Olvassatok ELTE-seket! 16. – Miklya Csanád

1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!

Jelenleg az ELTE BTK történelem szakán vagyok elsőéves hallgató. Bár a szakmai érdeklődésem még nem kiforrott, de kifejezetten érdekel a kelet-európai és azon belül természetesen a magyarországi renszerváltozás,r endszerváltoztatások története, mert elég sok mai konfliktusnak, problémának onnan eredeztethető az alapja.

2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?

Az első fél év a felnőttség, pontosabban a felnőttösödés problémáival, illetve Budapesttel mint otthonnal való ismerkedésről szólt elsősorban. Jelenleg még jelentős egyetemi mérföldkövekről nem beszélhetek, csak atmoszféráról, az viszont remélem, hogy ezek után is ennyire meghatározó lesz. 🙂

3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?

Az írás, amióta eszemet tudom, az életem szerves része, a családomban többen foglalkoznak irodalommal. Kiskamaszként lázadtam ellene, de 16 éves koromban engem is utolért. 🙂 A kezdő lépésekben a legnagyobb segítség a sárvári és a szöveggyáros műhely volt, illetve kabai lóránt és Peer Krisztián személye. Nem igazán szeretek tervezni, amíg úgy érzem, van mit írnom, addig fogok, utána majd látjuk.

4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?

Egyszerre kapcsolódik össze szervesen és különül el. A belső szobámban szoktam írni, azonban a szakmai alap és a kortárs referenciaszemélyek kevés kivétellel mind a BTK-n vannak, így az egyetemi élet egyben számomra valamennnyire irodalmi közeg is.

5. Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?

A startup-kultúra az ami most kiemelten foglalkoztat, illetve a hungarofuturizmusban is szeretnék jobban elmélyedni.

6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?

Két világirodalmi szerzőt mondanék és egy magyar kortársat: Anne Carsontól a Vörös életrajza, Kurt Vonneguttól a Börleszk, illetve Tolnai Ottótól az Árvacsáthot mindenkinek érdemes elolvasni.

 

 

parov stelar

fel kéne tetováltatnom
ezt is, hátha így
megtartom a rendszert,
minden pénteken
hajnal
kettőtől négyig
felülök isten székébe,
hogy többet beszéljünk,
*
a templomok ablaka
eredetileg azért vékony,
hogy minél több fényt engedjen be.
éjszaka minden behallatszik odakintről,
részeg turisták vitája,
németek, talán angolok,
a távolban parov stelar szól,
elektroswing
downtempo,
*
uram,
a hozzád felvezető lépcső meredek,
uram, nézd, én
így, széttörve
szeretlek
az ínyemre kenni, ilyenkor
megérinthetjük egymás kezét a
a szószék
lakkozott tükröződésén
keresztül,
*
uram,
bazmeg,
már azt sem tudom,
hogy neked írok-e,
többet kéne beszélnünk,
fél kéne tetováltatnom
ezt is, hogy végre
megtartsuk a rendszert,
péntekenként hajnal
kettőtől négyig
a te székedben ülni,
amíg az ablakodon keresztül
beszűrődik fény helyett
a kattogós elektroswing,
downtempo.
Mire Jézus harmincnégy lett, elfogyott a kenyere

L.-t egyházi gimnáziumba küldték.
Amikor 12 évesen lekerült
Budapestről Füredre, először
látta meg a tavat,
leszámítva
azt a nyarat, amikor keletnémet
fiúkkal játszottak katonásat
a déli parton.
Az első estén L.-t csak a víz és
a kollégium
figyelte, ahogy
az otthonról hozott feszületet fejjel
lefelé beássa a frissen döngölt
földbe, hogy az őszeleji eső
Jézusnak csak a talpát mossa.

L. gyorsan megszokta a verést —
csak a lábikámat ne bántsd, uram —,
nézett a keresztre és
találta meg egy lakkozásba száradt
hajszálban az isteni tökéletlenséget.
Mint az inga kiöltött nyelve
tik
tak
lóbálta a lábát a padba kapaszkodva
jobbra-balra,
és elképzelte,
amikor Jézust a talpánál
fogva rögzítették a keresztre,
ő is csak
jobbra-balra,
hogy mielőtt halotti pózba
merevedne, nyelvet öltve
mondhassa apjának,
tik
tak.

 

Bújócska

„tehát szép is lehet nem csak tragikus
egy szamár
üvöltése” – Tolnai Ottó

Gyerekkorában nevezték el
Dávidnak a zsidót,
mert alacsony volt és vékony
és szerette az állatokat, az
eltévedteknek kitörte a nyakát,
irgalmasságot gyakorolva.

Évek óta kint lakott
a Rákóczi híd alatt,
esténként gyerekkoráról
énekelt siratót,
pedig
az első mínuszig biztos nem fog megfagyni.

*

Apu mindig azt mondta ne feszítsem
be annyira a seggem mert akkor
kevésbé fog fájni
aztán eltört a fakanál
Apu nem talált másikat
mára vége a verésnek
Anyu mindig a sarokban
kucorgott halkan pityergett
dávidfiamdávidfiam hogy tehetted ezt.

*

Anyu megint sír
fényesfehér kapszulákat
tüntet el a szájában
rám néz vizes
szemmel azt mondja
Apunak ne szóljak.

Anyu elment sétálni
halkan csukta be maga
mögött a ajtót
a kapurácson túlról odasúgta
dávidfiam számolj el százig
addig keresek egy búvóhelyet.

Apu megtalálta a színes
dobozokat amiket

Anyu felejtett az asztalon
kérdezi hol van Anyu
nem mondok semmit
az ígéret szép szó
erre felpofoz.

Apu kutyákkal keresi Anyut
félek meg fogják enni
Apu rám üvölt
maradjak otthon.

Anyut kiszagolták a kutyák
most kórházban fekszik
csövek lógnak ki belőle
amikor bementem hozzá
azt mondta
dávidkirály sosem veszítette el
a bújócskát.

*

Apu vasárnaponként
templomba jár vizes szemmel

dávidfiam amit elveszítesz
meg kell keresni
később majd megérted.

Apu vasárnaponként
templomba jár vizes szemmel
Anyut keresni
nekem meg azt mondta
tanácsra van mindössze szüksége
istentől és Anyut nem is kell
keresni
Anyu csak alszik
mert nagyon fáradt
később majd megérted
ne kérdezz ennyit dávidfiam.

Apu nem sejti hogy
tudom Anyu örökre elhagyott
a kerepesibe meghalni vitték
hogy végleg elfelejtsék
mert ez az elszököttek sorsa.

Apu vasárnaponként
templomba jár temető helyett
pedig tudja hogy
Anyu a kerepesiben fekszik
inkább nem kérdezek rá
később biztos megértem majd
ezt is.

*

morzsolgattam a menetjegyet
menetközben összegyűrtem
csákó lesz majd belőle
a legokatonáknak
hogy védje a fejüket valami
amikor meghalni
indulnak a nappaliért
folytatott háborúba
Apu rám szólt hagyjam abba
összegyűrve nem fogadhatja el az ellenőr.

a mellettem ülő bácsi
szeme vizes
óceánokkal könnyezi tele a metrókocsi
ablakát
a mellettem ülő bácsi
büdös
inzulinszag vagy csak simán
alkoholista mondta Apu
amikor leszállt a bikásnál az öreg.

mindig kértem Aput hogy jelezzen amikor
átmegyünk
a duna alatt
szerettem a borzongást a felettem lévő víztömegtől
ma viszont elfelejtettem szólni
amikor a szent gellértre
értünk
csak morzsolgattam a menetjegyet
menetközben összegyűrtem
hátha majd csákó lesz belőle
a legokatonáknak és
megvédi a fejüket
a nappaliért folytatott háborúban.

a mellettem ülő bácsi otthagyta az illatát
inzulinszag vagy csak simán
alkoholista
beleültem a szagba
víz csöpögött az ablakról
a csendes óceán
vagy az indiai
elázott a menetjegy is
szegény legokatonák meg fognak fázni
amikor meghalni indulnak a nappaliért folytatott háborúba.

*

Apu végül fehérre meszelte a hálószobát
olyan fehérre amilyen Anyu karja volt
amikor hazahozták és kiterítették
jobb híján a konyhaasztalon
mielőtt kórházba került.

Apu borosüvegbe kapaszkodott
miközben a falat meszelte hátha
az a szobában tartja
a vörösbor
ugyanolyan kimoshatatlan
foltot hagyott a fehér pólón
mint Anyu a falakban
Apu borosüvegbe kapaszkodott
miközben a falat kente és közben
Anyut szidta.

Mikor befejezte dobozba rakta Anyát
a virágos vasárnapi ünneplőruhát
a rántotthússzagot
és egy szombati délutánon
a dunába dobta a rákóczi hídról.

*

Amikor Apu melléfeküdt végül
a kerepesiben, én ideköltöztem,
hogy esténként énekelhessek
Anyunak siratót, arról, miként
veszítette el végül
dávidkirály is a bújócskát –
fejezte be
dallamtalan hangon dávidzsidó,
majd felvett néhány dekket a földről,
hogy egy elalvás előtti utolsó cigarettát
tekerjen magának.

 

 

A szövegek másodközlések, eredetei megjelenési adataik:
parov stelar: Műút 2017061
Mire Jézus harmincnégy lett, elfogyott a kenyere: Műút 2017. május 28.
Bújócska: Helikon, XXVIII/721.

Miklya Csanád fotóit György Alida készítette.
A BTK-ról készült fotó és a kiemelt kép Hatházi Tamás munkája.