Az első tíz év – ilyen volt az Apokrif konferenciája

A november 24-ei péntek az idén tizedik születésnapját ünneplő Apokrifról szólt. A folyóirat és a Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett konferenciának az ELTE BTK kari tanácsterme adott helyet. Az egész napos szakmai előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követte György Péter, Károlyi Csaba és Margócsy István részvételével. Beszámolónk következik.

IMG_20171124_100358„Gondoltam, úgyse lesz belőle semmi.” – emlékszik vissza Fráter Zoltán, az Apokrif alapító spiritus rectora a megnyitójában. Aztán amikor Nyerges Gábor Ádámék az ötlet és a felkérés után hozták az első számot (összehajtogatott A4-es lapokból készült füzetet), rájött, hogy ez talán mégis valami komoly lesz. Dr. Borsodi Csaba dékáni köszöntője és Szabó P. Katalin DOSZ-elnöki köszöntője után Fráter tanár úr a maga kedves módján – érthető módon –kissé meghatottan nyitja meg a konferenciát. Csupa őszinte, szép mondat hangzik el tőle, a külső kedves köszöntők után egy belső köszöntő következik: elmondása szerint, ha az elmúlt tíz évből levonná az Apokrif-os szerzőkkel töltött idejét, a munkák és szórakozások emlékét, vajmi kevés maradna – maradna valamicske, de nem sok. Egy csecsemő tízéves koráig nagyon sokat változik, de tíz- és húszéves kora között talán még több a különbség – most jön tehát a legizgalmasabb szakasz a lap életében: a felnőtté válás. Szerencsére manapság már a bőség zavarával küzdenek a beküldött szövegeket illetően, így reméli, hogy a jövőben az irodalmi élethez még jelentősebben tudnak hozzájárulni. Az Apokrif-nak egyébként fontos törekvése a még ismeretlen írók, költők, kritikusok bemutatása – a tanár úr azt is kiemeli, hogy őt személyesen is mindig foglalkoztatták azok az írással foglalkozó egyetemisták, akik nemhogy kötettel, de még megjelenéssel sem rendelkeznek –, a lap minden számában tehát legalább egy új szerző munkája megjelenik. „Az Apokrif ti vagytok – néz a közönségre a spiritus rector –: az írók, a szerkesztők, a kritikusok, mindenki, akinek köze volt vagy van a laphoz.” Ez a mondat valami finom idillel, szeretetteljes megnyugvással támogatja meg az egyébként sajnálatosan alacsony nézőszámot.

Pedig: a Doktoranduszok Országos Szövetsége és az Apokrif együttműködése komoly szakmai keretet hozott össze. A BTK kari tanácstermének nívós helyszínén túl a patinás rezüméfüzet is kiemelendő: a profizmusnak, a tudomány és a kultúra komolyan vételének jele, hogy nem csupán szórólapnagyságban nyomtattak egy programot, de az előadók absztraktjából elkészítették a szépen szerkesztett füzetet.

IMG_20171124_101908Az első szekció (Az Apokrif helye az irodalmi hagyományban) vezetője, Dr. Vaderna Gábor megszólalásával erősítette a barátságos hangulatot: elmesélte, hogy ők is alapítottak egy folyóiratot, amelyet az irodalomtörténésznek készülő hallgatók fórumának szántak, de a Huszonegy pár évnél nem élt tovább sajnos. Az, hogy az Apokrif tízéves, nagyon nagy dolog, hiszen egy egyetemi lapról beszélünk, és ebben a kategóriában ez azért igen ritka. Az első szekció első előadója, Szalay Álmos rögtön az elején kijelenti: ő nem ért az irodalomtudományhoz, s csak egy éve mozog ezen a pályán, így Nyerges Gábor felkérésekor fogalma sem volt, miről tudna beszélni. Úgy döntött, őszinte lesz, és arról ad elő, amihez ért, így A friss húsok pszichológiája – Pályakezdők befogadása és integrációja a kortárs irodalomba című előadásában az irodalmi közegbe való bekerülés lélektani folyamatát mutatta be. Az integráció és a könyvkiadás folyamata mint fejlődéslélektani történet, a műhelymunkán kapott kritikákkal szembeni érett és éretlen attitűdök témája nagyon izgalmas, releváns és szokatlan irányvonal. Ebből az előadásból úgy tűnt, mélyebbre is lehetne ásni, érdemes lehet tehát folytatni ezt, bár bennem felmerült a kérdés, hogy vajon mennyire vagyunk képesek tudományosan vizsgálni úgy egy közeget, hogy nem mint beépített tagok vagyunk jelen (mint például egy kultúrantropológus), hanem mint valóban integrált író emberek, mint egy irodalmi csoport tagjai. Mindenesetre ez a kérdés is választ kaphat a további vizsgálatok során. Szalay előadása egyébként elég heves vitát váltott ki a szekció végén, az X, Y és Z generációkról mondottakra fókuszálva – az előadó sajnos ekkor már nem volt jelen, így ha nem tudományos-szellemi vita folyt volna a hallottakról, szinte kibeszélésnek tűnt volna a beszélgetés.

IMG_20171124_105142A második előadó az interdiszciplináris vonal után hagyományosabb irodalomtörténeti szemszögből közelített az Apokrif-hoz: egy másik folyóirattal, az Irodalmi Szemlével hasonlította össze. A folyóiratokat kutató Hangácsi Zsuzsanna (Miskolci Egyetem) igen szimpatikus habitussal és megfelelő szakmai felkészültséggel adta elő mondandóját, némi bájos humort is csempészve az előadásba (például a matematikáról szóló sorait a közösnevező-metaforával kötötte át tárgyalt témájába); végül arra jutott, a két folyóirat a lehető legkevésbé hasonlít egymásra, de közös nevezők azért vannak.

IMG_20171124_111349A harmadik előadás ismét az irodalomtudomány egy periférikusabb terepét hozta előtérbe. Füzi Péter Tudunk-e többet Adyról, ha láttuk zombit ölni? címmel Csepella Olivér Nyugat+Zombik című képregényéről beszélt. A képregénykutatás egy innovatív, friss, izgalmas irány, jelen esetben viszont ez nem annyira tudott megmutatkozni, hiszen a képregény még nem jelent meg – azt viszont az előadás végén megtudtuk (az előadás előtti este jelentették be), hogy december 8-ai szállítással vehetik át a művet. A Nyugat+Zombik az Apokrif-ban debütált tíz oldallal, így kerülhetett a konferencia témái közé, olyan érdekes kompozíciókat szülve a tanácsteremben, mint amilyen alant látható.

IMG_20171124_112457

Füzi a közösségi finanszírozásról beszélt, kiemelve azt a fontos mozzanatot, hogy sajnos az egyébként elképesztően tehetséges és kreatív Csepella többéves késlekedése nem igazán kelti jó hírét ennek a módszernek. A magas- és tömegkultúra keveredéséről, ennek előzményeiről, a tanító célzat kérdéséről esett még szó, amelyre később a közönség soraiból is reagáltak (t.i.: a képregény inkább a Nyugatot egyébként is ismerő, az irodalmat szerető közönségnek szól, nem ennek hatására fogják megismerni a Nyugat irodalmát – ugyanakkor erről a folyóiratról mindenki tanult középiskolában, ilyenformán tehát nem feltétlenül kizárólag bölcsészolvasmány, hanem mindenkihez szólhat). Az előadás tehát annak ellenére is tudott termékeny lenni, hogy vizsgált tárgyát még senki nem ismeri, így csak mint jelenségről beszélhetett, ami nagyon becsülendő, de azért én várom a fejleményeket, hogy egy következő konferencián a képregény tüzetesebb elemzésére is sor kerüljön.

IMG_20171124_113305Halmi Annamária, a szekció negyedik előadója az Apokrif Könyvekről mesélt. A pályázat menetét vázolta, majd az eddigi győztes munkákat jellemezte röviden. Kérdésfelvetése a sorozat köteteinek poétikai hasonlóságára irányult, amit nem éreztem teljes mértékben meggyőzőnek, hiszen miért lenne feltétlenül fontos, hogy egy kiadó/sorozat kötetei közt azonos pontokat találjunk. Az egyedi megkülönböztető jegyek felsorolása jól mutatta Halmi érzékeny elemzőképességét, végül a kül- és belcsín közti párhuzam vonása mint zárszó is megkapóan hatott, legalábbis rám, aki nagyon szereti, ha a forma és a tartalom összecsengésére világít rá egy-egy szövegelemző. Ez esetben a sorozat köteteinek borítóját figyelve állította az előadó, hogy valamennyire egységes külalak jellemzi őket, ami a beazonosíthatóság miatt fontos általában a könyvsorozatoknál, ugyanakkor el is kell kerülni az egyhangúságot – és valami ilyesmit lehet megállapítani a kötetek tartalmáról is: az egyediségen túl léteznek tematikai csomópontok, amelyek közelebb hozzák őket.

IMG_20171124_120008A szekció utolsó előadásában hasonló elemzést hallhattunk, Taródi Luca szintén mély szakmai fogékonysággal jellemezte Török Sándor, Evellei Kata, Mizsur Dániel, Stolcz Ádám, Bödecs László és Nyerges Gábor Ádám költészetét. Előadása elején ugyan kijelenti, összegző stílustanulmányozásra vállalkozik, nem verselemzésre, de azért közben, mint egy jó irodalomtudós, nem tudja elkerülni a szoros szövegolvasást, ami szerintem egyébként mindenképp erénye egy előadásnak.

A szekció végén Vaderna Gábor komoly felvezetéssel, éles leütéssel jegyzi meg, hogy ha beszélhetünk Apokrif-generációról, akkor úgy tűnik, egyik fontos jellemzője ennek a nemzedéknek az időérzék teljes hiánya – a csúszás ugyanis először negyven, aztán már hatvan perces, a korgó gyomor nem épp megfelelő a hálás közönségi pozíció betöltésére. Aztán egészen gyorsan sikerül ezt tizenöt-húsz percre csökkenteni, ami viszont valóban elismerendő.

IMG_20171124_140517Az ebédet követő szekciót a már a közönség soraiból is felszólaló Smid Róbert kezdi, aki egyértelműen a konferencia egyik legprofibb, legrutinosabb, az irodalomtudomány szférájába mélyen integrált elméje. Hommage à és à la Apokrif című előadásában „az Apokrif Balassa Pétereként” szólal meg, a szerzők szerinte a „fülükkel írnak”, vagyis a ritmus, az ütem a kiemelkedő poétikai eszközük. Nyerges Gábor, Mizsur Dániel és Stolcz Ádám líráját elemzi, a nem olyan mély merítés jó döntés, hisz az elemzés annál mélyebb és részletesebb tud lenni. Stolcz kapcsán például érdekes állítása, hogy a versbeszélő a női líra megszólítottjainak pozícióját veszi magára, így kényszerítve magát sztereotípiába, és teremtve meg egyfajta „poétikai hímsovinizmust”. Ez az irány, úgy vélem, mindenképp folytatásra érdemes, termékeny és előremutató témafelvetés, nagyon kíváncsi volnék, mire lehetne jutni a további vizsgálatokból.

IMG_20171124_143410Ezután B. Kiss Mátyás beszélt Juhász Tibor költészetéről; irodalomelméleti munkákkal alátámasztott értő olvasatában nemcsak Juhász térelbeszélésének mozzanatai tűntek ki, de egy fontos felfedezés is, a periférikus kisvárosról a fővárosra való helyszínváltás, amelyet több, a kötettel (Ez nem az a környék) foglalkozó kritikus, elemző nem vett észre.

P. Szabó Dénes ismét az interdiszciplinaritást erősítette nagy örömünkre. Az ELTE szociológus doktorandusza az interdiszciplináris doktori iskolában kortárs magyar filmeket vizsgál, a bennük megjelenő átalakuló társadalmi realitást, és például Tarr Béla munkásságát elemezve az irodalommal is foglalkozik. IMG_20171124_145105Jelen előadásának is fontos szereplője Krasznahorkai László, akinek világához hasonlítja bizonyos pontokon Juhász Tiborét s Nyerges Gábor Ádámét. Az Apokrif szerzőinek olyan szövegeit elemezte, melyben a rend törékeny voltát, eltűnését, a keletkező káoszt figyelhetjük meg. Krasznahorkai Az ellenállás melankóliája és annak az Apokrif-ban megjelent szövegekkel való lehetséges kapcsolódási pontjai kerülnek az előadás fókuszába. Így aztán a szociológus előadása tökéletesen simul bele az irodalomtudományos előadások vonalába a maga releváns kérdésfelvetéseivel.

 

IMG_20171124_153934A következő, Dr. Mészáros Márton vezette szekció első előadója, Takács Tímea a lap Beszámított veszteség című antológiájáról adott elő. Prezentációjának egyik diája az egykori videók képkockáit mutatva intenzív nosztalgiaatmoszférát teremtett, a többi dia idézetei pedig sötét hangulatot – ez a kettő, a finom visszaemlékezés gesztusa és a kiábrándultságot tematizáló apokaliptikus szövegek dimenziója érdekes együtthatást eredményezett.

IMG_20171124_154625 (1)

 

IMG_20171124_155938Az előadások sorrendbe rakása ezúttal is a konferencia előnyét jelentette, Kalmár Balázs ugyanis témában és hangulatban is egészen más vizekre evezett. Szalay Álmos Tejjel, mézzel, Hitlerrel című drámája apropóján beszélt a politikai színházról, arról, milyen a hatalmat színpadra vinni, a hatalmat, amely eleve teátrális eszközökkel, beállított pózokkal él. Kalmár alapos és értő karakterelemzései, széles szakmai (drámatörténeti) ismeretei és történelmi tudása felkeltette a hallgató érdeklődését; az előadás mézesmadzaggá vált, kíváncsian várom az előadó további kutatásainak bemutatását.

 

IMG_20171124_161710Szintén izgalmas nézőpontot kapcsolt be Steinmacher Kornélia, aki Gál Soma Sármesék című kötetét a néprajz felől közelítette meg. A meséről, a csodavárásról, az iróniába hajló patetikusságról, a gyermeki nézőpontról, az anekdotikusság és a líraiság elegyéről is volt szó. Értékelendő, ahogy Steinmacher kiemelte azt a tévhitet, hogy a mesék a nőkhöz kapcsolódtak. Dr. Mészáros Márton pedig azt a nehezen kikerülhető mozzanatot értékelte, hogy a meséről szóló előadásban nem hangzott el a mágikus realizmus kifejezés. Az ezt követő vitaszünetben Fehér Renátó kezdeményezése által rövid, de izgalmas beszélgetés alakult ki az irodalmi generációkról, csoportokról, a Telep, az Apokrif és a Műút Szöveggyár közösségének különbségeiről, amit érdemes lenne más fórumon folytatni.

IMG_20171124_170635A szekciók után, a konferencianap lezárásaként Tinkó Máté beszélgetett György Péterrel, Károlyi Csabával és Margócsy Istvánnal Az Apokrif helyzete a hazai folyóiratstruktúrában című kerekasztal-beszélgetés keretében. Elsőként a Nappali Ház és a 2000 című folyóiratokról esett szó, majd lassan a folyóiratok jelen helyzetére terelődött a figyelem, és végül az Apokrif kritikus megvitatására. György Péter jelenkort érintő súlyos szavai szerint például „akkor kánont építettek ezek a lapok, ma már senki nem tud kánont építeni”. Károlyi szerint is kisebb a folyóiratok súlya ma már, s ezt az online felületek sem tudják teljes mértékben pótolni. A tárgyalt folyóiratnak elsőként a címadását kezdi ki a három meghívott: Margócsy tanár úr szerint a címben gyanús mozzanat érződik, elhatárolódási jelleg, az, hogy a kanonikus irodalomtól távol érzik magukat az Apokrif-osok, ugyanakkor ez nincs kellőképpen tisztázva, az önértelmezés hiányzik. Egyéb őszinte, kíméletlen kritikák is elhangzanak, így már majdnem a groteszk nemébe fordult át a konferencia lezárása, ugyanakkor a meghívottak kritikáit, tanácsait összekapcsolhatjuk Fráter tanár úr bevezetőjével, így keretes szerkezetet kapva: az Apokrif életében most jött el a felnövés időszaka, és tulajdonképpen a nap kritikus vég- és csúcspontjaként ehhez a felnövéshez kapott atyai intelmeket a „nagy öregektől”. Hogy mi lesz ezután, a következő tíz évben, az majd a második, Húszéves az Apokrif című konferencia témája lesz.