Szeretem az ELTE-t, mert… 36. – Interjú Jankovics Katával

Jankovics Katával általában a C épület előtt lehet összefutni. Kockás szövetkabátjában vagy rózsaszín selyemblúzában (évszaktól függően) általában siet valahova, de azért mindig van ideje egy ölelésre vagy egy gyors kávéra. Mosolygós, közvetlen lány, a spanyol nyelv szerelmese. Mindemellett gyermekkora óta érdekli a színház. Idén nagy álma vált valóra, amikor Erasmus-ösztöndíjat nyert a Malagai Színművészeti Főiskolára, melynek keretein belül Spanyolországban tanulhat színészetet fél évig. Katát színházról, egyetemről és a külföldön megélt karanténhelyzetről kérdeztük.

Honnan ered a spanyol nyelv iránti szeretet?

Gimnáziumban kezdtem spanyolul tanulni, második nyelvként. Az akkori tanárnőm volt az, aki nagyon megszerettette velem a nyelvet. Amikor pályaválasztás előtt álltam, 18 évesen, két egyetem érdekelt leginkább, az egyik a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a másik az ELTE. Végül csak az ELTE spanyol szakára adtam be, mert egyrészt úgy éreztem, a színművészetihez még tapasztalnom kell, másrészt pedig belső késztetésem volt arra, hogy a spanyollal komolyabban foglalkozzak. Ettől függetlenül ugyanolyan fontos maradt számomra a színház, de az volt a megérzésem, hogy ha egyszer majd színházzal fogok foglalkozni, annak a kiindulási alapja valamilyen formában a spanyol nyelv és kultúra lesz. Nyilván nem gondoltam azt, hogy ez ennyire össze fog kapcsolódni, de végülis pont így történt.

Remek megérzéseid voltak, hiszen több színházi projektben is részt vettél az ELTE Spanyol Tanszékén. Mesélnél ezekről?

Már elsőéves koromban volt egy színjátszókör a tanszéken, amit az akkori lektor tartott. Ő abból írta a doktoriját, hogy hogyan lehet színjátszáson keresztül nyelvet tanulni, mi is leginkább erre koncentráltunk. Tulajdonképpen a kutatásához is hozzájárult a velünk való munka. Több előadásunk is volt, első évben egy Cervantes-darabot adtunk elő, következő évben pedig José Luis Alonso de Santos rövidebb műveiből csináltunk egy előadást. Ez azért volt különösen izgalmas, mert eljött az író is és tartott nekünk egy főpróbát. Elképesztő lendülettel instruált minket, rendkívül inspiratív élmény volt számomra. 2019-ben már új lektorral dolgoztunk egy szintén remek projekten. Spanyol kortárs drámákból mutattunk be kettőt egy frissen bemutatott kötetből, melynek címe Tetemre festés. Ez az előadás össze volt kötve a Spanyol Kortárs Napokkal. Ez alkalomból két szerző, Ignacio del Moral és Juan Luis Mira eljött Budapestre, ami ugyancsak emlékezetes találkozás volt. Nagyon hálás vagyok az oktatóimnak a lehetőségekért, hiszen ha látják, hogy nagyon érdekelődünk egy kulturális vagy művészeti terület iránt, akkor támogatnak és segítenek minket. Nagyon kommunikatív és befogadó a légkör.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Matylda Kostka

Hogyan adódott az Erasmus lehetősége?

A tanszéki  koordinátorral volt irodalomórám, és beszélgettünk a mesterképzésekről, akkor jött szóba a színház. Kérdezte, hogy tudom-e, hogy az egyetemnek két színművészeti egyetemmel is van kapcsolata. Bennem rögtön megfogant a gondolat, hogy talán ezt érdemes lenne megpróbálni. Azonban az elején adódtak némi nehézségek, mert a kapcsolat megvolt ugyan, de még sosem használtam, ezért a spanyol egyetem először visszautasította a kérvényt, mondván, bölcsészként nem biztos, hogy be tudnék kapcsolódni a színészoktatásba. Volt némi aggályuk azzal kapcsolatban is, hogy talán nem megfelelő a nyelvi tudásom ahhoz, hogy kint tanuljak. Azonban később sikerült őket meggyőzni arról, hogy spanyol szakosként nincs problémám a spanyol nyelvű oktatással, illetve színházi tapasztalataim miatt nem lennék túlságosan lemaradva az elsőéves színész hallgatóktól sem.

Az egyetemi impulzusokon kívül milyen színházi tapasztalatok építettek téged leginkább?

Gyermekkorom óta színészkedtem kisebb-nagyobb projektekben, később, gimnáziumban egy szabadúszó előadóművészekből álló társulatban bontogattam a szárnyaim. Az egyetem alatt a Sztalker Csoport drámasulijába jártam, ahol rengeteget fejlődtem. Tulajdonképpen a Sztalker Suli volt az, ami komolyabban a színház felé terelt, itt tudtam leginkább belelátni abba, hogy mik azok a munkafolyamatok, amelyekben ha elmerülök, kinyílik a kifejezőképességem. Azóta sokkal inkább úgy látom a színházi alkotás mibenlétét, hogy nem a tehetség az egyeduralkodó, hanem egy kemény munka eredménye az, ahogyan létezni tudsz a színpadon. Ez a gondolat a mostani egyedüllétben még inkább beért.

A kialakult helyzet miatt most elzárkózva élsz Malagában. Hogyan változtatta meg a karantén és a huzamosabb egyedüllét a színházi hozzáállásodat?

Az elején volt némi bizonytalanság a levegőben, nem tudtuk, mennyire komoly a helyzet. Aztán amikor kihirdették, hogy erre a félévre teljesen eltörlik a bejárást, elfogadtam, hogy nagyon nem az lesz, amit én elterveztem erre a félévre. Körülbelül másfél hónapig tudtam bejárni az órákra, utána megkezdődött a távoktatás. Szerencsére online is rengeteg feladatot kapunk, ezek nagyon építőek és hasznosak, de persze nem olyan, mintha személyesen vennél részt. Eleinte kicsit bosszantott a helyzet, de aztán elkezdtem kihasználni az ebből fakadó lehetőségeket. Arra gondoltam, hogy bár karantén van, ezt egy festői környezetben tölthetem citromfaillatban, teljes nyugalomban. Igyekszem kihasználni ezt az időt. Kezdek rájönni, hogy színházi alkotóvá válni nem lehet külső ráhatások eredménye, kívülről senki nem fog belőlem színésznőt faragni. Persze hozzáállhatnék úgy, hogy a koronavírus miatt most egy csomó tervem füstbe ment, de inkább csak arról van szó, hogy többet kell nekem beleraknom a dolgokba. Most aztán igazán rajtam múlik, mennyit fejlődöm. Nagyon felerősödött most bennem az az érzés, hogy belülről kell színházat csinálni. Kinyílt a belső világom. Azt érzem, hogy meg kell teremtenem saját magamnak a színházi környezetet. Magával az alkotással varázsolok színházi légkört és nem fordítva. Igyekszem már csak az eszenciát keresni mindenben. Próbálok a személyiségfejlődésre is koncentrálni, hogy a későbbi munkafolyamatoknál ez hasznomra váljon. Le akarom tisztítani magam a kliséktől.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotó: Matylda Kostka

Hogyan fogadtak a tanárok és osztálytársak Spanyolországban?

Nagyon kedvesek és befogadóak voltak. Kicsit tartottam tőle, hogyan fogadnak majd engem, bölcsészlányt, de szerencsére a tanárok és az osztálytársak is látták, hogy komolyan tanulni jöttem, és igyekeztem aktív lenni az órákon. Szerintem ez szimpatikus volt nekik.

Milyen a távoktatás a malagai főiskolán?

Természetesen problémát okozott, hogy egy gyakorlati képzésről van szó, de úgy érzem, sikerült viszonylag jól megoldani a helyzetet. Sok beadandót és videófelvételt kell beküldenem, de emellett próbálnak az elméleti oktatásra is koncentrálni, aminek nagyon örülök. Online jelenetelemzéseket kellett csinálnunk például. A Sztanyiszlavszkij-módszer alapján történő karakterkidolgozással is foglalkoztunk sokat, de volt olyan, hogy a szerepre kellett improvizációs gyakorlatokat írnunk, azt is nagyon élveztem.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Azt gondolom, hogy az egyetemen, ha tényleg érdekel valami, kinyílnak a perspektívák. Az a tapasztalatom, hogy iszonyatosan fontos az, hogy az ember kíváncsi és eltökélt legyen. Ha ez megvan, akkor felfigyelnek a hallgatóra az oktatók, és valóban kinyílik a szakmai világ. Nekem ez spanyol és színházi szempontból is érvényesnek bizonyult. Most megírtam a szakdolgozatomat, és hamarosan államvizsgázni fogok, interneten keresztül. Szeretnék az ELTE-n maradni mesterképzésen, és műfordítással foglalkozni. Nem vetettem el azt a tervet sem, hogy elvégezzek Spanyolországban, Valladolidban szintén Erasmussal egy színháztudományi és előadó művészeti mesterképzést. Ez azért lenne különösen jó, mert egyaránt fókuszál az alkotásra és az elméletre. Hosszútávú terveim egyértelműen azok, hogy megőrizzem a színházi vonalat is az életemben.

Fejléckép: Bakonyi Tibor