Bombatámadás alatt a nemzeti emlékezet

A kommunizmus döglött aktái címmel rendezték meg a Média tanszék 20 éves évfordulójára tervezett vitasorozat első állomását. Ennek kapcsán elmélkedünk a történelmi igazságtétel kérdéséről.

A tanszék nagyjából akkor született az ELTE-n, amikor a történelmi igazságtétel kérdése is aktuálissá vált: a rendszerváltás utáni években. Első egyetemi óráim egyikén György Pétertől tudtam meg, hogy a szak létrehozásának dátuma korántsem véletlen, diktatúrában értelmetlen lenne kommunikáció- és médiatudományt oktatni. Ezt itt nemcsak azért hozom fel, mert a március 13-i vitára várva ez jutott eszembe, hanem azért is, mert szorosan összefügg jelenlegi tárgyunkkal. Azt hihetné ugyanis az ember, hogy ha már egyszer lehet a kommunikáció szakmát tanítani és tanulni, akkor normális beszélgetéseket is le lehet folytatni különféle közéleti témákról, például arról, mit kezdjünk a hátunk mögött hagyott diktatórikus időszakkal, melynek megélői bizony ma is köztünk élnek, ráadásul akár még a rokonaink is. Sajnos ez a vita is azt bizonyította, hogy nem lehet.

A Gólyavár Pázmány termében ezen az estén Kőszeg Ferenc, a Beszélő egykori szerkesztője és az SZDSZ alapítója; Gellért Ádám nemzetközi büntetőjogász és Balogh András, az MSZP elnökhelyettese vitázott, Bombera Kriszta ELTE alumna moderátori közreműködésével. A vitasorozat szervezői rögtön elsőre egy aktuális témába tenyereltek: a Biszku-ügy mellett itt van a 2011. CCX. törvény az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről, melynek egyik kidolgozója épp Gellért Ádám, és ne feledkezzünk meg az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek azóta Alkotmánybírósághoz is megküldött, sokat vitatott passzusairól sem, melyek nemes egyszerűséggel kimondják az MSZP felelősségét az egykori állampárt tetteiért. És ha mindez nem lenne elég, a vita előtt nem sokkal szavazta le a kormánypárt többsége az LMP ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó törvényjavaslatát, melyet utóbb Lázár János – miután rávilágított Schiffer András családjának kommunista kötődéseire – szépségtapasznak nevezett egy gennyes folton.

A politika a BTK-n rendezett vitától sem maradhatott távol. A legnagyobb derültséget Balogh András felszólalásai okozták a közönség soraiban, aki kifejtette, hogy bár történész professzorként örül a múlt iránti minden érdeklődésnek, az igazságtétel ügye hiszterizálja a politikát, és égetőbb kérdésekről tereli el a köz figyelmét. Persze a 210-es törvény és az átmeneti rendelkezések után nem érthetetlen ez a reakció az MSZP alelnökétől, de ettől még nem lesz kevésbé ostoba.

Gellért – aki amúgy tiszteletre méltó vehemenciával dolgozik a múltfeltárás ügyén – meg azt nem látja, hogy hiába ítéli el a szocialista politikusok szimbolikus vegzálását, a kormányzó pártok pont erre használják fel szakmai kompetenciáját, amivel törvényjavaslataik kidolgozásában segédkezet nyújtott. A tisztesség kedvéért azért tegyük hozzá, hogy Gellért Ádám, elmondása szerint minden parlamenti pártnak elküldte javaslatát, és csak a Fidesz érdeklődött. E mögött is lehet valami.

Az aktuálpolitikai szempontból legérdektelenebb résztvevő megtisztelő címét Kőszeg Ferenc vihette haza, ő főleg a rendszerváltás utáni évekről beszélt. Elítélte az Alkotmánybíróság akkori döntését az igazságtétel kérdésében, mert az emberölés és a halált okozó testi sértés bűntettének el nem évülését szerinte anno ki kellett volna mondani. Hogy ez nem történt meg, az a magyar politikai pártok közös mulasztása.

Bombera Kriszta meglehetős lazasággal és kedélyes hangulatban vezette le ezt a nem éppen könnyű beszélgetést, amit anekdotákkal zártak a résztvevők, illusztrálandó, hogy a magyar történelemben valahogy sosem alakult ki megegyezés a történelemről. Ezek ismét mosolyt fakasztottak, de hát ettől még nem lesz jobb azoknak, akiket példának okáért félholtra vertek az előző rendszerben, és azoknak a fiataloknak sem, akik érdeklődnének, hogy s mint éltek szüleik, nagyszüleik a létezett szocializmusban. [bquote]”…diktatúrában értelmetlen lenne kommunikáció- és médiatudományt oktatni.”[/bquote]

A történelmi emlékezet témakörében nem teljesen járatlanként tisztában vagyok vele, hogy a múlt értelmezése mindig és mindenhol politikai viták tárgyát képezi, a történelem tulajdonképpen addig érdekes, amíg nem tökéletesen lezárt. A fekete-fehér megoldásokat nem is tartanám kívánatosnak. De ahhoz, hogy tudjunk értelmesen vitatkozni, hogy eltérő álláspontokat alakíthassunk ki a történelmi tényekről, talán mégiscsak ezen tények ismerete járulhatna hozzá a legelemibb módon. Amíg nincs biztosítva a teljes nyilvánosság, az identitást megalapozó emlékezet nagyon komoly kérdése a politikai pártok kommunikációs útvesztőiben fog téblábolni.

Nyilvánosság egyelőre nincs, lesz helyette Nemzeti Emlékezet Bizottsága, mint Lázár János frakcióvezető elmondta, nyártól őket lehet majd bombázni. Szigorúan a szakmaiság és a függetlenség talaján, természetesen.

Fotó: http://www.flickr.com/