Cimbaliband- a nagy algír kaland

Az idén 10 éves zenekar végre meghódítja Afrikát! Következő úti cél Algéria, ahol őket érte a megtiszteltetés, hogy egyetlen magyarként képviselhetik hazánkat a „Colours of Europe” fesztiválon.

Az immáron 17. éve megrendezésre kerülő találkozó elnevezése sokatmondó: Európa színei. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a kulturális sokszínűség nyújtotta lehetőségekre nagy teret adva a zenének a klasszikus stílustól egészen a kortársig. A zene mellett pedig más művészeti ágak is képviseltetik magukat a tánctól a fényképészeten át a színházi és filmes produkciókig.
Magyarország a 15 meghívott ország közül idén a népzenét képviseli. A Besh o droM és Ferenczi György után ebben az évben a Cimbalibandre esett a Külügyminisztérium választása. Nem véletlen tehát, hogy egy olyan csapatot hívtak meg, akik igazi multi-kultik: a magyar, román, cigány, erdélyi, balkáni népek muzsikáját mind magukénak tudhatják. Afrika egyelőre meghódítatlan földrész a zenekar számára, ezért is hatalmas lehetőség és megtiszteltetés számukra ez a felkérés, amelyhez a Moldva című lemezük világzenei ranglistás elismerő helyezése is hozzájárult. A Colours of Europe idén több városban május 9-től 21-ig kerül megrendezésre. A Cimbaliband május 10-én a fővárosban, Algírban lép színpadra. Nagy az izgalom a csapat részéről, hiszen számukra teljesen ismeretlen vidékre utazhatnak. A cimbalom hatalmas súlya miatt a szállítás azonban okozott némi fejtörést. Mivel a hangszer megreptetése elég rizikós, Balázs csináltatott külön erre az útra egy 27 kg-os változatot, amit csomagként lehet feladni, remélve hogy az így sértetlenül megérkezik.

Az algériai utazás csak a kezdet a banda külföldi felkéréseiből. A számos magyarországi koncert mellett legközelebb Dániában a Halkaer Folk&Roots Festivalon, Csehországban a Colours of Ostrava Festivalon, Lengyelországban a Visegrád Wave-en találkozhatnak a külföldi rajongókkal, de olasz és japán turné is szerepel az idei nyári programban.
Akik pedig itthon maradnak, ne bánkódjanak, hiszen május 25-én az Akváriumban, Budapesten ad nagykoncertet a Cimbaliband a Tárkány Művekkel karöltve. Naptárakba bevésni: a „A cimbalmok háborúja” eseménnyel kapcsolatos sajtónapot május 12-én tartjuk.
Tehát: Cimbaliband menni Afrika! A nagy algír kaland után pedig lehet, hogy egy kis rai zene is keveredik majd a Cimbaliband sajátos kelet-európai életérzése mellé.