Bármire képes vagy!

Sokan vagyunk, akik beleesünk abba hibába, hogy azt hisszük, a tündérmesék léteznek. Ki nem hallott olyan történetet, hogy valaki egy egydollárossal a zsebében kitalált valamit, amivel később milliárdossá vált. De nem kell elutaznunk a tengeren túlra egy-egy ilyen történetért. Elég ha felcsapunk néhány mesekönyvet. Hamupipőkére, Csipkerózsikára, Hófehérkére rátalált a herceg, a szorgos leány, rest testvérét megszégyenítve arannyal-ezüsttel tér haza és még sorolhatnánk.

De álljunk meg egy szóra! Hiszen Hamupipőke évekig élt át lelki megaláztatást a mostohája és mostohatestvérei által és szolgálta őket kemény fizikai munkával. Csipkerózsikának évekig kellett egy bűbáj miatt bezárva, öntudatlanul feküdnie. Hófehérke pedig tiszta lelke és szolgálatkész jelleme ellenére háromszor szenvedett el atrocitást a gonosz boszorka által, nem beszélve a szorgos leányról, aki megmutatta, hogy a becsületes, kitartó munka milyen nagy ellentétben áll a semmittevéssel. Félreértés ne essék, nem akarom elrontani kedvenc történeteinket, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy felnőttként el kell gondolkodnunk azon, hogy nem véletlenek ezek a fordulatok. A mesék tehát nem reálisak? Vagy éppen ellenkezőleg, közelebb állnak a valósághoz, mint gondolnánk? Úgy hiszem igen. Hiszen ki az, aki rácáfolna arra az állításra, hogy a sikerért bizony tenni kell, nem is keveset. S hogy miként kell átvészelnünk az időt a hercegig, s a kincsekig? Az érettségi és a vizsgaidőszak közeledtével érdemes ezen elgondolkodni.

Egy amerikai szociálpszichológus, Carol Dweck szerint, a felmérések alapján az emberek kétféleképpen gondolkodnak: fixáltan, vagy fejlődés központúan. A különbség pedig igen nagy. A fixált gondolkodású emberek, a hibák és ezzel együtt a kudarcok után egyből feladják. Ezek az emberek ugyanis a fellépő akadályokat az alkalmatlanság biztos jelének tekintik. Úgy gondolják, hogy mindenhez tehetség kell és ha egy területen hibáznak, vagy esetleg elbuknak, akkor eltávolodnak a feladattól, azt gondolva, hogy erre ők nem képesek.

Vannak azonban olyan emberek is, akik minden egyes kudarcot tanulságként könyvelnek el. Olyan eseménynek, ami segítségükre lehet a továbbiakban, hiszen tudják mi az, amit az előző esetben rosszul csináltak. Ezek az emberek a fejlődés központú gondolkodók. Ezeknél az alanyoknál nem a talentum a mérvadó, hanem az, hogy mennyi gyakorlást és munkát kell belefektetniük az adott feladatba. Ők tehát azt gondolják, hogy egy ember bármire képes lehet, ha elegendő időt fektet annak megvalósulásába. Ezt az álláspontot nem nehéz megértenünk, ha arra gondolunk, hogy milyen nehéz volt először ceruzát ragadni és írni, mekkora akadály volt a cipőfűzőt bekötni, felöltözni. Egyszerű dolgok, amik valaha sok gondot okoztak, de ma már észrevétlenül, szinte maguktól működnek. A titkon vágyott sikereket is ilyen egyszerűen a miénknek tudhatunk! Jól hangzik, nem igaz? Ami pedig ennél is jobb, hogy a kutatások a fejlődés központú gondolkodókat igazolják. Tudósok szerint ugyanis 10.000 óra gyakorlással bárki mesterévé válhat bárminek. Az összesen annyi mint 1,14 évnyi munka. Persze az ember nem képes folyamatosan dolgozni. Akkor foglalkozzunk az adott feladattal mindössze napi négy órát. Ebben az esetben is kevesebb mint 7 év alatt sikerül kiemelkedő szintre hoznunk magunkat bármiből. Legyen az sport, tudomány, művészet, vagy bármi, amit csak el tudunk képzelni!

Nem hiszed? Ez a videó talán meggyőz majd téged is.
Sok sikert mindenkinek az utánozhatatlanná váláshoz!

Forrás: brainpickings.org, eduline.hu

Kép: urbanlegends.hu