Megint nagyot szólt a Nedves Est

Aki vette a bátorságot meg a bikinit, az óriásit bulizhatott csütörtökön a Széchenyi Fürdőben.

A hideg idő nem tántorította el a bulizni vágyókat, csütörtökön sokan fogtátok az úszónacit, és csobbantatok a Nedves Esten: az immár szokásos helyszínnek mondható Széchenyi fürdőben megteltek a medencék. A Nedves Est nem csak  zenei programban volt ütős, hanem látványban is – aki kimaradt az lemaradt, de nézzétek meg a fotóinkat, és gyertek el a tavaszira! A fellépők medenceközelből nyomták a bulit, és a szervezők oda építették a hangtornyokat is, így hangzásban is jó buli volt – a szomszédos állatkert lakói közül biztos, hogy nem csak az éjszakai állatok töltötték ébren az estét. A fázósaknak volt hőgomba meg italakció, a kezdők még papucsot se hoztak, a gyakorlottabbaknál ott volt a fürdőköpeny, és voltak, akiknek még felfújható vízizsiráfra is futotta. Annyira jó buli volt, hogy éjjel fél kettőre már minden lánynak vizes lett a haja – pedig valljátok be lányok, hogy megpróbáltátok hajszárítás nélkül megúszni. A rendezvény vége felé nehéz volt elképzelni, hogy ezekben a medencékben péntek reggel már a Fürdő megszokott közönsége fog pancsolni. Hazafelé a BKV-n kifogtam egy csapat erasmusos hallgatót, akik épp a “nedvesest” helyes kiejtését gyakorolták. Hatalmas élmény volt, éljük át újra!