Bosznia-Hercegovina fővárosa, Szarajevó egy igazi kulturális csomópont a Balkánon. Iszlám, ortodox, római katolikus és zsidó – bosnyák, szerb és horvát békésen él egymás mellett. Ez a keveredés adja a Dinári-hegység Miljacka folyó szelte völgyében fekvő város varázsát.
Magasba szökő minaretek mindenhol
Bármerre nézünk Szarajevóban, mindenütt minaretek hasítanak az égbe. Az alattuk lévő dzsámikban vagy mecsetekben nagy tömegek vesznek részt a vallási szertartásokon. A müezzin imára hívó éneke még késő este is felcsendül. A cipőjét levevő turista csöndben szemlélheti a mecset sarkából az ott lévők áhítatát. És persze megcsodálhatjuk a csillagokkal teli óriási kupolát is, amelyet gondos művészeti kidolgozottságú saroképítmények tartanak. A mecsetek közepén csak férfiakat láthatunk, hiszen a nők gyermekeikkel együtt elkülönítve gyakorolhatják a vallást. Kiemelkedik e vallási helyek közül Gázi Huszrev bég hatalmas mecsete a 16. századból, valamint a százéves Császár-dzsámi. Kint szent kutak vagy éppen 21. századi mosakodók vannak, amelyekben a hívők megmoshatják kezüket, lábukat és arcukat. Az egykori medresze (iskola) mellett óriási, modern könyvtár áll, jelezve: a műveltség az iszlám kultúrában ma is nagyon meghatározó.
Keresztek és csillagok
A bosnyák fővárosban uralkodó iszlám vallás mellett a római katolikus és az ortodox egyház is számos hívővel rendelkezik. Előbbi csak pár templomot tudhat magáénak, köztük a – II. János Pál pápa által is megjárt – kéttornyú neogótikus Jézus szíve templomot. Az ortodoxok templomai közül az utazónak a 19. századi Szűzanya-templomba és a Régi templomba érdemes betérnie s ott megcsodálnia az aranyozott képekkel ellátott ikonosztázt. A zsidó hívők száma a holokauszt ide is elérő pusztítása miatt napjainkra már igen alacsony, de két nagyobb zsinagógájukat, amelyből az előbbi 16. századi alapokra épült, gondosan vigyázzák.
Szarajevó és az Osztrák–Magyar Monarchia
Az oszmán hódítók alapította város az újkor kezdetén az egyik legfejlettebb település volt a térségben, az európai vérkeringésbe mégis az Osztrák–Magyar Monarchiához való kötődése kapcsolta be. A Ferenc József kormányozta Monarchia 1878-ban okkupálta a tartományt. A cirill írás erőszakos latinizálása mellett számos pozitív intézkedés történt, mint például a felsőoktatás itteni meggyökereztetése, az iparosodás vagy akár a kulturális-irodalmi fejlődés. Erről a korról tanúskodnak a 19. század végi közép-európai építészeti stílusok, a romantika, az eklektika vagy éppen a szecesszió jegyeit magukon viselő épületek. Szarajevót a világtörténelembe leginkább az 1914. június 28-án, a Habsburg Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Chotek Zsófia ellen elkövetett merénylet írta be. A végzetes lövés Gavrilo Princip kezéből dördült el a Latin híd pilléréről – kirobbantva ezzel az első világháborút…
Krémleves, darált hús és mézes sütemény
E három ételt, ha akarnánk, se kerülhetnénk el. A legkülönbözőbb zöldségekből készítenek ínycsiklandó krémleveseket az itteniek, amelyeket sokszor borjúhúsdarabokkal gazdagítanak. A bárányból vagy borjúból darált húst is örömmel rakják a vendégek asztalára, hol pitaszerű kenyérbe, hol főtt zöldségekbe töltve azt (ćevapčići, sahan stb.). A süteményekbe sok mézet raknak, így igen édesek, s mindehhez egy bosnyák kávé vagy egy helyi tea dukál.
Balkáni kavalkád
Szarajevó utcáit járva sokszor érezhetjük úgy, hogy egy hajszálon múlt, hogy nem ütöttek el minket. Talán a város annyiféle istene vigyáz az utazóra… A szűk sétálóutcákon is nagy élet zajlik: bazárosok, gyümölcsárusok kínálják olcsó, keleties portékáikat. A társadalmi különbségek nagyok, az ócska bérházak tövében fényűző villák állnak – a gazdagokat és a szegényeket pusztán a közös hit köti össze. A ruházatok is vegyesek: a nyugati divat szerint öltözködő asszonyok mellett ott vannak a sötét, földig érő burkát viselő hölgyek is, no meg azok, akik a kettő közötti megoldást választva egy színes kendőt kötnek csak a fejükre. A férfiak öltözködése már sokkal egyformább, ugyanúgy ruházkodnak, mint bármely nyugati országban…
A cikk megírását Mayer Péter segítette.
Képek: Blankó Miklós
