Tanárképzés az ELTE-n – Tanévnyitó fórum

2019. szeptember 4-e, 13 óra, ELTE BTK Campus, Gólyavár, Mária Terézia terem. A teremben izgatott, beszélgető diákok ülnek, a pódiumon egy asztal mögött négyen várják, hogy üdvözölhessék őket.

Antalné Szabó Ágnes egyetemi docens, tanárképzési főigazgató szívélyesen üdvözölte a gólyákat. Bemutatta azokat, akik a segítségükre lesznek a következő években, és akik mellette foglaltak helyet: Horváth Mihályt, az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnökét, Grund Ágnest, a Tanárképző Központ kommunikációs referenst és Horváth Szandrát, a Hallgatói Önkormányzat tanárképzési referensét.

Ezután Horváth Mihály HÖK-elnök üdvözölte a teremben ülőket. Elmondta, vele akkor találkoznak a hallgatók, mikor már nagy a baj (ha csak nem a KK-ban sörözéskor). Előbbire valószínűleg nem kerül sor, hiszen a hallgatói mozgalomban hatszázan dolgoznak azon, hogy ezt elkerüljék. Hangsúlyozta, „Forduljatok a HÖK-höz!”, hozzátéve, hogy örülnek a gólyáknak, és hogy remélik, olyanok lesznek az elkövetkező évek, amilyennek megálmodták.

Ezután Antalné Szabó Ágnes főigazgató megkezdte előadásában a tanárképzés rendszerét és a fontosabb tudnivalókat mondta el. A diasor fel lesz töltve az ELTE Tanárképző Központ honlapjára. Felhívja a figyelmet a hallgatók jogaira és lehetőségeire, és ajánlja, hogy mielőtt még el kellene kezdeni olvasni a kötelező olvasmányokat, addig böngésszétek át az ELTE SzMSz Szervezeti és működési szabályzatot.

Fontos információ, hogy a szakképzettség-választás, ami szeptember 8-án 20 órakor lezárult, egyszer módosítható.

Az anyanyelvi kritériumvizsgát legkésőbb a 6. félévig kell letenni, azonban ajánlatos minél előbb túl lenni rajta, sokan az első évben vizsgáznak belőle. A tárgyat az “OT-AKV-1” kódon találjátok meg, kötelező, 0 kredit. Vannak ún. felkészítő kurzusok az anyanyelvi kritériumvizsgára, szeminárium és előadás is, és ezekkel kiváltható a vizsga. Az előadás az “OT-AKV-2 kódon található meg (szabadon választható, 3 kredit), és “OT-AKV-3” kódon a szeminárium (szintén szabadon választható, 3 kredit). Amennyiben sikeresen elvégzitek a kurzusokat, megajánlott jegyet kaphattok, és ez kiváltja az anyanyelvi kritériumvizsgát. A kurzusok, illetve a vizsga anyagában kommunikációt, retorikát, helyesírást és esszéírást tanultok majd. Erről részletesebben itt olvashattok.

A gyakorlatok három részből állnak.

Közösségi pedagógiai gyakorlat

  • A 4. félévtől esedékes számotokra
  • Kötelező egy bevezető előadást elvégeznetek hozzá
  • 30 órát vesz igénybe, és ebből 20 óra a gyermekekkel végzett tevékenység lesz
  • A gyakorlatot a Pedagógiai-Pszichológiai Kar szervezi

Szaktárgyi tanítási gyakorlat

  • Ez a gyakorlat szakos előfeltételekhez kötött
  • A tapasztalatokat gyakorlóiskolákban fogjátok megszerezni
  • Szakonként 15 órát, illetve foglalkozást kell tartanotok
  • A 4. vagy 5. évfolyamban kerül sor rá
  • A Tanárképző Központ osztja be számotokra

Összefüggő egyéni iskolai gyakorlat

  • Ehhez a gyakorlathoz minden kredit előfeltétel, kivéve a szabadon választható krediteket
  • Ezeket a tapasztalatokat partneriskolákban fogjátok megszerezni
  • Egy évig tart
  • Az 5. vagy 6. félévben fog rá sor kerülni
  • A Tanárképző Központ osztja be számotokra, de ti fogtok választani

laptop-3087585_1280-300x300Történt egy törvénymódosítás, miszerint az egyéves gyakorlatot beszámítják a diplomaszerzés utáni gyakorlat éveibe, így előbb szerezhettek Pedagógus I. fokozatot.

A szabadon választható kurzusok esetében bármely karon bármit lehet választani. Kötelező diplomaszerzéshez 12 kredit a 10 féléves képzésben, 14 kredit a 11 féléves képzésben és 16 kredit a 12 féléves képzésben.

Van lehetőség az összes kredit 10%-ában még szabadon választható krediteket felvenni, hogyha ezt összeadjátok a kötelező szabadon választható kreditekkel, akkor akár egy idegen nyelvet is elsajátíthattok. Szabadon választható kreditnek nagyszerű választás lehet a Bűnmegelőzési tömbösített kurzus, ami három nap alatt elvégezhető. (A tárgyat az “OT-BM-1” kódon találjátok meg)

Érdemes a portfólión már az első évek alatt is dolgozni, tegyétek el azokat a dolgozatokat, kijavított dolgozatokat, munkákat, amiket fontosnak éreztek. A digitális portfólió elkészülte már folyamatban van, és remélhetőleg hamarosan üzemkész lesz.

A szakzárás még messze van, de mégis fontos beszélni róla. Sokan már az első évben elkezdenek írni egy témáról, amiből később OTDK-dolgozat lesz, majd szakdolgozat. A szakzárás egy több lépcsőből álló folyamat, amelynek része a szakdolgozat az egyik választott szakon, és egy tanári portfóliót is kell majd készítenetek. Végül a záróvizsgán meg kell védenetek a szakdolgozatotokat, a portfóliótokat, és le kell tennetek a szakmódszertani vizsgákat.

Antalné Szabó Ágnes ezután átadta a szót Grund Ágnesnek, aki felhívja a figyelmet az ELTE Tanárképző Központ honlapjára, ahol lényeges információkat kommunikálnak a hallgatók felé. Az Elérhetőségek fülnél megtaláljátok a munkatársakat, az e-mail címeiket, és azt is, milyen pozíciókat töltenek be, ami segít tájékozódni, hogy kihez érdemes fordulni. Ha nem tudjátok, pontosan kit kell keresnetek, akkor üzenjetek neki, és ő továbbítja az illetékesnek. Neki a kommunikacio@tkk.elte.hu címen írhattok.

Visszatérve az ELTE TKK honlapjára, a Hallgatóknak fülnél találjátok a friss dokumentumokat, aktuális pályázatokat. Az Aktuális események menüt is érdemes figyelnetek. A honlap minden információt tartalmaz, azonban a fontosabb eseményekről e-mailt is szoktak küldeni a hallgatóknak. A Hallgatói mobilitás fülön találjátok az ERASMUS-szal kapcsolatos információkat. Nemcsak tanulni, hanem szakmai gyakorlatra is lehet menni külföldre, illetve arra is van lehetőség, hogy diplomaszerzést követően fél évre elmenjetek tanítani.

Horváth Szandra ezután HÖK tanárképzési referenseiről beszélt. Bármilyen problémával kereshetitek őket, például órameghirdetéssel vagy óraütközéssel kapcsolatban is. 

Ha lemaradtatok volna az eseményről, és kérdésetek lenne, bátran keressétek őket a megadott email címeiken, amiket részletesebben itt találtok meg.

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]