VIK & PPK Gólyabál 2013

Újra megérkezett a várva várt gólyabál szezon! Csütörtökön az ELTE PPK és a BME VIK újdonsült hallgatói öltözhetnek ki és bulizhatnak együtt a Dürlin Rendezvényházban, mégpedig a 20-as évek hangulatában!

Idén az ELTE PPK és a BME VIK közösen rendezi meg a gólyabálját, tehát november 14-én hatalmas buli lesz a Dürlin Rendezvényházban!

Ez a gólyabál kicsit más lesz mint a többi és nem csak a fellépők terén, hanem azért is, mert idén a ’20-as évek hangulatában fog telni a gólyák első legfontosabb eseménye a tanévben. Fejpántok, gyöngysorok, flitteres ruhák, öltönyök, mellények és kalapok. Ezek jellemezték az 1920-as években a tipikus öltözködési módot és ennek megfelelően a gólyabálon is ezek fogják. Persze ha valakit nem mozgat meg a gólyabál tematikája nem kötelező annak megfelelően felöltözni, azonban kiöltözni kötelező, mert szigorú a dresscode.

A termek dekorációja is a ’20-as évekre fog emlékeztetni,a  látogatók könnyűszerrel egy Gatsby-féle összejövetelen érezhetik majd magukat. A programok négy teremben folynak majd egymással párhuzamosan, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb helyszínt a szórakozásra. A nagyterem programja a legdíszesebb, itt a megnyitó után két koncert is lesz. Először fellép a Mocsok 1 Kölykök, majd őket követi a Supernem 22:15-től. Ezután a jó hangulatról DJ Ruben és DJ Gomes gondoskodik egészen zárásig. Aki annyira nem tartja magát a parkett ördögének, az is minden bizonnyal megtalálja a helyét a bálon, például a Borozóban. Aki pedig megfáradt a koncertek után, lepihenhet a chill szobában este 11 után.

Lesz még tombola, Bálkirály és Bálkirálynő választás is, de senki ne lepődjön meg, ha valakit megtalál a cukros bácsi vagy egy cigány jós jósol a tenyeréből hosszú életet.

Ha valakit nem sikerült volna meggyőzni arról, hogy ott a helye, talán az alábbi videó segíteni fog.

 

Tehát a részletes program:

Nagyterem
19:00 – kapunyitás
20:15 – megnyitó beszédek, nyitótáncok, gólyaeskü
21:00 – Mocsok 1 Kölykök koncert
22:15 – Supernem koncert
00:00 – Gyertyafény keringő, majd Bál szépe eredményhirdetés
00:20 – DJ Ruben és DJ Gomes zenélnek
01:30 – Tombola sorsolás értékesebbnél értékesebb nyereményekkel
zárásig – DJ Ruben és DJ Gomes zenélnek

Parkett terem:
22:00 – teremnyitás
táncolás hajnalig

Borozó:
21:00 – teremnyitás
21:00 – Szívós Zsigmond gitározik
22:30 – Silentio kórus
23:00 – ifj. Vajda Gyula és zenekara

VIP terem:
19:00 – állófogadás, BBK
23:00 – chill teremmé válás

Jegyárak:
Gólya egyéni 2000 HUF
Gólya páros 3000 HUF
VIK/PPK felsőbb éves egyéni 2500 HUF
VIK/PPK felsőbb éves páros 4500 HUF
Külsős (csak egyéni) 4000 HUF

Bővebb információ