Bemutatjuk: TIM Production színistúdió

Az ELTE magyar szakán tanuló Tőzsér István Martin évek óta foglalkozik színjátszással, filmezéssel, rendezéssel. A 21 éves fiatalember Kiskunmajsán alapította meg saját stúdióját négy évvel ezelőtt, majd a fővárosba költözésével szeretné Budapesten folytatni a munkát.

A TIM Production hivatalos oldaláról kiderül, hogy Martin mind színházi, mind filmes keretek között igyekszik alternatív eszközökkel fejleszteni növendékeit, a színjátszást a hagyományos keretektől eltérő módon oktatja.

A stúdiót még gimnáziumi évei alatt indította, azonban most, hogy az ELTE-re jár és Budapesten él, szeretné itt továbbvinni a megkezdett munkát, várja a tanulni, fejlődni vágyó ifjú tehetségeket. A kurzusokról itt található bővebb információ, az első idén júniusban indul.

A weboldalon különböző referenciákat is találunk. Például Tőzsér Martin Dolls című filmjét, ami a BIG Filmfesztivál különdíjasa lett. A Katona József Színház művésznőjével, Mészáros Blankával forgatott alkotása pedig a Gyerekszem Filmfesztiválon ért különdíjat.

Hogy pontosan mit jelent az, hogy a tanodáktól eltérő módszereket alkalmaz? Martin saját bevallása szerint az alternatív és a zenés színház ötvözetét képviseli, állítása szerinte “kemény műhelymunka folyik”, valamint növendékei szereplési lehetőséget kapnak saját színházi és filmes produkcióiban.

Bennem elsőként az merült fel, hogy ilyen fiatalon mégis hogyan lehetséges az, hogy valaki igazán széles palettáját tudja megmutatni a játéknak, hogyan lehet egy 21 éves srác elég tapasztalt és érett ahhoz, hogy látványosan fejleszteni tudja vele egykorú tehetségek képességeit. Egy sör mellett kérdeztem erről Bencze Norbit, aki kulturális menedzserként segíti Martin munkáját. Ha jól emlékszem, azt válaszolta: “Nekem is voltak kételyeim, de hallod… Nem. Ez a gyerek egy zseni.” Kell ennél jobb referencia? Lényeg a lényeg, akkor deríthetjük ki, ha jelentkezünk a TIM Production valamely kurzusára!

Itt elérhető a Facebook-oldal is.

 

A kép forrása: www.timprodction.hu