A Forma-1 fogságában

Mindenkinek szüksége van valamire, ami lefoglalja, felpörgeti, amiért rajong, ami lázba hozza és lelkesíti: lehet ez egy film, egy könyv, egy sorozat, a főzés, vagy a sport. Vagy a Forma-1.

Van, aki csak a zúgást, és a pályán való unalmas körözést látja benne, van, aki nem tudja elképzelni az életét nélküle. Ezek vagyunk mi, szurkolók, akik rituálészerűen ülünk le a TV elé a futamhétvégéken, hogy végre elkezdődjön az, amiért érdemes volt túlélnünk a mögöttünk álló hetet. Nem jelenthet problémát az sem, ha az Ausztrál Nagydíj pénteki első szabadedzése hajnali fél háromkor kezdődik, a második pedig néhány órával utána. Hiszen az év első versenyhétvégéjének egyetlen pillanatáról sem maradhatunk le!

A Forma-1 minden emberre kifejt valamilyen hatást: sokan a vasárnapi ebéd utáni alvást látják benne, mások képesek szurkolásukkal felverni a szunyókáló szomszédot. A rajongás rengeteg formát ölthet, van, aki korán kezdi apuka mellett, majd kialakul az őrület, van, aki 14 évesen meglát egy „helyes fiút” a mezőnyben, és attól a pillanattól kezdve nézni kezdi a futamokat. Van, akit pedig egyszerűen érdekel, de semmi több.

Foglalkozzunk most az első csoportba tartozókkal: általában a hétköznapjaikat meghatározza a Forma-1, hiszen nincs nap, hogy ne érkezne új hír a száguldó cirkusz világából. Az uborkaszezonban is megtalálják az izgalmas információkat, szinte a versenyzőkkel együtt készülnek a következő nagydíjra. A hazai rajongók számára az év fénypontja a nyár közepén sorra kerülő Magyar Nagydíj, ahol végre úgy érezhetjük, hogy nem egyedül őrülünk meg.

A Hungaroringen összegyűlnek kicsik és nagyok, magyarok és külföldiek, akik imádják azt, amiért több száz, akár ezer kilométert is utaznak. A támogatott csapat vagy pilóta színeit szinte kötelező viselni, de van, aki ennél tovább is megy: a legkülönfélébb öltözékeken kívül a versenyautó formájú kalap, a testfesték, a parókák, az óriási méretű zászlók és molinók is megszokottak. Békésen megfér egymás mellett ferraris és mclarenes, más sportágakkal ellentétben az itteni nézőtéren verekedéssel, de még hangos szóváltással sem találkozhatsz. A piszkálódás természetesen elkerülhetetlen, de a szurkolók tudják, hol a határ. A hungaroringi hétvége többek között az órákon át tartó várakozásról és a futásról is szól: a csütörtöki bokszutcalátogatásra érdemes akár 3 órával a nyitás előtt kiérni, hogy rohanhass a tribünök mögött a pályán át egészen a bokszutca kapujáig – vagy az autogramosztás helyéhez. A többi napon pedig időben kell kelni a 7 órás nyitáshoz, ott ugyanis (az állójeggyel rendelkezők számára) szintén versenyfutás következik a dombokon keresztül, hogy a lehető legjobb helyről nézhessék végig a délután 2 órakor kezdődő időmérőt, majd a versenyt. Leírhatatlan az az érzés, ha az ember lánya élőben láthatja azt a csapatot, pilótát, akiért minden futamhétvégén szorít, rajong, kiabál. A verseny leintésével még mindig nincs vége a rohanásnak: ilyenkor indul meg a tömeg a pálya felé, többek között azért is, hogy összeszedjék a pályán maradt gumihordalékot.

A versenyzők általában megközelíthetetlennek tűnnek, hiszen a kötelező aláírásosztáson és a futamot megelőző pilótaparádén kívül nem sokszor mutatkoznak sisak nélkül a szurkolók előtt. Az elvetemült drukker természetesen soha nem adja fel, és minden lehetőséget kihasznál, hogy találkozhasson kedvencével.  Erre lehetőség van a Hungaroring bejáratánál akkor, amikor a mezőny a nap végén visszaindul a szállodákba, valamint Pesten, a hoteleknél. A hajtóvadászat soha nem könnyű, de bárki sikerrel járhat. Sokkal egyszerűbb a helyzet akkor, ha kevésbé formális körülmények között találkozunk a versenyzőkkel (ilyen esemény például a Magyar Nagydíj előtti focimeccs, amely a pilóták és a magyar sztárok között zajlik), ekkor sokkal könnyebb az autogramszerzés, a közös fotó készítése, de van olyan pilóta is, aki ilyenkor elbeszélget a szurkolókkal.

Ha szurkolótársaink hada vesz minket körül a hétköznapokban is, akkor hamar megismerhetjük az olyan őrültségeket, mint például a Ferraris karácsonyfa (amelyen díszek helyett kisautók lógnak), F1 logós halloween tök, hóból épített versenygép, karton Red Bull autó, csapatlogós húsvéti tojás, de rengeteg szobafalat díszítenek zászlók, poszterek, faltetoválások. Kreativitásunk segítségével is közel kerülhetünk a tűzhöz: a csapatok sokszor olyan pályázatokat hirdetnek, amely során sisakot, overallt, logót kell tervezni, és a nyeremény nem ritkán egy V.I.P. belépő a győztes hazai nagydíjára.

A Forma-1 nem csupán egy egyszerű TV műsort és egy hobbit jelent a rajongók számára: az életük része. A szurkolók ismerősöket, barátokat találhatnak a sport körein belül, és ami a legfontosabb, olyanokat, akik megértik és átérzik azt a szenvedélyt, ami a száguldó cirkuszt körülveszi. Kedves olvasó, lehet, hogy te is érzel így valami iránt?

 

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]