Mestertanári Aranyérmeseink és Pro Scientia díjazottjaink

Kiosztásra kerültek a 2021-es Mestertanári Aranyérmek és a Pro Scientia kitüntetések. A díjazottak névsorában számos ELTE-s polgárral találkozhatunk mind oktatói, mind hallgatói oldalról. Mielőtt ismertetnénk a díjazottak névsorát, ismerd meg kicsit jobban a két említett díjat, azok jelentőségét, illetve odaítélésük kritériumait. Püski Bianka cikke.

A Pro Scientia Aranyérmet azok a hallgatók kaphatják meg, akik tanulmányaik során, illetve a választott szakterületükön belül kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, amiről pályamunkák, előadások, konferenciák vagy irodalmi, művészeti, tudományos munkák formájában számot is adtak. A Pro Scientia díj tehát nem egy pillanatnyi, illetve egyszeri kiemelkedő teljesítményt, hanem a hallgatók hosszútávú eredményeit, szakmai kompetenciáit és a kiemelkedő egyéniséget díjazza. Az Országos Tudományos Diákkör Tanács 1988 óta díjazza a tehetséges hallgatókat, mely díjak közül az ELTE Bölcsészettudományi Karán belül az alábbi öt hallgató szerzett Pro Scientia Aranyérmet:

  • Bajzát Tímea Borbála
  • Illés Kornél
  • Kerti Anna Emese
  • Kovács Dominik
  • Tegzes Nóra Valentina

A Természettudományi Karunkon pedig:

  • Bognár Zsófia
  • Kern Dóra
  • Muzsay Anna 
  • Csörnyei Géza
  • Igari András

részesültek Pro Scientia Aranyéremben.

A másik, OTDT által kiosztott aranyérem nem más, mint a Mestertanár Aranyérem, amely a Pro Scientiához hasonlóan hagyománynak számít, hiszen 1997 óta díjazzák vele a legkiemelkedőbb oktatókat. A díjazottakat azok közül az oktatók közül választják ki, akik a szaktárgyi tudás átadásán túl tudományos diákköri, szakkollégiumi vagy egyéb önképzési formában megvalósuló tudományos tevékenységek előkészítését, illetve megvalósítását, kibontakozását akár témavezetőként, akár tudományszervezőként éveken keresztül kiemelkedően eredményesen támogatták. A Bölcsészettudományi Kar oktatói közül idén Bodó Csanád, Hammer Ferenc és Kiss Farkas Gábor, míg a Természettudományi Kar oktatói közül Felföldi Tamás, Kovács M. Gábor, Nagy Balázs, Szűcs András és Salma Imre kaptak Mestertanári Aranyérmet.

Összesítésben is jól szerepelt az ELTE, ugyanis mind a Pro Scientia Aranyérmek, mind a Mestertanári Aranyérmek számait tekintve az első három kar között szerepel, ugyanis öt Pro Scientia díjat egyedül az ELTE BTK és TTK intézményének hallgatói kaptak. Az Aranyérmek átadására a hagyományoknak megfelelően novemberben, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kerül sor, az elismeréseket pedig Szendrő Péter, az OTDT elnöke és Freund Tamás, az MTA elnöke osztják ki a díjazottaknak.

Gratulálunk az elismeréshez!

A kiemelt kép forrása: ktkotdk.pte.hu/

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]