Két flekk és egy eszpresszó – Itt írtok ti – 1.rész

„Mit tart, mister, a városunkról? Azt, hogy sok és jó kávéháza van”- meséli Dezső bácsi (vagy Esti? Mindig rossz névmemóriám volt!) mosolyogva az angollal való kalandját, miközben épp felfelé sétálgatunk a kivilágított Logodi utcán.

„Beszéljek a borszesz kék lángjáról? Az otthon fehér függönyeiről? A mély díványról, a családi arcképesalbumról, az ősi fészekről? Nem, a kávéházról beszélek. Ami történik ezen a földön, itt történik. A kis asztalkáknál diákok készülnek a vizsgára, anatómiát, jogbölcseletet, irodalomtörténetet tanulnak. Ha akarom, szabadegyetem. A nagy asztalnál prelegálnak, esztétikát, filozófiát, architektúrát, nyelvészetet, lélektant, botanikát, gyógyszertant. …  Az irodalomról nem is merek szólni.” (K.D.)

„Egy feketét kérek!” –mondom, és talán épp Karinthy helyén ülök (ő inkább a Hadikba járt, int le Dezső bácsi, illetve Esti, ez a kis zugkávézó akkor még sehol se volt), keresgélem az asztalon a kutyanyelvet, de még inkább konnektort a laptopnak. Körülnézek. Betoppan-e a főszerkesztő a napi penzumért? Törzsasztaluknál megjelennek-e az írók? Van még törzsasztaluk egyáltalán? Jönnek-e még? Folyik-e az élet és a tinta a feketekávé mellett?

Mi sem egyszerűbb, kérlek alássan, hát nézzük meg! – lelkesedik (most épp Esti). És már szövi is a tervet, hogy végigjárjuk, megnézzük, leülünk egy eszpresszóra, egy kisirodalmira, no meg két flekkre, és nincs apelláta, induljunk is azonnal, mert a New York, meg a Hadik, hogy ő már milyen rég nem, pedig az élet ott!, micsoda emlékekek, és cigaretta (most? beltérben? kizárt, hadarom; ügyet se vet rám), felkapja a kalapját, hosszú szövetkabátja gombolatlanul követi, én meg sodródom. Így kezdődik tehát. Indulunk.

-A kávéház az író temploma, tudod? Sőt. Egy író, aki a kávéházi mosdóhelyiség mellett, egy bádogasztalkán firkálja soha ki nem adható verseit, mindig szent. Ez fontos – oktat, miközben hadarva sietünk valami úticél felé, amelyről tényleg csupán annyit vélek tudni, hogy köze lesz a kávéhoz. Vagy az irodalomhoz. Vagy a kettőhöz együtt, csak hogy minden lehetőséget számba vegyek. -Hova is, kérem?- kapkodom a levegőt, szinte már futok utána, hogy hosszú lépteivel tartani tudjam az iramot. (Míg ő egyet lép -hiszen olyan magas, plusz még a kalapja is, hiába minden, alig érek a válláig -, addig én legalább hármat.) Rá se ránt, magyagyaráz kitartóan. -Hát A kávéházba!-csettinti felém, így nagy a-val. -No de melyikbe?- kérdezném, de meg se várja. -Lényegtelen, bármelyikbe! Csak feketézni, társalogni, írni, játszani lehessen, ahogy annak rendje-módja. Ezt látod, azért megköszönhetjük a törököknek, a findzsát és a kávéméréseket. Hiszen milyen remek helyek lettek ezek mind! Valamikor az 1700-as években Montesquieu még bezáratta volna őket. Azt írta, képzeld, ha mondom: „Ha én lennék az ország uralkodója, bezárnám a kávéházakat. Mert akik odajárnak, veszélyesen forrongó egyéniségekké válnak… Az a fajta részegség, amit a kávé okoz náluk, veszedelmes az ország jövőjére.” Ugye remek? Gondold csak végig, „a pokol itala”, „hot and rebellious liquor” (Shakespeare!), „fekete izgalom”, mind mennyi szó ugyanarra a löttyre (pardon, nedűre!), és a legjobb helyek, a New York, a Hadik, a Centrál, a Belvárosi, a Luxor, no meg a Pilvax is persze. Aztán persze lehet, hogy Ady Bandinak volt igaza, amikor valami olyasmit találta mondani, hogy „sok a kávéházunk, mert budapesti embernek nincs lakása, s mert szüksége van a hazug luxusra.” Lehetséges. Egy olcsó kapucíner mellett vagy egy még olcsóbb hitelre kapott kis fekete mellett órákat el lehetett üldögélni, szót váltani a betérőkkel, elolvasni a sajtót, kártyával agyonütni az időt, vagy sakkozni, politizálni, vitázni, élni, amíg szívünk, lelkünk, agyunk bírta a nikotint és a koffeint. Léhák voltunk persze, de szép volt. –Értem, értem. Mert kávéház nélkül nincs irodalom – mondtam, és hogy mondta Márai.

–Na látom, már kapizsgálod – torpant meg Esti, cinkos mosolyt küldött kalapja alól. – Így már kávézhatunk. Parancsolj – tessékelt be a Hadik Kávézó cikornyás betűkkel megírt üvegajtaján.

(Folyt.köv.)

Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/frailsoul/6719856963/