Czibula Katalin emlékére

„Oh, hogy néked is csak egy / Volt életed, te is hogy sebhető / Valál!” – vallja Bánk. Czibula tanárnőt mégis sebezhetetlennek hittem.

Az ELTE Online hallgatói magazin hasábjain nem tudományos-oktatói érdemeinek felsorolásával emlékezem a 2019. október 9-én elhunyt Czibula Katalin irodalomtörténészre, az ELTE BTK főiskolai docensére, hanem sokezer hallgatójának egyikeként, saját benyomásaim felidézésével. Pályájáról és személyiségéről közvetlen kollégája, Demeter Júlia közölt visszaemlékezést.

Elsőéves hallgatóként ismertem meg, rögtön megfogott a személyisége. Ahogyan hallgattam az irodalmi művek esztétikai elemzését, arra lettem figyelmes, mintha ő maga is az esztétika tárgya volna – előadásmódjával, megjelenésével, bájosságával. A szó legnemesebb értelmében volt liberális, aki tisztelte és mai kérdésként tudta életre kelteni a múltat. Szigorú volt hozzánk, talán életem legkeményebb tanári bírálatát tőle kaptam, de semmivel sem volt szigorúbb másokhoz, mint önmagához. Mindemellett sosem volt bántó vagy kirekesztő, mélyen szeretett mindent, ami emberi. Tudta, hogy nekünk, a jövő tanárainak a belső tekintély megteremtésének módját kell átadnia. Hitt abban, hogy az irodalomtanárok feladata nem csupán a puszta irodalomtörténet- és irodalomelmélet-tanítás, hanem az olvasóvá nevelés is. Az Édes Anyanyelvünk szeptemberi számában erről a témáról kérdeztem körinterjúmban, s ezt a pársorost kaptam tőle: „Az irodalomtanításnak fontos feladata a művészeti nevelés, a nyitott befogadói attitűd kialakítása. A művészet sajátossága a szabadság, így a »kötelező« biztosan nem fogja megkönnyíteni ezt. Szerencsésebb lenne »közös« olvasmányok keresése, nemcsak a tanár, hanem a diák is javasoljon ilyeneket. »Tanulni« a művészet befogadásának mesterségét először populárisabb műveken is lehet – az irodalmi művek működését »lebutított«, akár kétes értékű írásokon keresztül is meg lehet ismerni, hogy ezek után érzékelhetővé váljék az a különbség, ami azok és az esztétikai kvalitás között van. A tanár felelőssége az arányok súlyozásában van: a populárisból is kiválogatni a minőségit, lépést tartani a mai trendekkel és a kortárs irodalommal is – hogy a közvetítésükkel klasszikus értékek is értékként jelenjenek meg, befogadhatóvá, izgalmassá váljanak.” Azt hiszem, e sorok is jól tükrözik az ő személyiségét, értékvilágát.

Tavasszal hallottam, hogy beteg lett, és mivel igen kedveltem, vettem a bátorságot, írtam neki pár biztató sort. Hosszú levelezés alakult ki ebből, amelynek egyik fő témája a Bánk bán volt. Tőle hallottam a legszebb Bánk bán-elemzést az egyetemen, s e művön keresztül kerülhettem közelebb hozzá. Amikor a Bánk bán szótárból küldtem egy példányt neki, örömmel láttam, hogy tele van az intézeti levelesládája, sokan örvendeztették meg könyvekkel-folyóiratokkal. Nyár óta az új Magyaróra című folyóirat Bánk bán-számán dolgozunk, és Tanárnő ebbe is küldött egy tanulmányt, ami talán az utolsó írásaként marad fenn (novemberben jelenik meg). A pár hete küldött levelemre már nem kaptam választ, féltem, hogy elfáradt a nagy küzdelemben.

Czibula tanárnő emléke összefonódik bennem a Bánk bánnal. Ő egyszerre ötvözte Gertrudis akaraterejét és határozottságát, valamint Melinda emberszeretetét és lelki szépségét. S nehéz felfogni azt, hogy jósága ellenére ennyi szenvedés után, idő előtt kellett elmennie. Akit valaha is tanított, nem felejti.

mikti-czibulakatalin-thumb

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]