A rinocérosz kicsomagolása – Schein Gábor: Ó, rinocérosz

Március 22-én mutatták be Schein Gábor legújabb könyvét, az Ó, rinocéroszt élő közvetítésben a Líra Könyv Facebook-oldalán. A könyv borítóján Orosz István A lekötözött rinocérosz című grafikájának Farkas Anna általi átdolgozása látható, ami arra invitálja az olvasót, hogy kicsomagolja a saját rinocéroszát ebből a műből. A bemutató során mi is bepillanthattunk a rinocéroszhoz kapcsolódó kettősségekbe és alakváltozatokba. A beszélgetést Szegő János vezette.

Schein Gábor az egyik olyan kortárs szerző, aki a legkülönbözőbb műnemekben alkot. A szövegeinek formája rendszerint idomul az őt aktuálisan foglalkoztató témához. Jelen könyve verses regény, amely azzal az ötlettel játszik el, hogy miképpen írható meg Európa és a nyugati civilizáció históriája, ha annak mitikus és valóságos történeteiben a rinocérosz mint hús-vér figura szerepel valami más helyett. Scheint a saját elmondása szerint általánosságban nem a megállapodás, hanem az egyik formából, állapotból a másikba való átalakulás, ha úgy tetszik, utazás foglalkoztatja. Témáját tekintve a regény „áttrappol” évezredeken, kontinenseken és tudásanyagokon, amit formailag alátámaszt a verses epika. Az átkelés trópusa már Schein egy korábbi verseskötetében, az Éjszaka, utazásban is megjelent. Ehhez kapcsolódva kifejtette, hogy írás közben egy ismeretlen térben mozog előre, és ez így volt az Ó, rinocérosz esetében is.

A cím aposztrophé jellege előrevetíti a kötet lendületét adó perspektivizáció kérdését, vagyis hogy Schein kinek a hangján és kihez szól, miközben apokrif enciklopédiát alkot. Az író elmondása szerint a figura találta meg őt. Egyszer csak bevillant neki az az ötlet, hogy mi lett volna, ha Zeusz nem egy fehér bika, hanem egy fekete rinocérosz képében rabolta volna el Európét. Ez a gondolat nyitott ki később a továbbiakat, a férfi-nő és az Európa-Afrika viszony boncolgatását is. Ez utóbbit egy újfajta szemszögből közelíti meg a regény. Újragondolja Magyarország helyét az európai kulturális és személyes térben, amiben élünk. Például a regény tematizálja, hogy bár Magyarországnak nem voltak gyarmatai, de a kolonialista attitűd mégis jelen van. Ráadásul mindkét oldalról: egyrészt a lenézés a Balkán és a szegényebb társadalmi csoportok irányába, másrészt a kisebbrendűségi tudat a nyugathoz képest. Erre az abszurd közérzületi sajátosságra, és ezen keresztül a bolygóhoz való viszonyra is rávilágít a mű.

A kötet műfajilag is erősen kevert: elbeszéléseket, lírai betéteket, filozófiai eszmefuttatásokat és lexikonszövegeket egyaránt tartalmaz, de mindet szabadverses formában. A strófák könnyen olvashatóak regényként is. Az olvasó a rinocérosz zabolátlanságának lendületével szaladhat végig a művön, majd a második-harmadik olvasatra felfedezhet újabb rétegeket benne. Egyrészt a formai, másrészt a tartalmi kettősségek tartják termékeny feszültségben a könyvet. Schein át is emelte a kötete mottójába Ovidius Átváltozások című művének első négy sorát, ezzel csatlakozva a mitikus és a történelmi szférák egymás mellé helyezésének hagyományához. A rinocérosznak azonban nincsen mítosza az ókori kultúrákban sem, mégis a történelem során rátelepedett a szarvának gyógyító erőt tulajdonító hiedelem. Bár egy megíratlan állatról van szó, mégis fel-felbukkant Európa kultúrtörténetében egyrészt az ókori rómaiaknál, másrészt Dürernél, aki anélkül alkotta újra egy metszeten a lényt, hogy látta volna azt. Scheint azonban nem a rinocérosz története, hanem annak ellentmondásos, egyszerre bumfordi mivolta és ironikus okossága érdekelte. A lény kultúrtörténeti üressége tette lehetővé a vad és humoros újragondolását mindannak, amiben ma élünk. Ehhez hozzátartozik a rinocérosz veszélyeztetettsége, ami nem egyéb, mint az önmagunkra való veszélyesség. A saját létünk kétségei és eldöntetlenségei íródnak bele ebbe a lénybe.

A rinocérosz jelentése rögzítetlen, minden egyes szövegben más arcát mutatja, és ezáltal az olvasó is más és más pozíciókba kerül. Viszont nem ő az egyetlen beszélője a könyvnek, külön szólamot kap Európé és olyanok is, akik a lényről beszélnek. Ezek a szövegek a nemtudás, de ugyanakkor a magától értetődés területére vonják a rinocérosz jelentéseit. Schein utólag vette észre, hogy írás közben folyamatosan egy szakadék felett kötéltáncolt, ugyanis ha bárki és bármi lehet rinocérosz, akkor fennáll annak a veszélye, hogy üressé válik az egész. Ebből a szempontból csak olyan képzettársítás kerülhetett a kötetbe, amelyben a régmúlt és a ma, a mítosz és az aktualitás, a szent és a profán váratlan keveredése jelenik meg.

Irodalomelméleti közhely, hogy minden szöveg önéletrajzi. Jelen esetben a rinocérosz kitérítette Scheint a saját élettörténetéből, majd bele is helyezte abba. Számára ez a téma lehetővé tette, hogy olyasmiről is beszéljen, amiről korábban nem. Schein szerint minden mű egy felületet képez az alany és a világ közé. Az írás maga ahhoz segít hozzá, hogy az Én felől indulva a személyestől eltávolodjunk, és aztán egészen máshogy tekintsünk vissza magunkra.

Az Ó, rinocérosz cím Ó betűje Ovidiusra utal. Schein még 2017-ben írt verset Ovidius szabad címmel, amelyből bár ciklus nem lett, jelen kötet alapgondolatát adta. Scheint az a tény ragadta meg, hogy ebben az évben a római szenátus felmentette az ókori költőt a kétezer évvel ezelőtt megfogalmazott árulási vád alól, aki most már visszatérhetne, ha akarna, a tomis-beli (ma Konstanca, Románia) fogságából. Hiszen a felszabadítás bármikor lehetséges, csak ki kell várni.

Kiemelt kép: lira.hu