Ma: tüntetés!

Bár javult a helyzet, tüntetésre szükség van: a felsőoktatási törvény koncepciójában továbbra is szerepel a bújtatott tandíj és röghöz kötés.

A szegedi, debreceni, miskolci figyelemfelkeltő demonstrációk, illetve az éhségsztrájk után csütörtökön országos tüntetést tart Budapesten a Nemzetierőforrás-minisztérium Szalay utcai épülete előtt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK). A tüntetésen nemcsak az egyetemi hök-ök vesznek részt, ott lesznek az európai hallgatókat tömörítő ESU, a doktoranduszok és a rezidensek képviselői, szakszervezeti vezetők és több rektor is. A szervezők külön hangsúlyozták, hogy a tüntetés független a kormány vagy a kormánypártok politikája elleni egyéb tüntetésektől.

A tüntetés meghirdetése idején még csak a törvény koncepciója volt ismert, amely valóban sok támadható pontot tartalmazott. Azóta viszont megjelent a törvény tervezete, ami számos helyen finomította az elképzeléseket. Szerdán ráaádásul Navracsics Tibor újabb javaslatokkal és engedményekkel próbálta kifogni a szelet a tüntetés vitorlájából.

A most átformálódó hazai felsőoktatási törvény legnagyobb kérdése a hallgatók szempontjából az lesz, mennyivel csökkentik az állam által fizetett, tandíjmentes helyek számát, és ennek következtében mennyivel több hallgató kényszerül a jövőben arra, hogy fizessen tanulmányaiért.

Maga a felsőoktatási törvény nyilvánosságra került tervezete erre nem ad választ. Az államilag finanszírozott keretszámokat minden évben a kormány határozza meg, ezeket várhatóan idén novemberben hirdetik ki. Erről korábban többféle verzió is keringett és a különböző tárcák között is vita volt. A legdrasztikusabb csökkentést például maga az oktatási államtitkársága javasolta.

A koncepció szeptemberi változatában már csak a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata szerepel. Eszerint míg idén még 53 ezer diákot vettek fel tandíjmentes helyre, ezt a számot  2012-ben 40 ezerre, 2013-ban 35 ezerre, 2014-ben 30 ezerre csökkentenék.

Jelentősen átalakulna az is, mit finanszírozna az állam. Ezt is a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe illesztenék, azaz főként „a gazdasági kibontakozás, az adósságcsökkentés szempontjából meghatározó műszaki, természettudományos, informatikai, valamint a közoktatás fejlesztéséhez szükséges pedagógusképzési programokra” adna pénzt az állam, illetve az egészségügyi, a szociális gondozói és a környezetgazdálkodásra felkészítő képzésekre.

Miután az állam határozza meg, milyen szakok elvégzésére ad pénzt, ez jelentős átalakulásokat indukál majd az egyetemek és főiskolák életében. Ahová nem mennek államilag támogatott diákok, és ahol a költségtérítéses képzések sem népszerűek, ott bizony szakokat kell majd megszüntetni és oktatókat elbocsátani. Bizonyos vidéki főiskolákat ugyanakkor azzal védenének a munkahelyek megtartása érdekében, hogy egyes állami képzések csak ott indulnának.

Ha tehát csökken az állami helyek száma, sokan csak a képzés teljes vagy – szociális okból – részleges költségének megfizetése után járhatnak egyetemre vagy főiskolára.

A tervek szerint aki az állami képzésben nem veszi komolyan tanulmányait, könnyen a fizetős képzésen találhatja magát. Fizetős képzésre sorolhatják át azt, aki időre nem fejezi be tanulmányait, aki az utolsó két félévben nem szerezte meg legalább az ajánlott tantervben előírt kreditmennyiség felét, illetve nem teljesíti (a közelebbről meg nem határozott) tanulmányi átlagot (korábban 2,5-es átlagról volt szó). Lesz lehetőség ugyanakkor a fizetős képzésről az államilag támogatott körbe való bekerüléshez is.

Megoldandó kérdés, hogy ha egyre több diáknak kell fizetnie, milyen eszközökkel tudják lehetővé tenni azt, hogy szociális helyzettől függően mindenkinek legyen lehetősége és esélye a tanulásra. Erre dolgoznák ki a második diákhitel konstrukciót.

A második diákhitellel kifejezetten az önköltséges képzés tandíját lehetne részben vagy egészben fedezni. A szerdai egyeztetés után Navracsics Tibor közigazgatási miniszter azt mondta: míg a mostani diákhitel piaci alapú, a második hitelkonstrukció nagyon kedvező lesz, az jegybanki alapkamatnál alacsonyabb kötelezettséggel, de a részletek kidolgozása még folyik. A HÖOK ugyanakkor visszásnak tartja, hogy az eladósodottság ellen küzdő kormány elfogadhatónak tartja azt, hogy a fiatalok 4-5 millió forintos hitellel a nyakukban vágjanak neki az életnek.

Élesen tiltakoznak a hallgatók a röghöz kötés Ellen is. Ugyan ez a felsőoktatási törvény tervezetében nem szerepel, a szándék továbbra is megvan (ezt az ötletet maga Orbán Viktor fejtette ki egy korábbi interjújában). Az elv lényege, hogy ha egyszer az állam fizeti egy diák tanulmányait, akkor az cserébe Magyarország érdekében kamatoztassa tudását.

Az eredeti koncepció szerint az állami támogatás fejében a diploma megszerzése után a diáknak vállalnia kellett volna, hogy 10 év alatt 7 évet, 20 év alatt 15 évet Magyarországon dolgozik. Ha ezt nem teljesítette volna, vissza kellett volna fizetnie képzése adott esetben több millió forintos költségét. Navracsics Tibor a HÖOK elnökével folytatott tárgyalás után szerdán azt mondta, erre is sikerül rugalmasabb megoldást találni. Az Origo információi szerint húsz év alatt csak öt évnyi magyarországi munkát kell majd igazolni.

Emlékezetes, hogy a röghöz kötéssel az előző és a mostani kormány is próbálkozott a fiatal orvosok esetében, ami ellen a rezidensek keményen tüntettek. A HÖOK most egyrészt azzal érvel, hogy ez ellentétes az unión belüli szabad munkavállalással, másrészt az országnak is hasznos, ha valaki több év külföldi munka után tapasztalataival Magyarországot gazdagítja.

A hallgatóknak tett kedvezményként értékelhető ugzanakkor Navracsics Tibor szerdai bejelentése, amely szerint a hallgatói önkormányzatoknak mégiscsak lenne egyetértési, azaz vétójoga a tanulmányi és vizsgaszabályzat illetve a szociális ellátások ügyében. A hallgatók eredetileg csak véleményezési jogot kaptak volna.

 

Index.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]