Nagyszabású matricák – a „Rubens és kora” kiállításról

Nagyszabású. A szó háromszor is előfordul a Szépművészeti Múzeum „Rubens és kora” kiállításáról a múzeum weboldalán. És ha ennyiszer megjelenik, annak biztosan oka van. Elég ok Rubens és a XVII. század flamand festészete? Elég ok a történetiség? Vagy a tálaláson is van hangsúly?

A kiállítás a XVII. századi flamand festészetet mutatja be, Peter Paul Rubens és kortársai művei nyomán. Hihetetlen mennyiségű műalkotást lehet megtekinteni, melyek egy része a Szépművészeti Múzeum tulajdona, de a bécsi Liechtenstein hercegi gyűjteményéből, a párizsi Louvre-ból, a szentpétervári Ermitázsból, a madridi Pradóból és a washingtoni és a londoni National Gallery-ből is érkeztek műtárgyak, festmények. A képek sűrűsége és a termek nagyságának növekedése egyenesen arányos, a végére már szinte lázas bőségzavart kelt. És a bőség nemcsak a falon, hanem a térben is érzékelhető, rengeteg a látogató, néhol még sorban állás is volt egy-egy kép előtt.

szépmű kiemelt

A tárlat a történelmi kontextusra helyezi a hangsúlyt. Az egyes termeket tematizáló összefoglalók sokkal inkább a korszakot meghatározó eseménytörténetet mutatják be, nem pedig a korszakra jellemző stílust vagy művészet- és művelődéstörténeti hatásokat. Ismét jelen volt az „idővonal”, amely egyre több kiállításon nyitószerepet kap – teljesen feleslegesen. Hiszen túl apró betűkkel, viszonylag kicsi falfelület előtt lehet megtekinteni, és tulajdonképpen mi értelme van annak, hogy mielőtt meglátunk akár csak egy képet is, már rengeteg szám van a fejünkben? Persze ez sokszor elengedhetetlen, főleg a portréfestményeknél, például a Lerma herceg lovasportréjánál (Rubens), ugyanakkor a festményt elemző nézőpontok elvesztek a száraz történelmi tények között, a képek „történelmi matricákká” váltak. A művek téma szerint vannak csoportosítva, a zsánerképektől az antik mitológia és a keresztény kultúra történetein keresztül a főúri portrékig. A barokk köntösbe bújtatott foghúzás korszakokon átívelő félelme, Medúza levágott feje, a bibliai teremtéstörténet és egy kislány pillantása (Van Dyck Stuart Mária Henrietta hercegnője) felidéz bennünk ismerős érzéseket, történeteket. Lenyűgöz és egyszerre eltávolít; ez a dinamika hullámzik végig a kiállításon. Szóba kell hozni, hogy Rubens neve összeforrt talán a női mellekkel, de ez a kiállítás abszolút nem erre épít. A tárlat túlmutat azon, hogy Rubens a női test festője; persze voltak meztelen testek, főleg a mitológiai tárgyú festményeknél jelentek meg a testábrázolások, az erotikus jelenetek. Ez hozzátartozott a korhoz, de arányosan ágyazódott be a kiállítás további képei közé.

A tárlaton megjelent a kortárs művészet (sajnos csak egy képviselője) is reflexióként. Kicsiny Balázs képzőművész izgalmas installációja akár allegóriaként is szolgálhat Rubens korára és a kiállításra is. A szobor megjeleníti a művészi termékenységet és a szétszabdalható korszakokat. Izgalmas játékot teremt a XVII. századi flamand festészet, a korszak képzőművészeti, festészeti világa és a kortárs értelmezés, művészet között. Ez az intertextus egy pillanatra kizökkent a hipnotikus monotonitásból, amelyet a képről képre, szövegről szövegre ugrálás teremt, és megpróbál bevonni. Mert be lehet vonni a látogatókat, csak három kihelyezett táblagépnél valamivel több interaktivitás kéne.

kép

Valóban nagyszabású a kiállítás, mert rendkívül sok képet lehet megtekinteni. Nagyszabású, mert a XVII. század legnagyobb hatású festői kaptak helyett. Nagyszabású, mert ezt mind összerendezték. De valahogy matricaként ragadnak ezek a képek a falhoz, kevés mozdul meg közülük, mert odatapasztja őket a történetiség, nem engedi, hogy művészetként beszéljünk róluk. Hahó, itt vagyunk a képeitek előtt, nagyszabásúak, meséljünk együtt, hogy mit látunk, mit nevezünk művészetnek.

A kiállítást 2020. február 16-ig meg tudjátok nézni a Szépművészeti Múzeumban, és ha már arra jártok, a Román Csarnokot is mindenképp nézzétek meg!

Képek: Szépművészeti Múzeum Facebook

Forrás: Szépművészeti Múzeum