Magyar fotósok a Sony World Photography top 10-ben

A több mint 230 000 fotó közül három magyar fotós alkotását is beválasztották a tíz legjobb fotó közé a Sony World Photography Awards idei válogatásában. A világ legnagyobb szabású fotósversenyén így Balogh Attila, Kasza Zoltán és Potyó Imre képeinek szoríthatunk.

Balogh Attila, aki tinédzserként még Robot Junior és Zenit fényképezőgépekkel bontogatta szárnyait, két éve vett részt először a Sony világversenyén. Akkor az építészet kategóriában a dicséretet kapott képek közé került a műve. Ez akkor elkerülte a szélesebb nyilvánosság figyelmét hazánkban, valószínűleg azért, mert lakhelyeként Kínát tüntette fel, mivel 1994 óta ott él. Fotós karrierjében beállt egy hosszabb szünet is, de a digitális korszak beköszöntével újra hódolni kezdett kedvenc elfoglaltságának.

23111_attila-baloghAz idén döntőbe került Larung Gar című fotó tavaly novemberben készült Nyugat-Szecsuánban, nem messze a tibeti határtól. A képen látható Larung-völgy pontosan négyezer méter magasan fekszik, több tízezer buddhista szerzetes lakja. Igazi fotósparadicsom ez a több magyarországnyi környék – mesélte fotójáról Balogh, majd hozzá tette, nem csak ezt a képet küldte be a Larung Garról. Szerinte a kopár hegyek előtt elterülő viskórengeteg és a gyülekező viharfelhők szürreális hangulata foghatta meg a zsűrit. Nagy szerencséjének tartja, hogy amikor fölmászott a szemközti hegyoldalra, éppen így alakult az időjárás. A felhők nélkül mindenki elsiklott volna a kép fölött – árulta el.

A budapesti születésű Kasza Zoltán januárban értesült a verseny létezéséről, amelyre három képét is beküldte, ebből 23113_Zoltan_Kaszakettőt az építészet és egyet a természet kategóriá­ba. Állítása szerint az esélytelenek nyugalmával indult el a pályázaton, aztán annak rendje és módja szerint elfelejtette az egészet. A Keret az égen című kép készítésének körülményeiről szólva elmondta: egy fotótanfolyam külső gyakorlatán volt társaival a Nemzeti Színháznál, és éppen a részletek kiemelését vették közelebbről szemügyre. Nekilapult az üvegfalnak, és ekkor találta meg ezt az egyedi szimmetriát. Annyira érdekes az egész, mert mind a keret – amit láthatunk fának, fémnek –, mind az előtér – ami tűnik víznek vagy üvegnek – szabad képzelettársítást enged. Semmi sem az, aminek látszik. Minden a néző kreativitásán múlik – összegzett a fotós.

Kasza már több területen kipróbálta magát – köztük az informatika, a történelem és az energia-megtakarítás berkeiben is – , mielőtt beleszeretett a fotózásba. Az azzal járó izgalmakat pedig egy 150 fős gospelkórus koordinálásában való közreműködéssel és énekléssel vezeti le. Legújabb projektjében családja és baráti köre képrevitelét célozza meg.

Az elkötelezett természetfotós, Potyó Imre kedvenc fotós helyszíne a Börzsöny, a gödi hullámtér és a Naszály. Először 2012-ben tapasztalta meg a védett dunavirág rajzásának látványát, az egyik legizgalmasabb témát, amellyel fotósként valaha találkozott. Nem látott még fényképet ezekről a rovarokról, ezért is választotta ezt a témát a Sony pályázatára. – A tavalyi szezonban tizenkét estén kerestem a dunavirágok selyemútját, először a Rába csendes, sötét, csillagos kanyarulataiban vártam rajzásukat, később a Duna széles főágánál, Gödön és a szentendrei Duna-szakasz szűkebb, kavicsos partjain is megcsodáltam, amint ellepik a folyó felszínt- mesélte a fotós. Az első kérészek mindig sötétedés után jelennek meg, majd egyre többen „táncolnak” a vízfelszín felett. Az ezután kialakuló sűrű rovarfelhőkben csodálatos élmény fényképezni- tette hozzá élménybeszámolójában.

23112_Imre_Potyo_A Csillagtánc című alkotását a Rába egyik természetközeli partszakaszán, fotósállvánnyal térdig a vízbe gázolva készítette el: a hosszabb expozíció és a vakuderítés lehetővé tette a kérészek és az égbolt csillagainak együttes beexponálását, így a kép jól szemlélteti esti rajzásuk hangulatát. Potyó Imre jelenleg a közelgő tavaszi fotóstémákon dolgozik, leginkább a téli dermedésből frissen ébredt barna varangyok, gyepi békák és a kora tavaszi virágok érdeklik, amelyeket újszerű megközelítéssel, főleg a csillagos égbolt alatt vagy holdfényben örökít meg.

Nekik hármójuknak szoríthatunk a Sony World Photography Awards 2016-os döntőjében. Még több infoért keressétek fel a díjátadó hivatalos oldalát.

forrás: www.nol.hu

képek: www.nol.hu , www.bhuntr.com