Ilyen a szerelem, Kicsi?

A Manna Produkció idén tavasszal mutatta be új, Kicsi című drámáját a Magvető Kávézóban, amelynek középpontjában a tanár-diák szerelem áll. A darab írója és rendezője Horváth János Antal, aki a Szép csendben és a Laci című filmek forgatókönyvével, valamint a Shadows és Holnapelőtt című drámák szövegkönyvével vált ismertté. A dramaturgi feladatokat Lányi Zsófi látta el, véleményem szerint igen mélyen beleásva magát a történet apró részleteibe és ezek bemutatásába.

A történet két ember, az egyetemi hallgató Laura és tanára, Bálint kapcsolatát követi végig a személyes megismerkedéstől kezdve számos akadályon, összezördülésen és kibékülésen át egészen addig, amikor a szerelem már nem elég. Laura (Hartai Petra) kreatív írást tanul az egyetemen, amelynek szülei egyébként sem örülnek, ám a lánynak nehézségei akadnak az anyag megértésével, így attól retteg, hogy az otthoniak még mérgesebbek lesznek rá, amiért ezt a pályát választotta. Álma, hogy író legyen, de nem hisz magában, fél, hogy ostobának tartják, és ő is így gondol önmagára. Ezzel a problémával fordul Bálinthoz (Gémes Antos), amikor az egyest akar adni dolgozatára. A lány, aki pusztán csak azt akarja elérni, hogy a tanára megértse őt és azt, hogy miért nem tud megfelelően teljesíteni az órákon, olyan mélyen belemegy lelki dolgainak feltárásába, hogy a professzor fiatalkori önmagát látja benne, és végül annyira megsajnálja, hogy ötöst ad neki, és felajánlja, hogy segít neki felkészülni a vizsgákra. A rendszeres találkozások viszonnyá fejlődnek, amelyet természetesen titkolniuk kell, nem csak Bálint terhes felesége, de egyetemi pozíciója miatt is. Ez az elhallgatás pedig egyre nehezebbé és nehezebbé válik. Azt gondolom, Horváth drámája közhelyek nélkül mutatja be a már elcsépeltnek is nevezhető témát, igyekszik részleteket kiragadni és azokat felnagyítani, gyakran jelenetszerűen ábrázolni a hónapokig tartó folyamatot. A hosszú időintervallumból napokat, ünnepi alkalmakat láthat a néző, azt, hogy ekkor milyen döntéseket kell hoznia a kettős életet élő Bálintnak. Hogy vajon az éppen vajúdó feleségével vagy a születésnapos szerelmével tölti-e az idejét, és a két nő hogyan reagál erre.
Érdekes ábrázolásmód, hogy a kétszereplős drámában van egy közvetett harmadik fél, aki soha nem jelenik meg a színen, ő pedig nem más, mint Bálint felesége, akinek mondandóját csak a professzor vele folytatott telefonbeszélgetéseiből tudjuk meg. Ő a darab címadó szereplője is, ugyanis Bálint a nőt Kicsinek szólítja. Ez pedig tökéletes metaforája a kapcsolatuknak, tükrözi a nő alárendeltségét. Valódi neve egyáltalán nem derül ki, de személyéről, személyiségéről is nagyon keveset tudunk meg. Először negatív karakterként tűnik fel, hiszen veszekszik a férjével a lakásfelújítás miatt, majd sajnálni kezdjük, amikor Bálintban egyáltalán nem talál partnerre az emiatti döntések meghozatalában, de legfőképpen akkor, mikor férje magára hagyja a szülés idején. Pedig pont ő kellene, hogy legyen a Bálinttal egyenlő fél, az, akivel megbeszéli dolgait, akivel évek óta együtt él, hiszen pont ez a házasság célja. Hogy legyen egy velünk egyenrangú társunk, akivel kölcsönösen segítjük egymást, a közös dolgainkat pedig megvitatjuk, és egyformán kivesszük belőlük a részünk.
Mégis azt látjuk, hogy a két főszereplő egymásban keres vigasztalást, menedéket próbálnak nyújtani a másiknak. Bálint a megértő, befutott író, aki már átélte azokat a problémákat, amelyekkel Laura most küszködik. Az, akinek a fiatal lány elpanaszolhatja minden bánatát, az őt ért atrocitásokat, a szülei hozzáállását a szakmához, amelyet választott, hiszen a férfi mindezt a saját bőrén tapasztalta meg. Laura pedig a friss női erő, aki nem házastárs, szigorú feleség, aki a nap minden percében igényli férje közelségét, hanem odaadó, a szakmai teljesítménye miatt Bálintra felnéző, néha-néha felbukkanó barátnőként van jelen.

Azonban mindketten láttatják komplexusaikat, hiszen a lány elmeséli, milyen viharos a viszonya az édesapjával, aki sosem értette meg, ráadásul az előadás egy pontján Laura megtudja, hogy a férfi meghalt. Ekkor is Bálinthoz menekül, nála keres vigasztalást, talán próbál felfedezni benne olyan vonásokat, tulajdonságokat, amelyek az apjára emlékeztetik, vagy amelyek abból hiányoztak belőle, de a lány igényelte volna őket. Bálint pedig elismerésre vágyik, arra, hogy felnézzenek rá, hogy tiszteljék és csodálják alkotói teljesítményét, ezt pedig maximálisan megkapja a lánytól, aki már az első találkozás alkalmával kifejezi rajongását.
Elhangzik egy mondat Bálint szájából a már említett, első négyszemközt történő találkozáskor: „Miben segíthetek, lány a 7-es buszról?” Ezt rengetegféleképpen értelmezhetjük, vehetjük úgy is, hogy a férfi már felfigyelt a fiatal nőre azelőtt is, hogy tudta volna, tanítja, és ez cáfolja, vagy legalábbis enyhíti a fenti állítást arról, hogy csak a rajongót látja benne. De nézhetjük úgy is, hogy a férfi számára semmit sem jelentő, jelentéktelen figura volt addig, amíg ki nem fejezte az iránta érzett tiszteletét. Esetleg érthetjük régebb óta tartó vonzalomként is, elképzelhető, hogy a férfi egyébként is leszólította volna a lányt, ha mindez nem így alakul, pusztán tényleg csak egy-egy ismerős arcként lettek volna jelen egymás szemében. Arraz pedig, hogy ők ketten valóban szerelmesek-e egymásba, esetleg abba, hogy a másik szerelmes beléjük, vagy pusztán csak pillanatnyi fellángolás a viszonyuk, nem kapunk konkrét választ, ezt nekünk kell eldöntenünk.
Összességében azt gondolom, számos pszichológiai és filozófiai kérdést tárgyal a színdarab, amelyeket részben megválaszol, részben pedig a nézőre bíz, hogy alakítsa tovább saját látásmódja szerint. Bátran ajánlom minden korosztály számára, hiszen éppúgy tanulságos lehet egyetemistáknak, mint az idősebbeknek, hiszen máshogy látják a helyzetet nézőként, de akár egy ilyen kapcsolat résztvevőjeként is.

Képek forrása: Színház Online