“Nem minden pirula keserű” – Ray Bradbury: Gyógyír búskomorságra

A Fahrenheit 451 című regény 91 éves szerzőjét a sci-fi szerelmeseinek nyilván nem kell bemutatni. Ray Bradbury, aki állítása szerint már 11 éves kora óta írogat, a tudományos-fantasztikus irodalom egyik legjelentősebb alakja, méltán híres regényei mellett pedig novellákkal is jelentkezik időről-időre.

Ezek közé tartozik a Gyógyír búskomorságra című, mára klasszikussá lett novelláskötet is, mely az Agave Kiadónak köszönhetően 2011 óta a hazai közönség számára is hozzáférhető.

A 25 novellát tartalmazó kötet alaphangját egyértelműen a fantasztikum adja: találkozunk űrutazással illetve Vénuszra költözéssel, posztapokaliptikus tájakkal, vagy akár 7 évente csak egyszer, egyetlen órára kisütő Nappal. Az efféle történetek közé olyanokat ékel, melyek toposszá érett mesei elemekkel dolgoznak, mint akár a mindentudó vénasszony vagy a szegénylegény alakja. Hogy hol a közös pont? Valahol az utolsó adalékként hozzáadott, mindent átható irónia körül.

Habár minden egyes történet autonóm egész, kissé mélyebbre tekintve könnyen meg lehet találni az alapmotívumot, amiből minden egyes novella táplálkozik: valamiféle emberi hibából, gyengeségből, komikus jellemvonásból. Ilyen például A búcsú napja című novella házaspárja, akiknek az alakjában a misztikum utáni sóvárgás csap össze a túlzott földhözragadtsággal, egyfajta halál utáni vágy a leküzdhetetlen életösztönnel.

Az Egy napba sűrített nyár gyermekalakjai bebizonyítják, hogy egy posztapokaliptikus világból sem hiányozhat az emberi rosszindulat, kegyetlenség, a kirekesztésre való hajlam csupán azért, mert valaki egy kicsit más.

A város, ahol senki sem szállt le az ember örökkévaló, ám többnyire teljes mértékben elfojtott vágyát mutatja be: azt, hogy Istent játszva rendelkezhessen valaki más élete felett.

A kötet címadó novellája, a Gyógyír búskomorságra, mely a kötet egyik legtöbb iróniával átitatott darabja, ezen jellegéből adódóan a legtöbb jellemhibát sorakoztatja fel: a teljesség igénye nélkül megjelenik a kapzsiság, a tudálékosság, a nagyotmondás, s a gyógyír keresése közben elhangzó egyik diagnózis tanulságos lehet mindannyiunk számára: az ember legnagyobb baja saját maga.

Bradbury a komoly gondolatok mellett különböző tárgyakat fetisizál, karácsonyt rendez az űrben, fiatal lányokat altat az utcán, tökéletes bűntényt tervez és National Geographic magazinokat éget. Teszi mindezt úgy, hogy egy percig sem érheti az elavultság vádja, így keltve elképedést minden olvasójában, akiben előbb-utóbb tudatosul: a novellák 1959-ben íródtak.

Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/albertosancho93/4631705971/