Olvassatok ELTE-seket! 18. – Gerlei Dávid

A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk minden hétfőn olvasnivalóval vár titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük a hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Az e heti olvasnivalóért felelős szerzőnk: a BTK-s Gerlei Dávid.

1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj a szakmai érdeklődésedről, illetve a kutatási területedről!

A BTK kínai szakos hallgatója vagyok, ez a második félévem. Nagyon az elején vagyok, ezért szűk területről még nem tudok beszélni. A legmeghatározóbb egyelőre egyértelműen a nyelvtanulás, emellett a későbbiekben szívesen foglalkoznék kortárs kínai irodalommal és zenével (leginkább rappel).

2. Milyen út vezetett idáig? Melyek azok a pontok, amelyeket az eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?

Kiemelném Nyirádi Blanka kínai gyakorlatait, nagyon jó tőle tanulni a nyelvet. Eddig annyi sikerem van, hogy sikerült jó jegyekkel bent maradnom. És jól érzem magam.

3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?

Középiskolában kezdtem el komolyabban venni az írást. 2016 végén mutattam meg először néhány szövegemet az egyik tanáromnak, neki pedig annyira tetszettek, hogy továbbította őket egy folyóiratnak. Ezen felbátorodva ugyanezt a pakkot a Független Mentorhálózat néhány tagjának is elküldtem. Aztán 2017 januárjában megtudtam, hogy az Új Forrás online felületén megjelenhet három versem, és hogy egy évig Zilahi Anna lesz a mentorom. Ez az egy év nemrég zárult le – a közös munkának köszönhetően sokat fejlődtem, és viszonylag gyakran jelennek meg verseim folyóiratokban, online felületeken. Ezen túl egyelőre nem nagyon tervezek, szeretnék a közeg része maradni.

4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?

A kínai nyelv ösztönöz a tömörségre a verseimben. A lentieken még nem látszik, de újabban a kínai kultúra is egyre inkább része a szövegeimnek. Emberileg is erősen formálnak a tanulmányaim, nyilván ez mindenképp látszani fog az új verseken.

5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?

Zenével – öt éve református kántor vagyok Dadon (a szülőfalumban) és Bokodon (a szomszéd településen). Az elektronikus zenei bemutatkozóanyagom pedig (BLÚ néven) március elsején jelent meg. Amúgy szeretek kínai teaházba járni.

6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?

Itt hagyok néhány, számomra fontos címet:

Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt – jelenleg a legmeghatározóbb olvasmányélményem, nagyban árnyalja a modern Kínáról (és a világról) alkotott képemet.

Takács Zsuzsa: A test imádása – India – ez meg tavaly ilyenkor volt a legfontosabb, lényegében átsegített egy pár hónapos kapunyitási pánikon.

Solmaz Sharif: Look – a kötet a Közel-Kelet háborús szenvedéseit az amerikai Dictionary of Military and Associated Terms szócikkeit (legtöbbször) verscímként használva mutatja be, szerintem rendkívül erősen.

J.K. Rowling: Harry Potter – zárójelben, mert ezt nélkülem is mindenki olvassa – eredetiben, please! 😊

szövegben kép_Zirigh Anna

Eszpresszó

 

Nagyapám reggel a tömbbe
beszűrődő glóriával a fején várt.
Induláskor jöttem rá, hogy a
Nap maradt ott a papán,
mint mikor én lopom el az ő kalapjait.
A rossz megvilágítás ellenére is láttam
a korhadó, kivágásra váró erőműveket,
a fenyőket a kórház udvarán,
a krematórium mellett,
láttam a lombhullatók
örökkévalóság óta zörgő leveleit.
De először a bőrét láttam kötött pulóverének
apró rózsaablakain keresztül, és
nyolcvan különböző mélységű repedést
a kérgen, a mélyükön lüktettek az erek.
Saját tizennyolc karcolásomra néztem a
lágy száramon, lefőztem neki a kávét,
és soha többet nem fogom felhozni,
hogy a kotyogós kiégeti az aromákat.

Csonkból kihajtani

 

Már túl hosszú a szakállam ahhoz,
hogy szúrja a bőrödet. Neked ma még pont
elég tüskés a lábad, bár jobban belegondolva
borotváltan, három és fél ünnepi ebéddel
ezelőtt is ugyanolyan voltál, mint
a ma megmetszett tujasorunk,
találkozásunk szögétől függően
puha vagy durva. Azóta néha árnyékot adsz,
máskor kinövöd a beszélgetést –
ilyenkor zokogva szakítod el a telefonkábelt.
Csak évek múlva beszélhetünk majd
az új, hűvösebb árnyékról, ami miatt
a felismerhetetlenségig csonkítottuk
az örökzöldeket, vállalva minden előnyük
tiltott eltüzelését a kertben.
Látod, ilyen lenne nekünk is
a jövőre gondolni, kivágni mindent,
ami összeakad.

 

Szabad légtérhasználat

 

A gyors szemmozgás
ritmusára forgolódva
pilóta vagyok.
A fülke dermesztő belső sötétjében is
van támpont, a türelmetlen égi tűzcsiholás
sikeresen kipattanó első szikrája,
a gleccservér-patakok
tizedmásodpercnyi tükre
és az egyre kevesebbet késő
bosszús morajlás felé haladok.
A szélvédőn puhatolózó esőcseppek
szabályos lüktetését hamar felváltja
a kemény vihar.
Kicsatolt övvel, hátradőlve repülök be
az előttem vibráló mélykék felhőrajba.

Osztódás

Nincs világvége a magas kaktuszosban,
csak mi értünk a végére.
Az új kezdet ott szemben
nem-látszik-messze van.
Itt drága élni
a kövér fekete macskák,
a dermedt antik szobormásolatok
és a várrom hamvaiból élő pálmák
viharos szelében, onnan mégis ingyen
süvöltenek a magas hullámok, hogy ugorjak
egy lelkest a fényviszonyok függvényében
türkiz- vagy mélykékbe.
Csobbanásom vörös csőrű
sirályai fogják ki az örömhírt:
egy részem örökre a tenger fenekére
merül.

 

A szövegek másodközlések, eredetei megjelenési adataik:
Eszpresszó: Hévíz, 2017/4-5
Csonkból kihajtani: Rost/3, Tél
Szabad légtérhasználat: Új Kazán, 2017. november 1.
Osztódás: Új Forrás, 2018/1

 

Gerlei Dávid fotóit Hajós Tibor és Zirigh Anna készítette.
A kiemelt kép Ágai Ágnes munkája.