A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk mostantól minden hétfőn és pénteken vár olvasnivalóval titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Pénteki szerzőnk: a BTK-s Biró Krisztián.
1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!
Magyar szakos vagyok, irodalomtudomány a szakirányom. A fő profilom a kortárs magyar líra.
2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?
Eddig négy félévemet passziváltattam, és olyan érzésem van, mintha legalább három különböző szakot kezdtem volna el. 2013-ban szinte éjjel-nappal a kampuszon voltam, még azokon a napokon is, amikor egyébként nem volt órám, manapság azonban már nem is gondolok magamra egyetemistaként. A gólyatáborban összeverődött csapat eltűnt az A épület előtti padokról, én pedig legtöbbször munkába rohanok egy-egy szemináriumról.
3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?
A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban kezdtem verseket írni, és ha nincsenek a magyartanárom, Dr. Szabó Istvánné bíztató szavai, valószínűleg leragadtam volna az érzelmeskedő rapszövegeknél. Az Új Forrás folyóiratnak küldtem először 2012-ben. 18 éves voltam, és szörnyen rosszul írtam, Jász Attila mégis bedobott a mélyvízbe.
Amit a versírásról tudok, azt a Műút Szöveggyár nyári táboraiban és az abból kinőtt Gömbhalmaz műhelymunkáin tanultam. Jelenleg az első verseskötetemen dolgozom, és remélem, hogy még idén elkészülök.
4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?
Írás közben próbálok minél távolabb helyezkedni a szakirodalmaktól, ugyanakkor a világnézetemet és a gondolkodásmódomat is formálta az egyetem. Úgy érzem, hogy például Kugler Nóra grammatika szemináriumai nagyobb hatással voltak a verseimre, mint bármelyik irodalmi tantárgy.
5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?
Kávékkal. A Café Panini pultosa és felszolgálója vagyok.
6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?
Olvassatok rengeteg folyóiratot, és az ott lévő szövegek alapján döntsétek el, hogy mibe vágnátok bele szívesen. Szerzők helyett a kedvenc helyeimet sorolnám fel: Műút, Hévíz, Prae, Alföld, Jelenkor, 2000, Új Forrás, Csillagszálló és Apokrif. Az internetes lapok közül a Literát, a KULTer.hu-t, a SZIFONline-t és a Műút portált böngészem erőteljesen.
Duplaüveg
Leszereltem az ablakról a kilincset, hogy
a duplaüveg tartsa kint a magasságot.
Kizártam egy csellel mindent, ami fent
van: a kondenzcsíkokat, az omlásveszélyt.
Hogy visszatettem, az miattuk volt,
közben mind a kezeim figyelték.
Emberek, akiket az elejtett
tányérjaimban hallok, dolgok, amiket
tönkreteszek, hogy az enyéim
legyenek. Közülük mondta valaki,
hogy idáig már nem ér fel a tériszony.
És megint leszereltem az ablakomról a
kilincset, ez a két vékony üveg
tartott a szobában. Mióta az eszemet
tudom, a kezemen alszom el; ha
gyógyultam is, mindig csak bosszúból.
Úgy néz ki, hogy maradok itt, feladom
és újrakezdem. Egyszerűen, ahogy
a rovarok két ablaküveg között.
Séta
Két háztömbbel lehettünk éjfél előtt
– egy barátom és én –, amikor megláttuk
a tömeget. Az autók kerekeit lenyelte
az aszfalt, az emberek pedig felfelé néztek.
Nem fogja megtenni, súgta a barátom. Hiába
hajolt közel, tudtam, hogy nem hozzám
beszél. Bólogattam, és arra gondoltam,
hogy egy trükknek nem a vége számít.
Milyen bűvész képes megállítani az
egész utcát? Ez az ember kimászott
egy párkányra – csak a kezemet figyeljék –,
és szirénába borított mindannyiunkat.
Ha ugrana, kérdezte a barátom, te behunynád
a szemed, vagy néznéd, ahogy földet ér?
Kifordultam a tömegből, nem fogja
megtenni, mondtam, és szedni kezdtem a lábam.
Pár sarokkal később tűnt fel, hogy
mennyit süllyedt alattunk az aszfalt.
[A bál után]
A bál után egyből az én szobámba
jön, mint egy tériszony, olyan
ebben a tűsarkúban. Túl sok vért
vesztettem tegnap, és bosszúból
egész este Láthatatlannak becéz.
Megkérdezem, milyen volt
a bál, és azt feleli, olyan, mint
az összes többi: nyolcórányi
egyenes tartás. A gerince ilyenkor
egy beakadt cipzár az estélyin,
arra kér, hogy húzzam le. De amikor
ezt teszem, csak ágy mellé dobott
holmi lesz. Ő az egyetlen
nővér ebben az egész kórházban,
aki még elhiszi, hogy létezem.
[A nővérke búcsúja]
Emlékszel, mennyit nevettem azon,
ahogy írni szoktál? Néha úgy képzeltem,
hogy cementből vannak a kezeid. Addig
ismételsz egy mondatot, amíg meg nem kötnek
a szavak benne, és csak arra jöhet a következő.
Miközben alszol, mindezt fordítva csinálod.
Szörnyű hallani, ahogy dobálod szét a
téglákat. Annyira ki akarsz szabadulni
a fejedből, a tákolt szobából, félek,
hogy egyszer csak a városban találod
magad, cipelve az egyetlen mondatot, ami
megmaradt. Mi értelme lenne építeni,
ha én nem vagyok ott, hogy csodáljam?
Szóval látlak téged a városban. Addig
ordítod ezt az egy mondatot, amíg el
nem fogy. Egy kabátot és egy botot látok.
Emlékszel a város madárijesztőire?
Régen nekik is voltak mondataik. Talán
stabilabbak is a tieidnél. „Gyógyulásra
cseréltem az éveim. Gyógyulásra cseréltem
az éveim.” Mit jelent ez egyáltalán?
A szövegek másodközlések, eredetei megjelenési adataik:
Duplaüveg: Hévíz 2015/1
Séta: Műút portál 2018. január 23.
[A bál után]: Alföld 2017/1
[A nővérke búcsúja]: KULTer.hu 2017 március 2.
Biró Krisztián fotóját Herold Renáta készítette, a kiemelt kép Ágai Ágnes munkája.
