Személyre szabott túlélés – Deres Kornélia: Bábhasadás

Amikor egy versesköteten belül elfér egy Rio de Janeiró-i nyomornegyed, az Orion-köd, a Twin Peaks, a düsseldorfi reptér, az agy felépítése és a miskolci lakótelep. Amikor valami a semmiből megtörik, és már csak a reccsenést hallod. Amikor valami átalakul. Amikor valaki felnőtt lesz. Amikor valaki kitör. Deres Kornélia: Bábhasadás.

Bábhasadás. A kötetben nincs ilyen vers, nincs ilyen szó. A cím nem egy jól kiemelt részlet, a Bábhasadás meghatároz és összerendez. De mi az a báb, ami meghasad? Azonnal és kézenfekvően jön az első válaszom, a báb mint a természetben megtalálható báb, a lepke bábja, és most hasad meg, a bábból most lesz lepke, valamiféle átváltozás, szárnybontás, megkomolyodás. Deres Kornélia viszont színháztörténész is, így jut eszembe a báb mint színházi báb megfeleltetés. A báb, aki meghasad, elválik a mozgatójától, és önálló létbe kezd. Maga mögött hagyja a gyerekkor kötelékeit, és megkeresi a saját helyét. Mindkét megfeleltetés egyfajta transzformációt hordoz magában, kiszámíthatatlan lázadást, radikális változást.

Ez a kötet túlélni akar, identitást építeni, szökni, megszökni az életből, és csinálni egy újat. A Bábhasadás négy cikluson keresztül túlélési stratégiákat mutat be, menekülési útvonalakat, szökési terveket. Hogyan lehet felnőttként rendben lenni ebben a világban, hogyan lehet kiszakadni a rutinból, hogyan tudom megtalálni a helyemet a tenger és a galaxis között úgy, hogy közben mindkettőben otthon vagyok.

Az első ciklusban, a Bódéváros-ban négy túlélési lehetőséget mutat be. Az idővel való játék. Az idő nem elég gyors. „A kövér óra bajszai kókadtan lógnak/a délutánba. Elhenyélt napok, tovább-/gurulnunk nincs hova.” De az időt fel lehet gyorsítani, ez a beteg állapot nem tart örökké. „Nyáron jön a gyógyszer, ami felgyorsítja/az időt. Sebesen pörög a bolygó.” És ha az idő gyorsul, a tömegvonzás nő, és akkor az egyensúly kibillen, és a kibillenés az jó. A kibillenés megszünteti a magamba süppedő unatkozást, felébreszt. A felgyorsult idő engem is felgyorsít. Az idő után a tér. Ha az időegységet meg lehet törni, akkor a teret is. A Föld túl kicsi, nincs elég mozgástér, én a Földtől számított harmadik bolygón vagyok (ez egyébként a Szaturnusz, de nem tudom, hogy azért kell itt lennem, mert a Föld meg a Naptól számított harmadik bolygó, és ez így szép, vagy azért, mert csak). A lényeg, hogy kiléptem, a földön kívül vagyok, te pedig „Űrbéli hajós vagy, ritmusod az enyém”. A tér után a szerelem. A kötet két legpuhább sora: „Mikor álmos vagy, jobban szeretsz”. És aztán: „Mikor álmos vagy, jobban szeretlek”. De mi köze van az álmosságnak a szeretet fokaihoz? Éjjel egy más állapot uralkodik, éjjel teret kapnak az álmok, éjjel olyan, mintha újra a galaxisban lennénk, ahol rám találtál, „a valóság esténként letagadható”. Ha letagadom a valóságot, akkor máris megszöktem, mert egy másik valóság van már, amiben minden nyugodt és sima és jobban lehet szeretni.

A második ciklus címe Kérem, vegyék fel gázálarcaikat.  Itt egy igazi szökés van és sok sötét alternatíva, hogy milyen a túlélés, ha nincs halál és nincs élet, hanem csak ez a túlélés van. Ebben a ciklusban a szökés az emlékezés, mert az álom már nyomasztó. Dale Cooper álma. Dale Cooper egy amerikai sorozat, a Twin Peaks főszereplője. Twin Peaks egy bajlós kisváros, egy gyilkosság helyszíne. A Bunker című vers ezt a világot idézi elő. Háború utáni állapot, katonás rend, mindenki megőszült. Ebből a szürkeségből mutat kitörést a vers utolsó mondata; „Ünnepnapokon aztán/kékre-zöldre verjük egymást, hogy legalább/a színek emléke megmaradjon”. Az emlékezés a Rontott néző című versben is megjelenik. A történetekből nekem csak a fekete háttér ismerős. Színházi díszlet ez a fekete háttér. Sötét, én mégis otthon vagyok ebben. Sötét, Deres Kornélia mégis otthon van ebben, hiszen ő a színháztörténész. Ez a háttér olyan, mint egy alternatív, kettes számú gyerekkor. Az emlékek a fejemben felülírják egymást, most szemtelen vagyok, most szemtelen voltam, most fel merek lázadni, most fel mertem lázadni. Minden azon múlik, hogy én hogy emlékszem, és én így emlékszem.

A harmadik az Időleves. Ez a ciklus a kiutat az agyműködésben látja. Az agyamban keresek kiutat, és szerencsére az agyam készséges segítő, mert képes a demenciára. Felejtés, nehézség a nyelvben, nehézség a mozgásban. „Lassan elfelejtik, /hogy a tengert akarták. Nem ezt a bizarr Bermudát. Mindent elfelejtek, és semmi nem marad bennem. Mint amikor az elmén végig söpör az utolsó vihar, / a földeket feldúló, a kérlelhetetlen, végül/tökéletes csend lesz.” Mozdulatlanság, csend, üresség. Semmi érzet. A demencia mellett a múlt elengedése is ott van. A múlttól meg kell szabadulni, a rágós darabokat az idő lassan fogyaszthatóvá főzi. Időleves. Engedni a múltat, hagy menjen, ha annyira akar. Annyira akarni, hogy menjek. „Medve a monociklin. Kerekezik a múltból kifelé. / Továbblép: radikálisan, romlatlanul.”

A negyedik rész Az utolsó huszonéves ősz. Az utolsó kitörési pont. A család. Kitörés. Betörés. Megtalálni a helyem. Ott is, ahol nincs helyem. Nem gyerekfüllel hallgatni a családi legendákat. Karácsony, részeges karácsony. Avas a miskolci lakótelep. Ez én vagyok. Afrikába kivándorolt aranybányászok. Perczel Mór története. Ez nem én vagyok, de most ez is én lehetek. A családom története bennem van, és viszem tovább. „Mint felmenőim őrülete, / ami zölddel színezi a vérvonalat. Átitatja az útleveleket is”. Személyre szabott túlélés.

A Bábhasadás-nak nem csak a tartalma tör ki. A szöveg minden ponton határokat feszeget és hág át. A művilág, a nyelv játékossága, a költői képek használata. Mindegyik egy önálló kis bábnak a széthasadása. Deres Kornélia létrehoz egy szürreális, de jól működő magánmitológiát. Bejáratlan vidékeket térképez fel. Az agy különböző területeibe ültet valós helyeket és elvont funkciókat. Az agy érzelmi központja a Bódéváros, a traumaközpont egy baleseti osztály, az álom központja a düsseldorfi reptér, a hátsó agyban elárult gyerekeket főznek, az agyvizekben pedig különböző halfajok élnek. A külső és belső tájakon felváltva létezem, a történet bennem is létezik, az én idegpályáimon és érzelmeimen egyensúlyozik ez a kötet. Bejárja a világot. A gravitációtól elszakadva szabadon repked, elvágták a köldökzsinórt, a báb meghasadt, a gyerek kiszabadult.

 

 

Kiemelt kép: jelenkor.hu képe alapján