Miért kell beszélnünk Fluimucil Ábel sorsáról? Milyen az egészséges szingliség? Milyen szerepe van a sportnak az udvarlásban? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel szembesülhetett, aki hétvégén benézett a Pszinre, vagyis a Budapesti Pszichológiai Napokra.
Idén arra keressük a választ, hogy mitől is érezzük, hogy élünk? Mi segít abban, hogy életben maradjunk?
Életjel címmel indult el a XXV. Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok július 9-én. A világjárvány következtében a rendezvény idén online keretek között zajlott, a rentiT támogatásával megtervezett onlinekonferencia-felületen. A szervezőpáros, Barócsi Benjámin és Horváth Rita köszöntője talán részben emiatt is fordult a pozitív és élénk élmények, érzelmek, témák felé. Mi három szombati előadásra néztünk be.
„Ez igazán lehet(ne) olyan téma, ami összehozza az embereket, hiszen a gyerekek mindenkinek fontosak.”
Kora délután kezdődött a rentiT teremben a Gyermekvédelem a médiában című beszélgetés Stáhly Katalinnal (a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány NEMECSEK programjának egyik vezetője), Reményiné Csekeő Borbálával (a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője) és Mohácsi Edit (a Magyar Rádió szerkesztő-riportere) moderálásával.
De mitől is kell megvédeni a gyerekeket a médiában? Bár az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kapott a gyermekvédelem, fontosságához képest még mindig nem elég közismert, sokan csak tapogatóznak, ha ezt a szót hallják – sőt, az is elhangzott, hogy mennyire szegényesen kutatott terület ez Magyarországon, míg külföldön egyre több szakember végez ilyen jellegű vizsgálatokat. A média esetében a beszélgetés résztvevői elsősorban két irányból közelítették meg a problémát: a gyerekekről és a gyerekeknek szánt tartalmak eltérő okokból lehetnek hasznosak vagy károsak.
Káros lehet például az, amikor a gyerekek ábrázolása aránytalanul eltolódik az agresszióval, bántalmazással, bűncselekményekkel kapcsolatos témák felé – az előadók összevetették, hogy mit tapasztaltak, amikor beírták a „gyerek”, „kislány”, „kisfiú” szavakat a Google-be: az első néhány lapon szinte csak olyan kontent kerül elő, amelyben egy gyereket valamilyen traumatikus élmény ért (családon belüli erőszak, nemi visszaélés, baleset, halál és ehhez hasonló vidám dolgok). Ez nemcsak azért problémás, mert sematikusan ábrázolja a témát, hanem azért is, mert a sokat emlegetett clickbait címek csak a negatív tapasztalatokra mutatnak rá, míg a gyerekekhez kötődő egyéb témák (rendezvények, sporteredmények, tehetséggondozás és szórakozás) háttérbe szorulnak.
A gyermekvédelem mint téma is hasonló okokból vált áldozattá: a főáramú média a szakmának arra az oldalára koncentrál, amikor már baj van, így a gyermekvédelmi tevékenységről sokaknak automatikusan a véres jelenetek és a gyerekek családból való kiemelése jut eszébe, pedig az objektív valósághoz hozzátartozik az a munka is, amíg a szakértő a konfliktusok okaival foglalkozik, vagy akár az olyan kisebb és békésebb esetek is, amikor egy iskola például megfelelő mediációval kezel egy összeütközést.
Ha az okokat keressük, általában ugyanazokkal a faktorokkal kell szembesülnünk: egy gyermekvédelmi szempontból is megfelelő tartalom (cikk, poszt, videó) lényegesen hosszabb és több energiát is igényel az összeállítása, mint a kattintásvadász híreké. A bulvárban emiatt és a célközönség igényei miatt sem férhet el az ilyesmi, így csak egy igen szűk közeget tud megszólítani.
Ennek ellenére léteznek még „jó gyakorlatok” a médiának ezen a területén is. A bevezetőben említett Fluimucil Ábel (kétlem, hogy az ELTE Online olvasói között akad olyan, aki még nem találkozott a legendás „MIÉRT?!” reklámmal) például a marketing pénzközpontúsága miatt jutott arra a sorsra, hogy mozgalmas Facebook-csoportokban beszéltek róla olyan hangnemben, ahogyan biztosan nem tették volna, ha belegondolnak, hogy a képernyőn egy valódi, érző, sebezhető gyereket látnak. Az ilyen eseteket igyekszik megelőzni az Önszabályozó Reklám Testület, így az etikus és érzékeny szemlélettel összeállított reklámok miatt nem válhatnak üldöztetés áldozatává a szereplők.
Hatékony ötlet lehet még magukat a gyerekeket megszólaltatni olyan témákban, amelyekkel kapcsolatban védelemre vagy legalábbis tájékoztatásra szorulnak – ez lehet akár maga a médiafogyasztás is, hiszen digitális bennszülötteknek egymástól is iránymutatásra van szüksége ebben. A legfontosabb módszer mégis a legkézenfekvőbb: a példamutatás és a nyitott beszélgetés. A beszélgetők egyetértettek abban, hogy egy gyerek többnyire azt kezeli elsődleges viszonyítási pontként, amit a szüleitől és más felnőttektől lát, ahogyan egymásról vagy akár magukról beszélnek.
„[Jelen dolgozat] újszerűsége abban rejlik, hogy az egyedülálló nőket heterogén csoportként kezeli.”
Tóth Noémi a Mélylevegő teremben tartotta előadását Az egyedülálló nők sokszínűségének vizsgálata kvalitatív és kvantitatív módszerekkel címmel.
Az előadó abból a felvetésből indul ki, hogy az egyedülálló nők megközelítése a közbeszédben alapvetően kétpólusú: a bizonytalan és izolácóban élő szingli nőt különbözteti meg a stabil identitással és egzisztenciával rendelkező egyedülállóktól. Tóth Noémi kutatását arra alapozta, hogy a különböző kötődési típusok hogyan hatnak a nők szerelmi életére.
Az elmúlt években a pszichológia közérthető fórumain egyre többször került elő a kötődés kapcsolata a gyermekkorral. Ebben három típust különítünk el. Az odafigyelésben és gondoskodásban felnőtt gyerekek kötődési típusa biztonságos, ők tehát szingli nőként képesek megélni a kötődést, de ezt nem párkapcsolati formában teszik, hanem általában barátságokban vagy családi viszonyokban. Az elkerülő kötődési típus azokra jellemző, akik gyerekként nem kapták meg a megfelelő gondoskodást, így bár vágynak az intimitásra, kényszeresen kerülik azt, hogy ezzel a csalódás esélyeit lecsökkentsék. A két véglet között a szorongó-ambivalens kötődési típus áll, ez azokra jellemző, akik nem számíthattak a gondoskodásra rendszeresen, viszont amikor igen, akkor a megfelelő módszerekkel voltak képesek megnyugtatni őket gyerekként. Ők is vágynak a mély emberi kapcsolatra, viszont folyamatos a félelmük az elhagyatástól.
Tóth Noémi dolgozatának újítása az, hogy a kötődési minták mellett az elhárító mechanizmusokat is figyelembe vette. Az elkerülő stratégiák ugyanis mindenkire jellemzőek egy intim kapcsolat megélése során, de nem mindegy, hogy pontosan milyen módszerrel védjük meg magunkat a csalódástól. A kutatás szerint a kapcsolatra vágyakozók nemcsak jobban szoronganak és kevésbé elégedettek általánosságban, hanem éretlenebb védekezési stílust is alkalmaznak, mint azok, akik saját bevallásuk szerint nem vágynak kapcsolatra.
„A történelem a Nő felszabadulásának és kibontakozásának a története. Ám minél szabadabb a Nő, annál problémásabb a viszonya a Férfival.”
A Nő felemelkedése és a Férfi bukása címmel tartott előadást Szendi Gábor a Pszichodiák teremben kora este. A pszichológus-író azt a folyamatot állította középpontba, ahogyan a nő szerepe a társadalom és a technikai-tudományos környezet változásai által átalakult.
Bár a legtöbb kultúra a történelem nagy részében valamilyen formában alárendeltként, másodrendűként kezeli a nőket, bizonyos szempontból mégis a női nem irányít. A legkézenfekvőbb, biológiai megközelítés máris ezt támasztja alá: mivel az utódot a nő hordja ki, ezért szükségszerűen ő választja ki a nemzésre alkalmas partnert is. A nő tehát a történelem során mindig szaporodott, a férfi viszont csak akkor, ha kiharcolta. Itt nemcsak arra kell gondolnunk, hogy a nő védelmet és stabilitást vár a szexért cserébe (így lehetővé téve az utódot megfelelő gondozását), hanem képbe kerül a bevezetőben megfogalmazott téma is: a férfiak ugyanúgy mutogatják a kvalitásaikat, ahogy a hím madarak a természetben a tollaikat – így a kultúra, a tudomány, a sport, sőt még a bűnözés is az udvarlás bizonyos formájának tekinthető, hiszen ezekben a közegekben van alkalma egy férfinak, hogy bebizonyítsa, milyen rátermett partner. Az sem véletlen, hogy a férfiak gyakran ilyen célból végeznek veszélyes vagy felelőtlen tevékenységeket (ezt nevezte Szendi fiatal férfi szindrómának): a kutatások szerint a tesztoszteron gyorsítja a sebgyógyulást, így általános nézetté vált, hogy aki képes veszélyesen élni, az kompetensebb partner lehet. Sőt még a gyilkosságok esetében is találunk erre utaló jeleket, ugyanis a statisztika szerint nagy arányban nemzőképes korú férfiak támadják meg hasonlóan nemzőképes korban lévő férfitársaikat, vagyis „irtják az ellenfelet”.
Mindeközben azonban megváltoztak a nők elvárásai a férfiak felé: mivel a nő financiálisan függetlenné vált, lényegesen iskolázottabb lett, és alkalma nyílt önként lemondani a gyermekvállalásról, ez a két nem viszonyát is megfordította. A klasszikus férfi tulajdonságai elavultak, egyre kevésbé fontosak a modern kori utódgondozás szempontjából. Ezzel is magyarázható az, hogy a jelenkori férfiideál lényegesen jobban épül a klasszikusan inkább női tulajdonságokra: a gyengédségre, az odafigyelésre, az érzelmességre.
A Pszin tehát idén is aktuális, releváns és izgalmas témákkal jelentkezett. Ha szeretnél a pszichológiáról közérthető formában tanulni, ezt nemcsak a rendezvényen teheted meg, hanem akár az Instagramon is, ahol a szervezők egész évben érdekességeket osztanak meg az esemény oldalán.
Kiemelt kép forrása: a Pszinapszis Facebook-oldala
