Textúra – Ahol a színház, az irodalom és a képzőművészet összeér

Szereted a színházat, az irodalmat és a képzőművészetet is? Képzeld el, hogy ezek mind egyszerre jelennek meg egy sajátos program keretein belül. Ez a Textúra, ahol kortárs alkotók a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának kiválasztott műveihez írnak szövegeket, rövid darabokat, melyeket aztán egy vagy két színész kelt életre.

A Textúra előadássorozatával még gimnazistaként találkoztam 2014-ben, amikor először megrendezték a Szépművészeti Múzeumban. Annyira megtetszett ez a sajátos összművészeti program, hogy azóta egyik évben sem hagytam ki. 2015-től a helyszín megváltozott, már a Magyar Nemzeti Galériában lehet megtekinteni.

Ebben az évben a premier szeptember 26-án volt, a még hátralévő előadások időpontjai: október 17. kedd 19.00, október 24. kedd 19.00, november 7. kedd 19.00, november 14. kedd 19.00. A jegypénztárak keddtől vasárnapig 10-től 17 óráig tartanak nyitva (az előadások napján 19 óráig). A teljes árú jegy 4200 Ft, a kedvezményes, pedig 3200 Ft. Még több információ az eseményről az mng.hu-n található, illetve a Magyar Nemzeti Galéria facebook oldán megtekinthető az eddigi előadások galériája.

De milyen is a Textúra? Az eseménysorozat egyes alkalmain, miután megkaptuk a belépésnél, hogy melyik rövid műnél kezdjünk, sorra végigjárhatjuk a képzőművészeti alkotásokat (festményeket, szobrokat) és megnézhetjük a hozzájuk kapcsolódó minidarabokat. A darabok alapjául tíz kortárs író irodalmi szövege szolgál, melyeket az adott művek inspiráltak. Az írók idén: Bencsik Orsolya, Kemény István, Lackfi János, Mán-Várhegyi Réka, Nagy Koppány Zsolt, Németh Gábor, Szabó Borbála, Szaniszló Judit, Szvoren Edina és Vámos Miklós. A röviden, de annál hatásosabban megelevenedő képek egészen mély gondolatokat tudnak ébreszteni, amelyek, miután teremről-teremre végigjártuk őket, továbbdolgoznak bennünk.

A Textúra nem csak azoknak lehet érdekes, akik egyébként is gyakran járnak színházba, múzeumba. Úgy tapasztaltam, meg tud szólítani és magával tud ragadni kevésbé lelkes színházba-, múzeumba járókat is. Ráadásul egyik teremből a másikba átsétálva – vagy áthömpölyögve a többiekkel – a többi kiállított kép is megelevenedhet a néző fantáziájában.

22154400_10155736066568245_2232622790888273897_n

Az egész eseménynek van egy sajátos atmoszférája, valahogy elevenebbé válik a galéria, mint máskor. Én legalábbis így érzem. Nem hasonlít sem egy szokványos múzeumi látogatáshoz, sem egy színházhoz. Az állandó kiállítások művei a Textúrán mondhatni többletjelentést kapnak. Egyes interpretációikat láthatjuk, a minidarabok egészen eltérő módon indulnak ki a képekből, néha párbeszélnek az adott képzőművészeti alkotással, míg máskor egy élethelyzet állóképként megmerevedett pillanatát helyezik kontextusba, illetve azt rekonstruálják, milyen élethelyzetben lehetnek az adott festmény szereplői. De ez csak két kiemelt változat, pont az az érdekes, hogy milyen sokféleképpen közelítik meg az írók a kiválasztott festményeket, szobrokat.

Az este folyamán minden rövid darabot újra és újra előadnak a színészek, tehát az ember tetszőleges sorrendben nézheti végig őket, így egyszerre csak kisebb csoport néz egy-egy rövid előadást. Ez fokozza azt az érzetet, hogy a néző szinte részese az előadásnak. Nincs külön színpad és nincsenek attól távol eső nézőtéri sorok sem. Sőt, vannak néha olyan megelevenített képek, ahol a színész konkrétan be is von egyes nézőket. Más kérdés, hogy ki mennyire szeret aktívan részt venni, mégis, ez is hozzájárul a közvetlenebb légkörhöz. Ez egy érdekes kettősség, ami szerintem eleve jelen van a színháznál. A néző egyszerre ott is van, az ő jelenében játsszák el az adott darabot – nem úgy, mint egy filmnél – viszont mégsem érintik konkrétan annak veszélyei, csak külső szemlélő. Ez a kettősség itt is jelen van, de a Textúrán talán még közelebbről láthatjuk az előadott problémákat, ezáltal még közelebb kerülve hozzájuk.

A rövid darabok egymástól független, különálló történetek, de az este végére egy élménnyé állnak össze. Az egyetlen negatívumként azt említeném, hogy a minidrámák eltérő hossza miatt, ha pont rossz sorrendben nézzük végig őket, akkor néha várnunk kell és ez azzal fenyeget, hogy esetleg nem tudjuk mind a tíz darabot megnézni egy este alatt.  De az eddigi négy évben csupán egyszer fordult elő velem, hogy az egyik rövid darabot csak félig láttam emiatt. Egy másik évben viszont egy előadást kétszer is meg tudtunk nézni, tehát ez talán kicsit a szerencsén is múlik. Én mindenesetre biztosan megyek jövőre is, és mindenkinek csak ajánlani tudom!

forrás: mng.hu

képek: A Magyar Nemzeti Galéria facebook oldala