Bölcsész Napok – Harmadik Nap

A harmadik nap sem telt eseménytelenül. Aki esetleg csak most kapcsolódott volna be a Bölcsész Napok forgatagába, az is bőven válogathatott a programok között.

Kora délután Péter Tamás bűvész illúzióin szórakozhatott a közönség, és csak találgathattunk, hogy mi a trükkök nyitja. Persze ez a nap sem maradt tánc és ének nélkül, ehhez pedig kiváló alapanyagot szolgáltatott a Rebel Lion tánccsoport és a Likőr kórus. A történelem irán érdeklődőket is várta program, hiszen a Bölcsész Napok keretein belül Napóleon konferenciát is szerveztek. Ezzel párhuzamosan zajlott a Portugál napos filmvetítés, így aki a mozi élményre készült, az készíthette is a popcornt. A tegnaphoz hasonlóan most is voltak egész napos programok, így mindig találhatott az ember elfoglaltságot, ha a Treffort kertbe tévedt. Ismételten egész nap várta az érdeklődőket a Piatnik társasjáték klub, ahol mindenki kedvére próbálhatta ki a társasjátékokat. Esélyegyenlőségi programok várták ugyanitt az erre fogékonyakat, a bátrabbak pedig a kalandparkot is kipróbálhatták.

A beszélgetőpartnerek nem kis nevek voltak, hiszen itt volt a korábbi ELTE diák D. Tóth Kriszta és Rudolf Péter színész is.

A koncertek 6-tól kezdődtek, a jó buli ismételten garantált volt. Kezdésképpen a Vadvirágok húzta el a nótánkat, majd 8-tól az Anna and the Barbies. Akinek eddig nem sikerült kitombolnia magát, az bekapcsolódhatott a bölcsész felező buliba. Az est zárása a megszokott „motívumokkal” történt: DJ Szasza és a haverok, party és sok-sok hideg sör.

Nem semmi három nap volt ez, így a vizsgák kezdete előtt. Feledtetni ugyan nem tudja majd, hogy hamarosan itt a vizsgadömping, de legalább lesz min elmerengeni magolás és könyvtárazás közben.