London kicsit drága, de megéri – külföldi kultajánló

Remélem, nem csak én vagyok az, aki hiába van tizedjére egy városban, mégis újra és újra meglátogatja az állandó tárlatokat a helyi múzeumokban. Elvégre igazi bölcsészként jobb a valóságban is szembesülni a műkincsekkel, melyeket a „művtöri” szemináriumokon csak monitoron vagy könyvekben van lehetőségünk csodálni. Továbbá a kódexek sokat megélt példányait végre nem egy homályos fotó alapján kell bogarászni – bár a feladat így sem sokkal egyszerűbb. Egy szó, mint száz, végre élményekkel is gazdagodhatunk hallgatóként, nem csak ismeretekkel – a cikkben pénztárca- és bölcsészbarát londoni beszámolóm következik.

Először mindenképp említsük meg az árakat, hiába készül fel az emberfia, hogy ez egy drága város, újra és újra meglepődés tárgyát fogja képezni, mégis mit jelent a drága szó. Bármit is tervezünk, magyar diákként jól gondoljuk át előre, hiszen azon túl, hogy szinte semmire nem kapható jegy helyben, ha mégis, csillagászati összegeket kérnek el, fontos hetekkel előre tervezni. Szóval az első kulturális program, amit érdemes elfelejtenünk, az a színház. Leginkább Broadway-darabokat adnak, majd amire elérhető áron – vagyis tízezer forint alatt – lehetne beülni, az általában valami Disney-reinkarnáció színpadra helyezve. Mondjuk, azt is érdemes megjegyezni, hogy a Budapestre látogatók sem feltétlenül tudnak az RS9-ről, vagy az Aurórában látható alternatív társulatok előadásairól, így ezt nem írhatjuk a popularitás számlájára.

A múzeumok állandó tárlatai a legtöbb európai nagyvároshoz hasonlóan szerencsére ingyenesek, vagyis becsületkasszások, mindenhol adománydoboz van, így a múzeum látogatói kedvük – és anyagi helyzetük – szerint segíthetik a múzeumok fenntartását.

Az első számú múzeum, amit nem szabad kihagyni, az a British Museum, melyben szinte minden korszakból láthatunk páratlan kincseket, így egy nap is kevés a böngészéshez. Az időszakos kiállítások ugyanígy eszméletlen izgalmasok, viszont 20 Font körüli jegyárak mellett látogathatók. Ha kevés időt töltünk a városban, érdemesebb máshova menni, ugyanis vannak sokkal specifikusabb galériák, melyeket hiba lenne kihagyni.

Következő opcióként a Tate Britain lehet egy kiváló választás, elég tömören és jól átláthatóan mutatja be a brit művészetet a középkortól egészen napjaink kortárs világáig. Az épület személyes kedvenc, mindenkinek ajánlom.

Izgalmas iskolai foglalkozás zajlik a Tate Britain múzeumban.

Izgalmas iskolai foglalkozás zajlik a Tate Britain múzeumban

A Tate Britain után a Tate Modern kell, hogy következzen, nemcsak időrendben: hajóval 20 perc alatt megközelíthető. Ez a kortárs művészet fellegvára, s egy hihetetlen látképet nyújtó kilátó is található a tetején, ezért is érdemes ellátogatni. A tárlatot olyan remekművek gazdagítják, mint a négyezer méteres emberi hajfonat, vagy a kiállított – számtalan vita alapjául szolgáló – piszoár.

Érdemesebb a Tate Modern azon oldaláról fotózni, ahonnét valóban megcsodálható a város madártávlatból.

Érdemesebb a Tate Modern azon oldaláról fotózni, ahonnét valóban megcsodálható a város madártávlatból

A kortárs kultúrsokk feldolgozását elősegítően érdemes a nemzeti portrégyűjteményben folytatni utazásunkat. A National Portrait Gallery nem különösebben izgalmas az átlagembernek, de szerintem nagyon élvezetes végigjárva megtapasztalni az emberi látásmód és a különböző technikák fejlődését.

Ugyan nem került legelső helyre, bár valószínűleg a látogatásra talán legérdemesebb a Victroia and Albert Museum tárlata, ugyanis páratlanul sokszínű, mindenki talál valami varázslatos dolgot, ami magával ragadja. A szobrászattól, a keresztény kincseken át, egészen a textil- és divattörténeten végigvonuló kiállítások széles kavalkádja várja a látogatókat az épületben. Magyarosoknak külön érdekesség, hogy a lexikon- és könyvkötési technikák is átfogóan be vannak mutatva, így végre jobban meg lehet érteni, miért találnak rengeteg szöveget más művek borítójaként újra használva.

A Természettudományi Múzeum is kifejezetten érdekes program lehet sokak számára, a monumentális csontvázakon túl például azért is, mert a Harry Potter forgatási helyszínén sétálhatunk a különböző kőzetek és megkövesedett ősmaradványok megtekintése közben.

Két további galéria van, ahol egymást váltják a színvonalasabbnál színvonalasabb kiállítások. A két Serpentine Gallery ugyan nem tud vetekedni a korábban felsoroltakkal, viszont nem is lesz akkora tömeg, kényelmesen be lehet jutni és megtekinteni mindent, ami érdekelheti az embert. Főként kortárs fotó- és festőművészek otthona mindkét galéria, s nagyon érdekes témákat boncolgatnak az ott kiállításra kerülő művészek.

London mellett például Berlin és Párizs, ahova érdemes ellátogatni, s könnyen lehetőségünk is van 1-1 hosszú hétvégén, ám a budapesti múzeumokat se feledjük, hiszen ugyancsak kiváló programokkal szolgálnak mindahányan a borongós téli hétvégéken.

 

A fotókat a cikk szerzője készítette.