„Nincs más út, csak az Isten útja, bármit hoz reánk”

Csendült fel az Operettszínház színpadán, az István, a király című rockoperában.

Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájából készítette el a rockopera szövegét Bródy János, zenéjét pedig Szörényi Levente írta. István királyról és az államalapításról nem igazán készültek színpadi feldolgozások – Erkel Ferenc István király című méltatlanul feledésbe merült operáját leszámítva. A rockopera az 1983-as bemutató óta számtalan előadást megélt, a darab mára kultikussá vált, generációról generációra száll az István, a király szeretete.

Éppen ezért volt nehéz dolga Székely Krisztának, amikor a Budapesti Operettszínház nagyszínpadán megrendezte az István, a királyt. A néző elvárásokkal: régi előadások, díszletek és szereplők emlékével, és persze a Szent Istvánról kialakított képpel ül be a színházba. E téren nem csalódhatunk: Székely Kriszta nem „sérti meg” a klasszikust, de újra is színezi azt. A díszletek az ország kettéosztottságát mutatják: a pogány kultusz erős meglétét és a kereszténység egyre növekvő jelenlétét.

Kocsis Dénes megérett színésszé vált István király hatalomvágytól mentes, de a kereszténység és az ország ügyéért minden helyzetben kiálló, erős kezű uralkodónak a szerepére. Új színt ad a rockoperabeli István jellemének a fiatal férfi vívódásait bemutató ábrázolásával. Feke Pál sok éven keresztül Istvánként lépett fel, ezúttal Koppányként láthatjuk. A döntés jó, Feke Pál hangja és karaktere mostanra sokkal jobban illik Koppányhoz, mint Istvánhoz – ő maga is jól idomul az új szerephez: Koppány az ősi férfierő, aki nem akar behódolni Rómának. A Polyák Lilla játszotta Sarolt a megszokottnál határozottabb karakter, döntéseit az indulat vezérli. Maros Bernadett Gizellája feltétel nélkül szereti Istvánt, csendben, a háttérből támogatja és óvja őt. Koppány leánya, Réka bőrében az apjával szembeszálló, de őt mégis hűen szerető leányt alakítja Kálmán Petra.

lg-istvan__a_kiraly_-_eloadaskepek25

A Szabó Mónika dirigálta zenekar ezúttal kicsit pörgősebben játszik, mint azt megszoktuk az 1983-as ősverzióból. Talán ezzel is arra utalnak, hogy a 21. század eleji világ felgyorsult. A zene mellett a tánc is gyorsabb (koreográfia: Bodor Johanna, Lénárt Gábor) – a színpad és a nézőtér közlekedő részeit egyaránt kihasználva látványos mozgást varázsolnak elénk.

Az előadás a szocializmus utolsó éveiben már témájával – a kereszténységgel és a nyugati világhoz való tartozással – is merész volt. Nem beszélve pár szám áthallásairól – pl. arról, hogy „unom a politikát”, vagy hogy „minden kornak rendszere van”. Az ide-oda helyezkedő pártkatonákat Mészáros Árpád Zsolt, Miklós Attila és Imre Roland játssza. Amikor úgy látják, Koppánynak van esélye a hatalom megszerzésére, neki szidják Istvánt, sőt meggyilkolását ajánlják neki. Amikor pedig István győz, vele ünnepelnek. A hatalom körül sürgő „napraforgók” mindig vannak, Szent István korában is, a szocializmusban is, és bizony, ma is.

Az István, a király nemzeti darab. Nemcsak az államalapítás korának a magyarság sorsát meghatározó döntését, a kelethez vagy nyugathoz való tartozást, a kereszténység felvételének kérdését és első királyunk trónra kerülését mutatja be operai szintre emelve, hanem üzen is: múltunk, jelenünk és jövőnk összekapcsolódik. A Szent István által kijelölt út több mint ezer éve járható, és ma sincs ez másképp, Magyarország jövője a nyugathoz tartozásban és a keresztény gyökerekben rejlik. Ezt az érzést váltják ki az alkotók, amikor a rockopera végén nem a Szörényi-féle Himnusz-parafrázis hangzik el, hanem a közönség állva énekli azt. Azt, hogy ma helye van a színházi életben az István, a királynak, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a telt házas előadás végén a közönség állva tapsol.

Képek: operett.hu