Már csak két nap és Nedves Est! – Cooky-val számolunk vissza az ősz legnagyobb bulijáig

A Nedves Est közeledtével Cooky-val beszélgettünk az eseményről.

A rádiós dj, Szelba Christian, vagy művésznevén Cooky, Párizsból érkezett hazánkba, ahol egy miskolci rádió, a Rádió Extrém és a Rádió 1 után, most a Music FM-en hallhatjuk nap mint nap, csütörtökön pedig a Széchenyi Fürdőben keveri majd a jobbnál jobb zenéket a Nedves Est résztvevőinek.

A rádióból már ismerhetnek Téged az ELTE-s hallgatók, ezen kívül szoktál még valahol fellépni?

Igen, sokszor. Rengeteg fellépésem van, hétvégenként járom a budapesti és vidéki klubokat és dj-skedem.

A dj-skedés és rádiózás mellett mivel foglalkozol még?

Imádok repülni, magas szinten űzöm ezt a tevékenységet évek óta és most készülök az utolsó  pilóta vizsgámra, ami után kereskedelmi pilóta leszek és akár nagy légitársaságoknál is vezethetek majd gépeket.

Ha minden igaz, rádiós társad McGee is segít majd a lemezek pörgetésében a Nedves Esten, rendszeresen szoktatok együtt dj-zni?

Igen, back to back dj setteket szoktunk játszani, felváltva keverjük és válogatjuk a zenéket, amíg a másikunk speakerként beszélget a közönséggel.

Milyen stílusú zenéket szoktatok játszani, mire számíthatnak a Nedves Estre érkezők?

Leginkább house és deep számokat játszunk. Az okos house-t szeretjük, amiben sok a vokál, belassul aztán felgyorsul, jót lehet rá bulizni.

Hallottál már a Nedves Estről? Hogy készülsz a bulira?

Még nem hallottam róla, de nagyon jónak hangzik. Nagyon izgatott és kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.

Mit üzensz azoknak, akik csütörtök este a Széchenyi fürdőbe látogatnak bulizni?

Jó hangulat és jó buli, nedves lesz, az biztos!

Tehát már csak kettőt kell aludni, hogy eljöjjön a várva várt este, amikor is a Szecska megnyitja kapuit az ELTE-seknek és elindul a félév legnagyobb bulija!

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]