Hallgatói demonstráció a felsőoktatásért

2011. október 27-én délutánra a HÖOK demonstrációt szervez a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) épülete előtt

A demonstráció célja, hogy felhívja a minisztérium, a kormány, és az országgyűlés figyelmét arra, hogy az eddig kiszivárgott verziók, és napokban hivatalosan is nyilvánosságra hozott törvénytervezet súlyosan sérti a felsőoktatás egészének és a hallgatóságnak az érdekeit. A csütörtöki demonstráción jelenlétükkel fejezik ki szolidaritásukat a kutatóegyetemek vezetői, vagyis ott lesz az ELTE, a BME, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem rektora, valamint Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke is.

Korábban: Interjú Kalina Gergellyel, az ELTE EHÖK elnökével
„Miért tüntetünk 27-én?” – összefoglaló az ELTE EHÖK honlapján

Időpont: 2011. október 27. 17:00

Helyszín: Nemzeti Erőforrás Minisztérium (1055 Budapest, Szalay utca 10–14.) előtt

ELTE EHÖK

www.elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]