Játszani is engedd, avagy Hamlet a Vígszínházban

A Vígszínház történetében először tűzték műsorra Shakespeare egyik leghíresebb drámáját, a Hamletet. Eszenyi Enikő a tőle megszokott módon igencsak modern értelmezését adja a műnek, a szöveg és a rendezés is gyakran reflektál aktualitásokra. A színház idei évadának egyik legfontosabb bemutatóján elhangzik egy József Attila-vers, a király bőrkabátban jár és kelet-európai mulatóst hallgat, mégis Arany János klasszikus sorai rántanak magukkal a tragédia mélyére. Kritikánkat olvashatjátok.

Klasszikus remekműveket színpadra állítani mindig kényes ügy, mert a közönség egyszerre vágyik az újra és az ismerősre. Alig várjuk a Lenni, vagy nem lenni… kezdetű monológot, az egérfogó-jelenetet, vagy hogy Hamlet kezébe vegye a koponyát, de közben már a színházba menet azon morfondírozunk, vajon mit mondhat még nekünk Shakespeare, ami fontos, új és mai. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, hogy ne váljék fantáziátlanná, vagy épp túlaktualizálttá az előadás. Markáns véleményformálása miatt bizonyos szempontok ugyan elsikkadnak a Vígszínház előadásában, azonban úgy gondolom, hagyomány és aktualitás viszonyában sikerült kiegyensúlyozott produkciót létrehozni.

Ennek egyik legfontosabb mutatója az elhangzó szöveg. A színpadi változatot Forgách András és Vörös Róbert készítették (Nádasdy Ádám közreműködésével) az Arany-fordítás alapján. Érzékenyen vegyítették a klasszikus szöveget modern szójátékokkal, aktuális mondatokkal és vendégszövegekkel. A monológok Arany szavaival, valamennyire lerövidítve hangzanak el, a dialógusokba azonban sok új elem került. Ettől izgalmasan hullámzó az előadás tempója, amely időnként kellemesen-ismerősen lelassul (a színészek is szinte szavalják a klasszikus részeket), a pörgős párbeszédek alatt pedig csak kapkodjuk a fejünket. A legnagyobb és legmerészebb változtatás a színész monológjában történt, aki Priamosz megölésének elbeszélése helyett József Attila Levegőt! című versét szavalja el. A dialógusokban elejtett megjegyzések után Hajduk Károly megrendítő szavalata végképp az itt és most-ba rántja a történetet, aminek hátulütője, hogy a személyes tragédiák sora a rendszer romlottságának okozataként értelmeződik. Az egyéni sorsok annyiban érdekesek, amennyiben rajtuk keresztül árnyalódik az erkölcsi fertőről és összeomlásáról felvázolt kép.

hamlet2

Hajduk Károly

Eszenyi Enikő rendezéseitől megszokhattuk a sokkoló ingergazdagságot, a rengeteg díszletet és a térrel való – sokszor túlbonyolítottnak tűnő – játékot. Ez azonban nem öncélú eljárás, mert olyan világot kreál, amelyről üvölt, hogy bűnös, álságos és mesterkélt. Hol hazugság van, ott hazugság van. Színeiben, látványvilágában emlékeztet a Jóembert keresünk című rendezésére; nagy hatással lehetett Eszenyire az az előadás, ugyanis a Hamletből is szinte brecht-i színházat csinál. A szereplők (elsősorban Hamlet) intésére időnként felgyulladnak a nézőtér fényei, és néhány mondat a közönségnek címezve hangzik el. Folyamatosan tudatosítják, hogy színházban ülünk, amihez képest újabb csavart jelent, hogy az egérfogó-jelenethez a közönséget a nézők közül válogatják ki és hívják a színpadra. A színház ennél már nem is lehetne színházabb, ebben a kétszeres játékban pedig megmutatkozik az előadás leglényegesebb állásfoglalása a shakespeare-i művel kapcsolatban, miszerint a színház morális felelőssége megmutatni a valóságot, ugyanis képes (és ezáltal köteles) a leleplezésből fakadó ráébresztésre. Hamlet szavaival: „irtóztató beszéddel / Repesztené meg a nézők fülét, / Hogy a vétkes megőrüljön belé, / Képedjen az igaz, s a közönyös / Zavarba essék.” Claudius természetesen nem is bírja elviselni az Alföldi-rendezésekre hajazó egérfogó-jelenet súlyát, miközben arckifejezését nemcsak a nézőtérről és a színpadról figyeli a közönség, hanem a mögé elhelyezett kivetítőről is.

Az innentől már megállíthatatlanul pusztulásba rohanó világnak érdekes szimbólumai jelennek meg a színpadon. A medence, melyben Claudius imádkozik (s amely valami furcsa keresztelőkútra hasonlít), szép lassan elszemetesedik, csikkeket, papírt szórnak bele, vize borral és vérrel keveredik. A darab során fel-feltűnik egy harckocsi is, amely először a szellem attribútumaként jelenik meg, majd később Laertes (Orosz Ákos) is ezzel érkezik, hogy bosszút álljon apja haláláért. A halott király – kis túlzással – mintha Eris almáját gurítaná be a színpadra kocsi képében az előadás elején. Figurájának az is új, izgalmas színt ad, hogy ugyanúgy Hegedűs D. Géza játssza, ahogy Claudius szerepét. Utóbbi karakterét annyira sokrétűen formálja meg, hogy jelenetről jelenetre más viszonyulást vált ki a nézőből. Álságosnak, szánalmasnak, ízléstelennek és nevetségesnek ugyanúgy lehet gondolni, mint esendő, már-már rokonszenves figurának.

hamlet1

Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyánszky Attila

Hasonlóképp ellentmondásos Hamlet alakja is, aki egyszerre tűnik bezárkózó, magányos fiúnak és örökmozgó kamasznak, tettetett őrülete pedig nem mindig választható el „tiszta” pillanataitól. Megformálása fizikailag és lelkileg egyaránt megterhelő feladat, ifj. Vidnyánszky Attila alakítása pedig nagyon meggyőző, sőt bravúrosnak mondható.

A nőalakok elég mellékesnek tűnnek: Gertrud (Börcsök Enikő) akarat nélküli oldalborda, de érdekes módon Opheliának (Réti Nóra) sem jut sokkal több szerep. Megszólalása alig van, s mintha őrületével, majd halálával csak az áldozatok számának növelése, a tragédia fokozása lenne a cél. Ezt ellensúlyozza azonban, hogy igen merész módon Fortinbras egy fehér ruhás nő (Gilicze Márta) képében jelenik meg az utolsó jelenetben. Horatio (Király Dániel) pedig a lába elé hordja az összes halottat, hogy lássuk, hány emberéletet követelt a bűn hatalma. És – bármilyen fájó is ezzel szembenézni, az előadás ezt is megteszi – az, hogy valaki leleplezte a bűnt. Hogy begurította a harckocsit, elszavalta a verset, eljátszotta a jelenetet: hogy nem hagyta magát. Az előadás azonban minden veszteség és szenvedés ellenére a fájdalmas leleplezés mellett teszi le a voksát, mert nem lehet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Csak a fehér ruhás megtisztulás szülhet rendet.

 

Képek: Vígszínház.hu