Lehetetlenségek darabja

A gondnok segít. A gondnok megoldja a problémát, elintézi az ügyes-bajos dolgokat és helyrehozza a hibákat. A gondnokhoz bármikor és bármivel odafordulhatsz, nem hagy cserben. Ez a feladata. Istent játszik – kicsiben.

Ez a darab mégsem erről szól. Persze van egy gondnokunk, segít is, helyt is áll, mégsem ez a lényeg. Az ugyanis valami egészen más. Lehetetlen megfogni…

Harold Pinter darabjában három férfi sorsa fonódik össze egyetlen szobában, néhány nap, vagy hét leforgása alatt. Az egyik – talán Davies, talán nem, néha ő maga sem tudja – dühöng és folyamatosan az igazát keresi, a világ az ellensége, rajta kívül mindenki idióta. Elveszett iratokról, titokzatos névcseréről, régmúlt utazásokról és igazságtalan „szeretetszolgákról” beszél. Munkát keres, de nem talál – természetesen nem azért, mert neki semmi sem jó, hanem mert egyszerűen „nem találkozott még a megfelelő munkakörrel” és különben is öregember, hagyják őt békén. Egyetlen szerencséje, hogy – mint a mesében – találkozik egy jótevővel, aki befogadja őt, cipőt ad neki, meg némi ételt, elviseli rossz álmait és éjjeli hangoskodását, s cserébe semmit sem kér – talán csak egy kis figyelmet. De jó volt, csak beszéltem, ők meg csak figyeltek rám, érdekelte őket, amit mondok… Aztán orvosok jöttek, kezükben fegyver, az emlékképek innentől fogva homályosak, gyógyszerek, hallgatás és egy elmegyógyintézet homályos képei sejlenek fel a múltból. Ő a gondnok. Kettejük először baráti, majd kissé viharossá váló kapcsolata bőven adna okot a csodálkozásra, itt azonban még korántsem merül ki a darab, megjelenik ugyanis a gondnok öccse, a ház tulajdonosa, akit hol kenyérre lehet kenni, hol gyilkos hajlamaitól kell tartani, hol kelekótya bátyja pártját fogja, hol az idegennel szövetkezik.

Mucsi Zoltán és Scherer Péter zseniális, mint mindig, kettejük összeszokott és mindig poénos játéka azonban nem feltétlenül tudja elvinni a hátán Pinter világhírű drámájának jelenlegi közepes minőségű előadását. Az öcsöt alakító Katona László szerepe számomra kissé túlerőltetett, játéka ideges, kapkodó és egyáltalán oda nem illő. Jelenléte sokat nem tesz hozzá a két nagy öregéhez, ellenben annál többet vesz el a darab értékéből.

Miről szól akkor hát ez a darab? Miért érdemes végigülni a két felvonást? Érdemes egyáltalán? Talán…s hogy miért? A lehetetlenség miatt, a lehetetlenségek találkozása miatt. Van ugyanis egy munkát kereső, valójában köztörvényes munkakerülő szélhámosunk, aki nagy (látszat)igazságokkal dobálózik és mindig arra az oldalra áll, ahonnan épp enni kap, életfelfogása a darab legtökéletesebb mondatában sűrűsödik össze, miszerint nem én vagyok rossz helyen, hanem az ablak – önmagában lehetetlen figura. A gondnok, aki túlságosan jóhiszemű, saját világában él, a külvilág annyira érdekli, hogy fel tudja építeni az udvar végében a hőn áhított sufniját. És a harmadik, akinek sokszor még a létjogosultsága is megkérdőjelezhető. Hármuk lehetetlensége a párbeszéd lehetetlenségében teljesedik ki: a gondnokot nem hallgatja meg senki, mióta megjárta a diliházat, de talán már nem is akar beszélni; a szélhámos össze-vissza beszél; az öcs meg egyikőjük szavát sem érti (jól). Mert nem lehet valakivel egy szobában élni, akivel nem tudsz beszélgetni – üvölti Davies és igaza van. Ez valóban lehetetlen.

S hogy mi ennek a vége? Egy kérdés, amire nem jön válasz. A kommunikáció és egyben a közös élet halála. Maga a lehetetlenség. Ez azonban talán kevés ahhoz, hogy a néző elégedetten álljon fel a székéből. A gondnok ezúttal nem végezte valami jól a munkáját.

A gondnok következő előadásait október 14-én és 27-én, 19:00 órai kezdettel láthatjátok a Szkénében. Nyereményjátékunkon két jegyet sorsolunk ki az utóbbi előadásra.

Fotó: http://www.szkene.hu