Oscar 2016: Összefoglaló

Az idei Oscar-gála fő momentuma számunkra Nemes Jeles László Saul fia című filmjének győzelme volt. Ezen kívül még egy-két meglepő nyertes, borítékolható díjesők, Minyonok és az #OscarSoWhite-téma alapos kifejtése jellemezte az estét.

A gálát megelőző hónapokban több művész is kijelentette, hogy a fekete jelöltek hiányában bojkottálni fogják az Oscart, erre reflektált a díjátadó műsorvezetője, Chris Rock a nyitóbeszédében. Elmondta, hogy a legfontosabb a sokszínűség és az egyenlőség –e témára az est folyamán még többször visszatértek, többek között az Akadémia elnöke, Cheryl Boone Isaacs is.

A díjátadás sorrendje a filmkészítés allegóriájára épült, azaz a legjobb forgatókönyvtől a különböző technikai díjakon át értek el végül a legjobb film kategóriáig. Az este nagy nyertese a Mad Max volt, ami szinte az összes technikai díjat bezsebelte, kivéve a vizuális effektekért járó aranyszobrot, amit váratlan módon az Ex Machina vitt el.

Míg elértük a magyarok számára legfontosabb kategóriát, jó néhány apró meglepetéssel töltötték ki az időt. Például C3PO, R2D2 és BB8 bekóválygott a színpadra, és miután 3PO megállapította, hogy nem is hasonlítanak Oscarral, kiterelte kis barátait, hogy „megkeressék a helyüket”, és átadják a színpadot a Minyonoknak. Miután a cuki sárga lények átadták a legjobb animációs rövidfilmnek járó díjat, Woody és Buzz Lightyear jelentették be a legjobb animációs film kategória nyertesét. A két barát egyébként húsz éves barátságukat ünnepelte tegnap este.

Majd végre Sofía Vergara és Byung-hun Lee sétált a mikrofon elé, kezükben a Saul fia győzelmét jelentő borítékkal. Nemes Jeles László köszönőbeszédében elmondta, a film arról szól, hogy „az emberiség legsötétebb óráiban is lehet mindenkiben egy belső hang, ami segít embernek maradnunk”.

Ezután már csak Leonardo DiCaprio miatt kellett izgulnunk, akinek szereplését felügyelte a MEDVE is. Leo, a tavalyi győztest, Eddie Redmayne-t, a Steve Jobst alakító Michael Fassbendert, a Breaking Badből is ismert Bryan Cranstont és a Mentőexpedícióért jelölt Matt Damont maga mögé utasítva nyerte meg végül élete első (és szinte már az egész világ által követelt) Oscar-díját. A visszatérőben a szerep lehető legjobb megformálása érdekében nyers májat evett, állati tetemekben aludt, több kilós szőrmebundát viselt, és a film nagy részében minden szöveg nélkül kellett játszania. 

A visszatérő egyébként viszonylag kevés -12 jelölésből csupán 3- díjat vitt el: a legjobb színészen kívül, a film rendezője, Alejandro G. Inarritu idén duplázott, az operatőr, Lubezki pedig triplázott. Viszont a legjobb film nem A visszatérő lett- mint ahogy sokan várták-, hanem a Spotlight- Egy nyomozás részletei, mely a gyerekeket molesztáló papok ügyét feltáró újságírók nyomozását dolgozza fel.

Az este meglepetései közé tartozik –az Ex Machina és a Spotlight győzelmén kívül-, hogy nem Sylvester Stalonne lett a legjobb férfi mellékszereplő, illetve az, hogy nem Lady Gaga Til it happens to you című száma nyert a legjobb betétdal kategóriában. Előbbi aranyszobrot Mark Rylance vitte el a Kémek Hídjáért, utóbbit pedig Sam Smith. Az új James Bond-dal, a Spectre előadója az LMBTQ –közösségnek ajánlotta Oscar-díját.

Ennio Morricone nyert a legjobb filmzene kategóriában –maximálisan megérdemelten, ugyanis 87 éves létére még csak most váltotta szoborra jelölését.  Életműdíjat kapott Gena Rowlands és Spike Lee, a Jean Hersholt Humanitárius Díjat pedig Debbie Reynolds kapta.

Az est vége felé láthattunk egy montázst a nemrég elhunyt művészekre emlékezve: köztük volt Zsigmond Vilmos, Alan Rickman és David Bowie is. A videót a Foo Fighters-ből ismert Dave Grohl kísérte gitáron.

 

A nyertesek teljes listája:

Legjobb film: Spotlight- Egy nyomozás részletei

Legjobb férfi főszereplő: Leonardo DiCaprio (A visszatérő)

Legjobb női főszereplő: Brie Larson (A szoba)

Legjobb rendező: Alejandro González Inarritu (A visszatérő)

Legjobb férfi mellékszereplő: Mark Rylance (Kémek hídja)

Legjobb női mellékszereplő: Alicia Vikander (A dán lány)

Legjobb eredeti forgatókönyv: Spotlight- Egy nyomozás részletei

Legjobb adaptált forgatókönyv: A nagy dobás

Legjobb animációs film: Agymanók

Legjobb idegen nyelvű film: Saul fia

Legjobb dokumentumfilm: Amy- Az Amy Winehouse-sztori

Legjobb rövid dokumentumfilm: A Girl in the River: The Price of Forgiveness

Legjobb rövidfilm: Stutterer

Legjobb animációs rövidfilm: Bear Story

Legjobb eredeti filmzene: Ennio Morricone (Aljas nyolcas)

Legjobb eredeti betétdal: Writing’s ont he Wall (Spectre- Sam Smith)

Legjobb hangvágás: Mad Max- A harag útja

Legjobb hangkeverés: Mad Max- A harag útja

Legjobb látványtervezés: Mad Max- A harag útja

Legjobb operatőr: Emmanuel Lubezki (A visszatérő)

Legjobb smink: Mad Max- A harag útja

Legjobb jelmez: Mad Max- A harag útja

Legjobb vágás: Mad Max- A harag útja

Legjobb vizuális effektek: Ex Machina

Kép: www.nlcafe.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]