Túl sokáig volt minden sötét és kopár – Kellett már a léleknek egy EFOTT fesztivál

Biztos vagyok benne, hogy nem én voltam az egyetlen egyetemista, aki a karantén alatt talán a kelleténél gyakrabban nézegette vissza a járvány előtti szabad pillanatokról készült emlékeket. Végtelenül távolinak és lehetetlennek tűnt akkor számomra, hogy újra átélhessem azt az önfeledt mámort, amit egy fesztivál nyújthat. Aztán persze szép lassan kitisztult az égbolt, kinyitottak a teraszok, és elkezdődött a fesztiválszezon is. Én pedig éltem a lehetőséggel, és elutaztam Sukoróra, hogy hat napon keresztül megtapasztalhassam az EFOTT-élményt. „Fesztiválra ingyen bérlet, vajon mit ad cserébe?” – énekelte Fluor a Wellhello-koncerten, mire én üvöltve feleltem a társaságom tagjainak, hogy: egy élménybeszámolót erről a fesztiválról!

Egy év kihagyás után idén 89 ezer ember jelent meg a 45. EFOTT Fesztiválon augusztus 1015. között, ami meglehetősen szép szám ahhoz képest, hogy az aktuális kormányrendeletnek megfelelően védettségi igazolványhoz kötötték a belépést.

„Megtippelhetetlen volt, hogy másfél év bezártság, illetve korlátozott programlehetőségek után és 58%-os átoltottság mellett vajon mennyien indulnak el szórakozni. Feleannyi időnk sem volt megszervezni az eseményt, mint korábban, és tudtuk azt is, hogy a védőoltást felvevők többsége nem a mi fő célcsoportunk, azaz nem egyetemisták. Márpedig összhangban a kormányrendelettel, csak a védettségi kártyával rendelkezők jöhettek szórakozni, illetve azon kiskorúak, akiket védett felnőtt kísért. Én hatalmas sikernek könyvelem el, hogy minden nehezítő tényező ellenére ilyen szép számban érkeztek a rendezvényre, egyúttal mind a csapatomnak, mind a résztvevőknek nagyon köszönöm a 2021-es EFOTT-ot!” nyilatkozta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

A rendezvény helyszíne idén Sukoró volt, amit fesztiválbusszal, taxival, illetve gyalogosan lehetett megközelíteni. Hamar ráeszméltem arra, hogy ha bármire szükségem van, azt a fesztivál területén belül kell megoldanom, mert lábbusszal minden irdatlan messze van. Így inkább otthagytam a valóságot valahol a kápolnásnyéki vasútállomás környékén.

Fotó: Gyüre Balázs

A terület felfedezése nem telt sok időbe, a legtöbb színpad és sátor rövid távolságon belül helyezkedett el. Talán a strand volt az egyetlen kivétel ezalól, oda külön kisvonat járt, mivel gyalogosan nagyjából 25 percre helyezkedett el a fesztiváltól. Bevallom, a kánikulában nem sok kedvem volt elmászni odáig, így a vízpart azon részén töltöttem sok időt, ahol ugyan fürdeni nem lehetett, de rengeteg színes program várt. Ez volt a Civil falu, ahol az ország egyetemei, különféle szervezetek, politikai pártok várták feladatokkal, ajándékokkal az érdeklődőket. Az ELTE sátrában például fesztiváldiplomát lehetett szerezni, illetve az ELTE Online stábja is jelen volt: az irodalomra szomjas látogatók elolvashatták egyetemünk hallgatóinak írásait. Sőt, akit kellőképpen megihletett az irodalmi miliő, le is jegyezhette gondolatait egy írógép segítségével.

Fotó: Gyüre Balázs

A fesztivál területén belül volt még egy sátor, amit zseniális kezdeményezésnek tartottam: ez volt a Lidl kitelepülése. Jó, tudom, ez először mókásnak hangozhat, de ha az ember éhes fesztiválozó egyetemista, és nincs a közelben egy kisbolt sem, sokat számít, hogy megfizethető áron táplálékhoz juthat. Az üzlet mellett közvetlenül egy nagyobb placcon mikró és melegszendvics sütő ingyenes használatára is lehetőség volt, így aki nem csak péksütivel szeretett volna jóllakni, választhatott készételekből, amiket helyben el is fogyaszthatott. Mindemellett időpontot lehetett foglalni a cég szakácsaihoz is, akik különböző menükártyákat adtak, a látogatóknak csak annyi dolguk volt, hogy az alapanyagokat megvásárolják, és odaadják a séfeknek.

Természetesen koncertekből és fergeteges bulikból sem volt hiány: nyolc különböző színpadon szólt a zene kora estétől hajnalig, közel száz fellépő közreműködésével. Bár néha a hangosítással akadtak problémák, a fellépők olyan fantasztikus hangulatot varázsoltak, hogy semmi sem ronthatta el a szórakozók kedvét. Legnagyobb meglepetésünkre Korda György és Balázs Klári nyújtották az egyik legkiemelkedőbb koncertélményt, nyolcvankettő és hatvankilenc évesen felrobbantották a színpadot. Két szám között a tömött HÖOK-sátor egyöntetűen skandálta örömittasan, hogy „Gyuri bácsi, Gyuri bácsi” illetve „Klári néni, Klári néni”. Ha már elképesztő energiákról beszélünk, a külföldi sztárok, Scooter és FloRida szintén fáradhatatlannak tűntek: a közönség nem győzte tartani velük az ütemet. A pandémia egyébként különös hatással volt rám: míg a járvány berobbanása előtt a legtöbb koncertet az első sorokból élveztem, az elmúlt másfél évben annyira elszoktam a tömegtől, hogy inkább hátul maradtam. Több emberrel beszélgettem erről, hamar rájöttem, nem vagyok ezzel teljesen egyedül.

Fotó: Czakó Timi

Tanár szakos hallgatóként meglehetősen foglalkoztat a csoportok működése. A karanténidőszak alatt kevés lehetőségem volt átélni, milyen is az, mikor javarészt ismeretlen emberek olyan szituációba kerülnek, amely során csoporttá alakulnak, így különösen izgalmas volt ismét a saját bőrömön megtapasztalnom ezt az élményt. Időm jelentős részét két csapattal töltöttem: nappal olyan emberekkel voltam, akik pultozni jöttek le a fesztiválra. Ugyan öt emberből csupán kettőt ismertem igazán mélyen, mégis hamar megfigyelhettem a csoportfejlődési folyamatokat. Bár kimondatlanul, de mindannyiunknak lett egy szerepe a társaságban, és megszülettek a közös poénok, rutinok is.

Ugyanez megfigyelhető volt az „esti” közösségünknél is, ahol a szerkesztőségünk két tagjával alkottuk a „kemény magot”, de sokszor csapódtunk más társaságokhoz is. A lányokkal a munkánk miatt már ismertük egymást, azonban korábban nem volt lehetőségünk ennyire intenzíven időt tölteni együtt. Hat nap alatt megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz, rálátást nyertünk egymás jó és rossz tulajdonságaira is. Rengeteget táncoltunk és énekeltünk együtt, de volt olyan is, hogy inkább a háttérből hallgattunk meg zenekarokat, mert annyira belemerültünk egy-egy témába, hogy nem akartuk félbeszakítani a beszélgetést.

Fotó: Czakó Timi

Tény, hogy rengeteget táncoltam (naponta átlagosan húszezer lépést tettem meg), mégis azt gondolom, hogy az EFOTT számomra elsősorban nem a buliról szólt. Sokkal inkább arról, hogy azt érezhettem, újra élek. Kiszakadtam a valóságból, a mindennapi problémákból, a hajtásból. Hat napon keresztül igazán szabad voltam, a legnagyobb problémám az volt, mit vegyek fel, melyik koncertre menjek el, hogyan aludjak még néhány órácskát, mikor már tűz a nap. A telefonom képernyőideje 42 százalékkal csökkent azon a héten, hiszen csak arra használtam, hogy fényképezzek vele és az elveszett bulipartnereimet megtaláljam.

Emellett újra találkozhattam azokkal az emberekkel, akiket az elmúlt tanévben csupán kamerán keresztül láthattam (már ha egyáltalán be volt kapcsolva). Rengeteg új barátom lett, a régieket pedig egy teljesen más aspektusból ismerhettem meg. Olyan beszélgetésekben lehetett részem, amik velem utaztak haza egészen Sukoróról Budapestre. És bár életemben nem voltam annyira fáradt, mint ennek a fesztiválnak a végén, azt gondolom, megérte lemenni és jelen lenni.