Holdudvaron kívül – Efkilenc: Vagy amit akartok ajánló

Május 30-án a heves zápor és az üde napsütés kétóránként váltották egymást. Erre a vasárnapi időre akartam hangulathoz illő zenét keresni, amikor megütötte a fülemet a fürdőszobából kiszűrődő lo-fi hiphop muzsika. „Ez a Vagy amit akartok Efkilenctől, ma jelent meg” – világosított fel a lakótársam. Így hát töltöttem egy bögre teát, leültem a nappaliban, és én is belehallgattam – nem bántam meg.

Kondor Tamás Efkilenc, producer-rapper a HOLDUDVAR csapatából lehet ismerős a hazai hiphop szcéna rajongóinak. Az experimentális, újvonalas (t)rap kollektíva egy balatonakarattyai nyaralóban született, ahol a kreatív energiák elszabadulásának hála nagy vonalaiban megszületett egy albumnyi szám és az első videóklip is. Efkilenc itt kapta a művésznevét, mivel az ő stúdiószettjével rögzítették az anyagokat, és az Ableton keverőprogramban folyamatosan ő nyomkodta az F9 billentyűt, ami elindította a felvételt. A Vagy amit akartok Efkilenc debütáló albuma, amit több éven keresztül készített, szellemiségében merít az old school és a new school rapből egyaránt.

Az album címe utalás Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok c. komédiájára. A vízkereszt hagyományosan karácsony utolsó estéje, az önfeledt mulatozás és ünneplés végét jelzi. Itt a vízkereszt utániság állapota jelenik meg, így a cím a coming-of-age problematikát vetíti előre. Másrészről a Vagy amit akartok cím értelmezhető a közönség igényeinek kiszolgálása ellen szóló ironikus fricskaként. Nem a nagy klisék puffogtatása, az egymásnak beszólógatás, hanem a személyes hangvétel és az egyéni útkeresés hatja át az egész albumot. Erre erősít rá a kezdő szám, az Úgyahogy első sora is: „Ez nem az a dal most, amit anyukád ihlet”. Érdekes ugyanakkor, hogy az album alfája mégis az anya, még ha negatívan is. Efkilenc és a közreműködők többször is közvetett vagy közvetlen módon szembemennek vagy eljátszanak a bevett műfaji jegyekkel. Például a Sienában – ami az album legerősebb száma – így hangzik egy explicit műfaji kommentár Cettől: „Hagyjad már, hogy beef. Ezek megölték a műfajt. Mi csak akasztjuk a hóhért.” Illetve egy visszatérő sorában a pia/kávé-cigi toposzával számol le: „Még egy tea, még egy cigi, még egy cigi, még egy tea.”

Az egész albumon átívelő toposz a tér kijelölése. Szintén az első számban Efkilenc beinvitál a személyes szférájába („Szívesen lát mindig, persze, kerüljél csak beljebb!”), ami előreutal a Nappali c. számra. Ehhez kapcsolódik még az Úgyahogyban elhangzó tiszteletadás: „Megszülte egy kisszoba, és fölnevelt a színpad.” A kisszoba említése nyilvánvaló hommage a Slow Village azonos című számára. Ugyanakkor a Nappali c. számban mintegy továbblépést fogalmaz meg a Slow Village-hez képest: „Kijöttünk a kisszobából, ez már itt a nappalim.”

Az album második száma, a Boy egy intertextussal indít a Hahó, Öcsi! c. 1971-es magyar gyerekfilmhez kapcsolódva, melyben a főszereplő az eltűnt idő nyomában (sic!) jár, hogy visszaszerezze azt, a szülei végre tudjanak vele foglalkozni. Ezzel az utalással vezetődik be az idő problematizálódása. Bár a szám refrénjében még a térben való eltévedés dominál („Rossz helyen vagy, boy, rossz megálló, rossz utca, rossz ház, rossz ajtó!”), az idő és a tér összefonódása már az első verzében megjelenik: „Átállítom az órát, nem hiszem, hogy időt nyerek, vagy magam beérem az alkonyzónán, rég nem kellenek terek.” A felnövéstörténetbe íródik bele az idő és a tér, mivel minél több(et) telt el/tett meg egy szubjektum az életében, annál inkább az ún. felnőttkor felé közelít: „Spanom az idő, spanom a távolság, csak egyre közelebb jön, hiába számolsz rá. … neki nem fontos a gondja, szóval kussol, csak megy előre, bármi jön szembe, nincs közönsége…”.

Az identitás létrehozásához az egyénnek fel kell térképeznie az őt körülvevő és meghatározó tereket. Ezért a sok térkijelölés, ezért van a Reppszám 2021 végén egy katalógus: „Csepel-sziget, Zugliget, Vác, Akarattya, meg minden egyéb hely.” Ezek a terek mind a nyelv, jelen esetben a magyart sokszor az angollal keverő szleng által válik feltérképezhetővé (Boy: „Marad minden titkos, marad minden lowkey.”). A Reppszám 2021 a „Shout out Te”-sorral végződik, ami egy közvetlen odafordulás a befogadóhoz. Majd ezt követi az Amit akartok c. szám, ami már olyan értelemben helyezi a hallgatóra a hangsúlyt, hogy bújtatottan felteszi a kérdést, vajon az van-e ebben a számban, amit igazából akar a közönség hallani? Az előadó vajon tudja, hogy mit akarnak a hallgatók, és ha igen, kiszolgálja őket, vagy szembemegy az igényeikkel? Mintha itt az értő befogadásnak, a művészet és az alkotói autonómia leértékelődésének kérdései fogalmazódnának meg. Efkilenc mindezekkel együtt is megtartja az egyensúlyt a személyesség és a műfajiság közt.

A személyes univerzum terének és idejének feltérképezése mozgatja az album egészét. Az egyéni mítoszteremtés általában azon áll vagy bukik, hogy az elbeszélt Én általánossá tudja-e tenni az egyedit. Huszonéves, fehér, középosztálybeli értelmiségiként sok helyen tudok azonosulni ezekkel a szövegekkel, csak kérdés, hogy a holdudvaron kívüliekhez vajon mennyire tud szólni ez az album. Efkilenc valahol gesztusérékűnek felfogható első albumával egyszerre keresi a saját útját és enged be minket a nappalijába egy teára és egy cigire.