Olvassatok ELTE-seket! 12. – Vida Kamilla

A kortárs irodalom köztünk jár – vigyétek magatokkal a hétre! Sorozatunk minden hétfőn olvasnivalóval vár titeket: író ELTE-sek, ELTE-s írók verseit, prózáit ajánljuk figyelmetekbe. Hogy jobban megismerhessük hallgatótársainkat, a szövegek mellett egy-egy interjút is közlünk. Az eheti olvasnivalóért felelős szerzőnk: a BTK-s Vida Kamilla.

1. Az egyetem mely karán, szakán tanulsz? Mesélj szakmai érdeklődésedről, kutatási területedről!

Az ELTE magyar alapszakára járok, Szerkesztői ismeretek a minorom. Eleinte irodalmárnak készültem, de egy idő után jobban elkezdett érdekelni a szociolingvisztika. Az őszödi beszéd és interpretációi címmel írom a BA-s szakdolgozatomat, nem mondanám, hogy ezt hívhatnám úgy, mint a „kutatási területemet”, de jelenleg eléggé érdekel a politikai szövegek kritikai szemléletű nyelvészeti vizsgálata, politikai kommunikáció, nyelv és hatalom kapcsolatai. Nem tudom voltaképpen, hogy valóban tudományos munkával szeretnék-e hivatásszerűen foglalkozni, igazából a szerkesztői ismeretek minorom is elég hasznosnak bizonyult, megszerettette velem a szerkesztést és kialakított egy másik dimenziót, egy másik rétegű viszonyulást szövegekhez, mint amik addig aktiválódtak.

2. Milyen út vezetett idáig? Mik azok a pontok, amiket eddigi ELTE-s történetedből kiemelnél?

Az ELTE-vel amúgy annyira nem izgalmas a viszonyom, nagyon lelkes voltam, mikor jelentkeztem, de rögtön az elején kudarc volt, hogy az Eötvös Collegiumba nem vettek fel, aminek utólag kicsit azért örülök, mert most a Társadalomelméleti Kollégium (TEK) tagja vagyok, ami sokkal testhezállóbb közeg számomra. Mindenesetre ez a kezdeti kudarc visszatekintve meghatározónak tűnik. Aztán fontos pont volt, mikor felvettem Kocsis Zsuzsanna Nyelv és társadalom című óráját, ami az egyetemi éveim eddigi legjobb kurzusa volt, és ez visszaadta a lelkesedésem, mást és máshogy keresek az egyetemben és egész jól érzem magam. Ez nem feltétlenül az a lelkesedés, ami akkor volt, mikor megkaptam SMS-ben a Pont Ott Partin, hogy felvettek, hanem talán egy érettebb, meg önkritikusabb viszony.

3. És hogy néz ki az írás útja? Hogy kezdődött, hol tartasz most, mik a terveid?

Talán 10 éves korom körül kezdtem meséket és novellákat írni, nyilván a sárvári írótábor volt a legmeghatározóbb kezdőlökés, mint sokunknak ebből a közegből. Aztán a Műút folyóirat tehetséggondozó műhelye, a JAK-táborok. Egy éve körülbelül újra írok prózát is, meg a recenzió- és kritikaírás is elkezdett foglalkoztatni. Az első kötetemen dolgozom, remélem 2 éven belül kész lesz. Mozaikszerűen szeretném, verseket és prózákat is tervezek a koncepció szerint a szövegbe. Remélem, lesz olyan szerkesztő és kiadó, aki nyitott lesz erre.

4. Milyen összefüggéseket látsz az egyetemi és az írói léted között? Támaszkodik-e egymásra a kettő, vagy egymástól függetlenül fut párhuzamosan?

Nem tudom, hogy vannak-e fontosabb összefüggések az egyetem és az „írói lét” között. Ugyanúgy beépíthető élmény- és információanyag, mint a család, a szerelem, a politika, a hit, a mindennapok vagy a város. Nincs kiemelt helyen az írás szempontjából az egyetem, meg nem is jártam kreatív írás-órákra, de persze elhangzott már pár fontos mondat, gondolat a Múzeum körúton is, amelyek inspiráltak.

5.  Az egyetem és az írás mellett mivel foglalkozol még?

Ahogy említettem, a Társadalomelméleti Kollégium tagja vagyok, ami a Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma, de egyetemtől függetlenül lehet jelentkezni. Ez most egy elég intenzív szakmai műhely és fontos közösség számomra. Emellett a Nyitott Műhelyben Szurdi Pannival házigazdái és moderátorai vagyunk az újraindított Késelés Villával nevű irodalmi beszélgetéssorozatnak, amiben az az elég nagyravágyó célunk, hogy progresszív irodalmi esteket csináljunk, kicsit forgassuk ki magából a műfajt. Reméljük, sikerül. Túl vagyunk már két alkalmon: először a sorozat korábbi házigazdái, András László és Babiczky Tibor, aztán Fehér Renátó és Zilahi Anna szerepeltek, következő vendégeink pedig Kállay Eszter és Mohácsi Balázs lesznek.

6. Ajánlj az olvasóknak irodalmat! Kortársat vagy klasszikust, magyart vagy világirodalmat, alkotót, kötetet – mit olvassunk?

Bármikor megkérdezik ezt, soha nem tudom nem ajánlani Esterházy Pétert, aki az egész gondolkodásomra hatással lett. Aki nem olvasta még az Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk változatot, azt semmiképp ne hagyja ki, paradigmaváltó olvasmány. Szijj Ferencet is megemlíteném ebben a névsorban. Első kötetesek közül számomra Zilahi Anna A bálna nem motívum és Balogh Ádám Nyers című kötete emelkedik ki az utóbbi időben. Ha valaki igazi, autentikus magyar társadalmi-tükör humorra vágyik, akkor ne habozzon megvenni/kikölcsönözni Gerlóczy Márton könyveit. Ha klasszikusok újraolvasásába kezdek, általában Kosztolányi Dezsőt fedezem fel újra meg újra.

7. Van valami, amit hozzáfűznél küldött szövegeidhez?

A gesztenyetaposók című versben van ugye az az ’56-os makett, amit általános iskolában készítettünk a versenyre két osztálytársammal meg anyukámékkal, és a Sztálin-szobrot sógyurmából gyúrtuk, már eleve szétesve, feldöntve raktuk fel a farostlemezre. Az iskolatársaink a kiállított makettet látva megijedtek, hogy őket fogják esetleg hibáztatni, hogy ledöntötték, és ijedtükben megpróbálták felállítani. Mikor nem sikerült, pánikba esve szóltak a rajztanárnak, hogy ők tényleg nem tehetnek semmiről, és nem ők borították fel a Sztálin nevű katonát.

elteonline

egy víztorony

Csete Somának

két víztorony áll szorosan egymás mögött,
a város szélén a repcefölddel szemben.
apa vezet, utazunk a nagyihoz.
igazából egy az a kettő, és annyi is marad,
csak ahogy csökken a távolság, úgy hízik bal oldalára
a szerkezet, aztán megkettőzi önmagát. ez mindig megtörténik.
ha erre jövünk, apát kérem, hogy álljon meg,
hadd menjek körbe, hadd fogjam meg, át akarom ölelni.
nyalogatom a hatalmas testet, a csavarokhoz érintem az orrom
és próbálok olyasmikre gondolni, amire nem szabad.
továbbutazunk, fél óra múlva oda is érünk,
a befőttes üvegek sorokká tapadása
teremti a rendet. szeretem a nagymamám,
olyan, akár a torony. méltósággal ül a kanapén,
és vasbeton a tekintete.
nagyapa nem létezik, csak mikor közel hajolok a nagyihoz,
hogy megöleljem és köszöntsem,
alsószoknyái gyarapodnak és egyszer csak megtelik a látásom,
ő ellép önmagától, így tűnik fel mögötte saját maga mása.
a visszaúton becsukom a szemem.

gesztenyetaposók

hatalmas vadgesztenyefák állnak a bólyi templom előtt,
idejárt az óvoda gesztenyét gyűjteni.
a zöld tüskés burokra nem szabadott rátaposni,
egyben kellett összeszedni a kosarakba, és
hagyni, hogy a délutáni alvás alatt
a kiváltságos nagycsoportosok szétválasszák,
hogy a zöld se sérüljön. abból lesz kalap, pajzs, ruházat.

a vadgesztenye a tüskétől vad, ilyeneket gondoltam
és tapostam a tiltás ellenére, zsebembe csúsztattam
a selymes tapintású, barna golyókat.
a templomból kijövet meglátta ezt egy öregasszony,
szégyelltem magam, ő feketében sétált, nem törődött velem.
nem ismerte a szabályt, én meg nem tudtam olvasni,
nem értettem a bejáratra kiszögelt gyászhirdetést.

évekkel később az 56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából makettet készítettünk
anyáékkal, puha, tízéves kezeimmel nyomkodtam a sógyurmát, amiből eleve feldöntött
sztálin szobrot formáltam a farost lemezre, a gesztenye civilek álltak tétlenül,
hungarocellből tankok, kartonból a magyar rádió. kakaó, esti mese.
akkorra már tudtam olvasni, és sejtettem egyet s mást a fekete sétáról is,
de még anya volt az, aki felhúzta a kabátomon a cipzárt és vitt a templomtérre 23-án,
az egmont nyitánynál megszorította a kezem, hogy na kislányom,
érted, ugye? zavaromban a földet néztem,
láttam, hogy a templom előtt fekvő gesztenyék burok nélkül is vadak maradnak.
elég könnyen elsajátítható, hogy hogyan kell mindig a gyerekkorra hivatkozni;
minden taposáskor megfogadom, hogy ez lesz az utolsó.


férfi még

kilépek az erkélyre, szemben a bakáts téri templom;
eszembe jut, hogy az óvodában özönvízzel fenyegettem
azokat, akik nem adták át a hintát,
mert mikor az unokatestvérem
először olvasott fel nekem a képes bibliából,
az ún. atyáról, akkor félreértettem
és azt hittem, hogy tényleg te teremtetted a világot.

a konyhában vár rám a meleg fiú, aki azt mondta,
hogy úgy szeret, mintha férfi lennék.
az apakomplexusos monológ után szoktam engedni,
hogy benyúljanak a harisnyám alá.
anyám volt a helyi kántor,
amikor végleg elment, szándékosan hagyta ott a
szigeti kilián mise keményfedeles kötetét a kottatartón,
azóta is ott van nyitva, a kivonulási éneknél, belepte a por.
nekem is vannak testrészeim, amelyekhez
évek óta nem érek hozzá.

a sarokban berendezett betlehemes,
ha csavarsz hármat jézus hátán, akkor integet,
innen lestük a családmodellt.
vajon hány nő térdeplése és keresztvetése kellett ahhoz,
hogy most újratöltsék a szenteltvíztartót?
és mennyi volt ebből az anyám?
ezt nem mertem megkérdezni tőled sosem.
a családban én hasonlítok egyedül rád,
de én sem igazán; a te kereszted az égbe néz,
az enyémek földbe szúrva.

ha most visszamegyek a konyhába
férfi még lehetek, apa sohasem.

 

A versek másodközlések, eredeti megjelenési adataik:
egy víztorony: SZIF Online 
gesztenyetaposók, férfi még: Jelenkor, 2016 október

 

Vida Kamilla fotóit Oláh Gergely készítette.
A BTK-ról készült fotó és a kiemelt kép Hatházi Tamás munkája.