Hip-hopra hangol az EFOTT

Idén először önálló színpadot kapnak a szókimondás mesterei!

„Én feszt nem változom, fesztiválozom” – indul az Animal Cannibals idei fesztiválhimnusza, amely minden bizonnyal az EFOTT-on is felcsendül majd. A magyar rap zászlóvivői idén először önálló teret kapnak a szövegelésre, a kannibálok pedig az előző évekhez hasonlóan házigazdaként is jelen lesznek.

Minden nap hip-hop lehet azoknak, akik a miskolctapolcai EFOTT-ra látogatnak július 15. és 20. között, hiszen első alkalommal különálló színpadot kap a műfaj. A Hősök vagy az Animal Cannibals mellett olyan hazai fenegyerekekkel bulizhat a közönség, mint az NKS oszloposai, Siska Finuccsi vagy éppen Funktasztikus, éjfél után pedig a műfaj neves lemezlovasai adják az ütemeket. A színes zenei program mellett ráadásul a szakma legjobbjaitól tanulhatnak is az érdeklődök a Hip-hop Akadémián, Ricsi és Qka vezényletével.

„Az EFOTT állandóan színes és megújul, idén pedig a divatos pop-vonal mellett teret enged a hip-hopnak is, ezzel kitüntetve a műfajt. Mi már harmadik éve nem csupán fellépőként, de házigazdaként is jelen vagyunk, így van rálátásunk arra, hogy erre valóban van igény. Minden nap lesz Hip-Hop Akadémia is, ahol interaktív fejtágítást tartunk a stílusról, hiszen aki ezt hallgatja, az általában csinálni is akarja. E mellett különös figyelmet fordítunk majd arra, hogy a környékbeli hip-hop arcok is megmutathassák tehetségüket” – kezdte Qka. – „Számtalan emlékezetes bulink volt Miskolcon, egyszer annyira melegünk volt egy szórakozóhelyen, hogy végül alsónadrágban nyomtuk végig a fellépést. Az EFOTT pedig nagy kedvenc, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a fesztiválhimnuszunk klipje is nagy részben a tavalyi hallgatói bulin forgott” – folytatta az Animal Cannibals tagja.

A Hősök csapata is rutinos „efottozó”, idén is biztosan átadják magukat a fesztiválhangulatnak: „A hip-hop színpad a műfaj népszerűségét mutatja, de egyben fokozza is azt, példát mutatva más fesztiváloknak. Idén is mindenképpen több napot maradunk, elkapjuk az EFOTT-feelinget, és az előző évekhez hasonlóan csapunk néhány görbe estét. Ez mindenkinek egy jó alkalom arra, hogy a vizsgaidőszak után elrúgja a labdát” – mondta Eckü. – „Miskolc különösen kedves számomra, a fellépések mellett többször lazítottam már Miskolctapolcán” – tette hozzá a Hősök rappere, aki azt is elárulta, idén új dalokkal érkeznek a fesztiválra, ízelítőként a készülő lemezük repertoárjából.

Látogass el Te is az ország legnagyobb hallgatói bulijába, és lazulj a legjobb hazai hip-hop előadók rímeire!

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!