Egy éjszaka a múzeumokkal

Húsevő növényekkel, kipreparált testekkel és sok-sok arannyal várta a látogatókat a Múzeumok Éjszakája a múlt szombaton. Persze, aki jobban szereti a klasszikus programokat, az is talált az ízlésének megfelelő kiállításokat és koncerteket.

A kék karszalagosok tömege már délután 4 órakor elindult, hogy a majd 100 budapesti helyszín közül megtalálja azt a néhányat, ahol rendhagyó szombat estéjét tölteni fogja. A sok program nem könnyítette meg a választást. Az első célpontunk az Iparművészeti Múzeum volt, ahol Anglia és az Olimpia köré szerveződött az este. Az aulában turkálónak álcázott designpiac kapott helyet, a legnépszerűbb kiállításnak pedig az angol Victoria&Albert múzeumból importált Arts&Design for All bizonyult. Persze, jó angol szokás szerint teázni is lehetett, hogy senkinek ne maradjon hiányérzete e tekintetben (sem).

Ezek után beugrottunk a Magyar Nemzeti Múzeumba is, ahol az állandó történelmi kiállításokon túl, a második emeleten egy Gömböc-kiállítás is szerepelt a repertoárban. A furcsa tárgyakat mindenféle hungarikumok és egyéb nemzeti témájú dekorációk díszítették, melyeket ha megérintettünk, vadul billegni kezdtek. Magyarországot elhagyva, a Budapesti Történeti Múzeumban Közép-Amerikának jutott a főszerep: Mexikóról szóló előadások és versenyek, valamint mexikói zene, tánc és kulináris élvezetek színesítették az estét.

A klasszikusabb múzeumok után meglátogattunk néhány “alternatívabb” programot is, mint például a Zwack gyárat, ahol az Unicum kóstolás mellett bemutatták a cég újdonságát, az Unicum Szilvát is. Ezt már megelőzte egy bor- és pálinkakóstoló, ahol a készítésről, a tárolásról és a titkos hozzávalókról és receptekről esett szó. Közben megnézhettük a vállalkozás történetét bemutató videót és az üvegekkel, alapanyagokkal és mindenféle, az Unicum gyártásához kapcsolódó dolgokkal telezsúfolt vitrineket, a kertben pedig koncertek szórakoztatták a látogatókat. És ha már a kóstolásnál tartunk, akkor a Mezőgazdasági Múzeum melletti román kori kerengőt sem szabad kihagynunk. Itt a Kadarka szalon tartott hangulatos borkóstolást, melyet pihentető programként be lehetett ékelni két kiállítás közé.

Éjfél tájban már a Dohány utcai Zsinagógában találtuk magunkat, és szerencsénkre éppen akkor érkeztünk, amikor az idegenvezető a zsinagóga történetét ecsetelte, majd a hallottak hatására gyorsan ettünk is egy falafelt, a zsinagógával szemben lévő vendéglátóipari egységben. Eközben az Odessza Klezmer Band húzta a talpalávalót. Mindezek után még elverekedtük magunkat az Andrássy úti Aranymúzeumig, de oda az álmos teremőrök már nem engedtek be (lévén, hogy hajnali két óra volt), s így csak lelki szemeink előtt táncoltak a tömör aranyból készült, elefántfejű indiai istenségek.

Az este nagy tanulsága: jövőre 7 óra helyett már 4 órakor el kell kezdenünk a múzeumi túrát, hogy még több program beleférjen e nagyszerű estébe.

A kép forrása: http://www.flickr.com/photos/adi_radu/6165727886/

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]