Nagyon jó, hogy a média szakon kezdődő zsizsegés után a filmesek is nyitnak: ezentúl évente nyilvános vetítésen mutatják be az Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megvalósított diákfilmeket. Múlt pénteken került sor a hagyományteremtő első vetítésre a Toldi Moziban. A bemutatott filmek között voltak fesztiválokat már megjárt alkotások, és premierek is. A moziterem tele volt, egy óra alatt elfogytak a helyek. Ezen is látszik, mennyire hiánypótló a rendezvény. Akkor is, ha még billeg egy kicsit. Az előzetes regisztráció nem volt egészen zökkenőmentes, a konferálófiú nem egészen akkor és azt konferálta, a dékánhelyettes megnyitóbeszéde nem egészen volt adekvát, a filmek nem voltak egészen koherensek – van még mit csiszolni, de biztosan belejönnek. És aki még szeretné, június 9-én megnézheti a filmeket egy pótvetítésen.
A 10 NŐ 10 FILM cím alapján is valahogy összetettebb reflexiót vártam. Ha kiemelik a rendezők nemét, akkor ez az összefüggés nem csak annyiban mutatkozik meg, hogy a bemutatott filmek rendezői épp aktuálisan nők. Annak ellenére, hogy a rövidfilmek főbb karakterei tényleg többségében nőneműek, nem volt határozottan artikulált a nőiség, hogy indokolt legyen egy ilyen címadás.
Két blokkban láthattuk a filmeket: négyet, majd hatot, ezekre külön kellett regisztrálni. Ha a speciális női tapasztalat nem is (már ha egyáltalán van ilyen a gyakorlatban), más közös pontok akadtak. Például az alfa lánynév az Anna. Az apák általában nem túl jófejek, ahogy az anyák is többnyire neurotikusan szétszórtak. A kapcsolatok alapvetően elrontottak, és senki sem tudja mit akar, hol van elveszve, mit lehetne tenni vagy lehetne-e tenni valamit.
Ezektől lényegesen eltérő film volt a Shivamantra, Talum Fruzsina dokuja. Ő majdnem egy órában mutatja be Berecky Tamás, HIV-aktivista munkáját, a betegséggel való kapcsolatát, a családja hozzáállását és szinte mindent, amit lehet a feldolgozás folyamatáról. Szépen kirajzolódó csomópontokba rendezve bomlanak ki a különböző konfliktusok. Ezen talán lehetett volna kicsit sűríteni, gyorsítani a vágással. Mindenesetre az összetett, személyes és sokoldalú tárgyalása a témának, alkalmas volt a figyelem többnyire folyamatos ébrentartására.
Annak ellenére, hogy a bemutatkozó képzés alapvetően az elmélet irányából közelít, talán pont a kisfilmek dramaturgiája bizonyult a gyenge pontjuknak. Megpendítettek számos izgalmas helyzetet, de valahogy nem sikerült a rezgéseknek nyugvópontra jutni. Az igazán szép, éles képek ellenére és mellett a cselekmények végig megmaradtak a fókuszt kereső fotó homályában.
Elképzelhetőnek tartom, hogy koncepciószerűen nem akartak lekerekített kis egészek lenni. Mégis, a viszonylag nagyszabású rendezvény jellegéből és a kevés kísérőszövegből kiindulva, határozottan hiányoltam az erősebb belső koherenciát. Az önmagát – vagy bármi mást – kereső lány, aki sosem tud felmondani, és hiába próbál közelebb kerülni a szomszédlányhoz végül – nem egészen értjük, hogy miért – kiköt egy hotelszoba ágyában az idegen sráccal a buliból. Az éjjel-nappaliban dolgozók beszélgetni kezdenek, miután a rasszista, szexista, bunkó főnök (majdnem véletlenül) beleesik a söröskorsója szilánkjaiba. Az apukáját kereső kislány elhajózik a Boszorkány-szigetre a teknősével, miután csillogó, kék ruhát és csokit lopnak a barátnőjével. Alma, a lány, akinek tulajdonképp mindene megvan, halálra unja magát, körberohangálja a várost, végül jobb híján visszatalál a barátnőjéhez. És a „csaj”, akit brutálisan kidob otthonról a férje, ezután egy üveg vodkával elbiciklizik a strandra. Ott van az izgalmas alaphelyzet mindenhol, mégis elhamarkodottan egyszer csak vége lesz a filmeknek.
Máshol nem ilyen éles a kontúrok hiánya. Az egyik Anna például simán kiálmodja magát a rémálmából, és mégsem találkozik vőlegénye, a valóságban várhatóan sokkal kevesebb húst fogyasztó családjával. És végül Teréz is igazán kreatívan oldja meg, hogy következő kutyusát ne mérgezhessék meg. Bé viszonya is kellemesebb lesz haldokló apjával egy spangli mellett, ha a valódi bajok nem is oldhatóak meg a sok csavar után.
Elképzelhető ugyanakkor, hogy a közönség elvárásai nem voltak összhangban a feladattal, amire a filmek tulajdonképpen készültek. Talán nem az önmagában teljesség schlegeli, világtól elhatárolt sündisznóját várnánk a moziban ülve, amennyiben kapunk valamilyen szűkebb értelmezési keretet. Mindazonáltal ezzel semmi gond nincs, lévén hogy még keresi magát a rendezvény, ez egy első alkalom volt.
Aki pedig lecsúszott volna a gyors regisztrációról, még meg tudja nézni a filmeket. A nagy érdeklődésre való tekintettel június 9-én 18:30-tól újra levetítik őket az Art+ Cinemában. Most nincs előzetes regisztráció, érkezési sorrendben töltik fel a helyeket. Legyetek pontosak!
Kép: ELTE Filmszemle
