Szeretem az ELTE-t, mert… 16. – Interjú Papp Zsanett Grétával, a Tátkontúr társfőszerkesztőjével

Papp Zsanett Gréta, másodéves nemzetközi tanulmányok szakos hallgató március óta a Társadalomtudományi Kar hallgatói magazinjának, a Tátkontúrnak a társfőszerkesztője. A feladatokat Ulics Balázzsal közösen látják el. Interjú egy kari lap újraindulásáról, és az ELTE szeretetéről.

Miért választottad a Társadalomtudományi Kar nemzetközi tanulmányok szakját?

2017 szeptemberében kezdtem meg az egyetemet. A gimnáziumi években még nem igazán realizálódott bennem az, hogy milyen szakra szeretnék menni, sok-sok minden szóba került, de azt azonban már akkor is tudtam, hogy társadalmi kérdésekkel szeretnék foglalkozni. Az utolsó két évem a gimnáziumban ebből a szempontból nagyon meghatározó volt, ugyanis a társadalomismeret órát vettem fel fakultációnak. Ekkoriban kezdtek el foglalkoztatni igazán a társadalmunkkal kapcsolatos problémák, kérdések.

Emellett még nagyon érdekelt az államok közötti külpolitikai kapcsolatok feltérképezése is. Ezért az eredeti elképzelésem az volt, hogy külpolitikai, külkapcsolati pályára szeretnék lépni, vagy legalábbis mindenképpen gyakorlati diplomáciával szeretnék foglalkozni. Ennek tükrében a nemzetközi tanulmányok szak elég evidens volt, hiszen ez egy olyan tág témakör, amiben minden benne van, ami engem érdekel. Budapest főleg azért jött a képbe, mert szerettem volna kicsit világot látni, elszakadni Debrecentől, megtapasztalni olyan élményeket, amelyektől emberileg is épülök, megismerem önmagam. Így alapvetően a motiváció, kalandvágy és az önmagam felé irányuló bizonyításvágy is hajtott.

Hogyan ismerkedtél meg a hallgatói közélettel?

A gimnáziumi éveim alatt már aktívan tevékenykedtem cikkíróként az iskolaújság szerkesztésében. A szabadidőm nagy részét töltöttem továbbá novella- és versírással. Biztos voltam benne, hogy itt, Budapesten is szeretnék hasonló projektekben részt venni.

A Tátkontúrral a gólyatáborban ismerkedtem meg, az ott standoló Kontúrosokkal folytatott jóízű beszélgetések során kaptam kedvet a jelentkezéshez. Szeptember első hetében már írtam is az emailt az újság akkori PR-osának. Rengeteg korábbi cikkemet, munkámat elküldtem neki, októberben pedig már a Tátkontúr szerkesztője lettem. Egy évre rá a Közélet rovatvezetőjének kért fel Félix, ez év márciusa óta pedig Ulics Balázzsal közösen töltjük be a főszerkesztői pozíciót.

A hallgatói közéletben végzett munkám nem merül ki a Tátkontúr körüli feladatok ellátásában, 2017 szeptemberétől e tanévvel bezárólag a TáTK HÖK Szakos Hallgatói Érdekképviselet kulturális eseményekért felelős tagja voltam, melynek keretében megismerkedtem a szakos Filmklubbal, amit ez évben Szálkai Kinga tanárnővel szerveztünk meg.

Főszerkesztőről és főszerkesztő-helyettesről már hallottunk, olyanról azonban még nemigen, hogy egyszerre két személy látja el a főszerkesztői feladatokat. Hogyan alakult ki ez a felállás?

Egészen 2019 februárjáig Debrenti Á. Félix volt a Tátkontúr főszerkesztője, azonban a magazin anyagi okok miatt 2018 októbere óta nem jelenhetett meg nyomtatott formában. Ekkoriban eléggé szétesett a szerkesztőség, nem voltak sem formális, sem informális üléseink, alig láttuk egymást. Ez érthető, hiszen mindenki bizonytalan volt a magazin jövőjét illetően.

Tehát februárban Félix átadta nekünk a főszerkesztői pozíciót. Főképp azért vállaltuk ketten egy ember feladatát, mert egyikőnk sem mert egyedül megpróbálkozni a Tátkontúr talpra állításával, attól félve, hogy nehezen tudnánk megbirkózni a feladattal. Lévén, hogy Balázsnak és nekem is más-más skilljeink vannak, úgy döntöttünk, hogy jó párost alkotnánk így ketten. Úgy tudom, hogy erre még nem igazán volt példa a kari lapok történetében, de szerintem tényleg ez volt a megfelelő megoldás. A tisztújítás révén a szeptemberben megjelenő Gólyaszám lesz az első nyomtatott Tátkontúr a mi vezetésünk alatt.

23551115_2005336859743014_5593946112421122190_o

Mesélnél egy kicsit a Tátkontúrról?

A szerkesztőség elég nagy, nagyjából 10-12 cikkíróval dolgozunk, akik közül 3-4-en egyben rovatvezetők is. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak cikkeket írnak, hanem a saját rovatukban folyó munkáért, az ott megírt cikkek javításáért is felelnek. A cikkírók munkája önkéntes, az említett anyagi problémák miatt nem igazán tudjuk fizetéssel honorálni az elvégzett feladataikat. Azonban szerencsések vagyunk, ennek ellenére rengeteg külsős, már abszolvált írónk is van, akik pusztán lelkesedésből írnak. A tördelést, olvasószerkesztői posztokat is egyetemi hallgatók látják el, de nyilván ezek azért már nagyobb felelősséggel járnak, gyakorlott csapattársakra van szükség.

Alapvetően öt rovatunk volt: a Közélet, az Interkultúra, a Tudomány, az Ajánló, és a Külügy rovat. A mi főszerkesztőségünk alatt ezek a rovatok átestek egy-egy komolyabb ráncfelvarráson. Ennek fényében szeretnénk jobban összehangolni a munkát a Hallgatói Önkormányzattal, hiszen mégiscsak a szervezet berkein belül működünk. Úgy döntöttünk, hogy a Közélet rovatot a HÖK saját maga kezelheti, így sokkal egyszerűbben – közvetlenebb módon – fel tudják majd tölteni az őket érintő témákkal.

További változtatások eredményeként az Interkultúra rovat összeolvadt az Ajánló rovattal, így gyakorlatilag lett egy kulturális ajánló rovatunk, ahol filmekről, színházi előadásokról olvashatnak a hallgatók. Ahogy említettem, szeptemberben meg fog jelenni a Gólyaszám, ami mindig különleges, hisz teljes mértékben csak a gólyákat érintő tartalommal, információkkal töltjük meg. A Gólyaszámhoz személyes szálak is kötnek, hiszen gólyaként szintén a számot kinyitva jöttem rá, hogy a Tátkontúr szerkesztőségéhez szeretnék tartozni. Jelenleg pedig fontos projektünk, hogy megújítsuk a Tátkontúr honlapját is, hiszen muszáj, hogy a magazin online is elérhető legyen.

Szerinted miért olyan fontos a kari HÖK és a kari lap jó kapcsolata? Mi mindenben tud együttműködni a két szervezet?

A kölcsönösség nagyon fontos: a HÖK finanszírozza az újságot, ezért szeretnénk, ha megfelelően „profitálhatnának” az újságból, hogy hasznosnak érezze a szervezet a fenntartását. Véleményem szerint a Tátkontúr megfelelő lehetőséget biztosít a HÖK számára, hogy a különböző események, rendezvények elérjenek a hallgatókhoz. Itt nem feltétlenül bulikra gondolok, hanem olyan eseményekre, amiknek az időpontját már jó előre lehet tudni, mint például kulturális események vagy konferenciák. Hasonló funkciókat nyilván a Facebook-események is ellátnak, azonban egy idő után már azok is eltűnhetnek egy hallgató feedjéről.

Fontos a Hallgatói Önkormányzat felé történő oda-vissza kommunikáció és a transzparencia is, hiszen a HÖK finanszírozza a Tátkontúr megjelenését. Az, hogy a Közélet rovat mostantól a „HÖK rovata”, ugyancsak nagy könnyebbség, ugyanis az információnak nem kell olyan sok emberen átmennie, hogy elérje az olvasókat, hanem – mint mondtam – a HÖK közvetlenebb módon tud majd kommunikálni a hallgatókkal.  Mindezzel a Kontúr időt és helyet spórolhat meg.

Miért tartod fontosnak, hogy a kari lapok együttműködjenek?

Azzal mind tisztában vagyunk, hogy az egyetemi sajtóban nem szakemberek dolgoznak, és sokszor olyan feladatokkal is szembe kell néznünk, amikkel eredetileg nem számoltunk. Az ilyen problémák megoldásában jöhet jól a szoros kapcsolat, hiszen ki tudjuk kérni egymás segítségét különböző akadályok áthidalásában.

Továbbá arra is gondoltunk Balázzsal, hogy szívesen fogadnánk ELTE Online-os írókat, hogy publikáljanak a Tátkontúrba társadalmi témákkal kapcsolatban. Nagyon sok olyan EO-s cikket olvashatunk, melyek teljes mértékben megjelenhetnének a TáTK hallgatói magazinjában is. Ugyanezt pedig meg lehetne oldani vica versa módon, a kari lapok arra érdemes cikkeit átvehetné az ELTE Online, így alakítva ki egyfajta átjárhatóságot az ELTE Press-en belül. Ez a közös munka segíthet belelátni egymás Kari Lapjába is, tanulhatunk és inspirálódhatunk más szakok kari lapjainak problémakezelési mechanizmusából stb. De a cikkírók is profitálhatnak belőle, s új vizekre is evezhetnek.

Hogyan érintette az egyetemi közéletben betöltött munkád a tanulmányaidat?

A szerkesztői munka sokat fejlesztett a tudományos írói képességeimen, megtanultam forrásokat megjelölni, kutatni, hosszú távú folyamatokat átlátni, és még sorolhatnám. Tetszenek az újdonsült kihívások, hosszú távú motivációt jelentenek, mindez pedig folyamatos fejlődésre késztet. Ugyanakkor nem mehetek el a gyakorlati eredmények mellett sem, hiszen arra is rákényszerített (a szó legnemesebb értelmében) a cikkírás, hogy mindig naprakész legyek a nemzetközi eseményekkel kapcsolatban. Ezeket az ismereteket az egyetemi előadásokon, szemináriumokon is kamatoztatni tudtam, hiszen sok olyan téma előjött, amiből nekem már egyszer cikket kellett írnom. Egy beadandó megírásának folyamata például kifejezetten hasonlít egy cikk megírásához, hiszen mindkét esetben viszonylag röviden kell kifejteni egy-egy témakört úgy, hogy abban minden benne legyen.

Milyen tapasztalatokat szereztél, miben fejlődtél az elmúlt 2 év alatt?

A Budapesten eltöltött idő alatt sokkal jobban megismertem önmagam, kinyílt számomra a világ. Olyan tudományterületeket is felfedeztem, amikbe eddig nem láttam bele, illetve rengeteg téma, ami eddig érdekelt, az még inkább konkretizálódott. Kiderült, hogy mi az, ami közelebb áll hozzám, és mi az, ami kevésbé: ebből kifolyólag rájöttem, hogy már nem is feltétlenül a gyakorlati diplomácia számomra az első számú prioritás. Észrevettem azt, hogy mennyire nagy az önérzetem, és hogy bizonyos értékek mellett személyes meggyőződés árán tudok kiállni. Amióta itt vagyok, rengeteget tanultam, emiatt pedig sokkal szélesebb spektrumban látom a saját tudományterületem, amihez az is hozzájárult, hogy OTDK-n is részt vettem, emellett pedig az Eötvös Collegiumban is tevékenykedem.

24133485_1697327430331395_1351675372_n

A korábbi évek során azt vettem észre, hogy annyi mindent csinálok, ami leköt és motivál, hogy sokszor válok a kapkodás és szétszórtság áldozatává, egyszerűen elvesztem önmagam a sok-sok teendő között. Bár a mai napig tudom magamról, hogy problematikus, ha mindent elvállalok, az utóbbi két év során megjelenő rengeteg projekt és tevékenység révén tapasztaltam meg igazán a csapatmunka személyiségre gyakorolt különös hatását. Megtanultam, hogy a csapatban való tevékenykedés kollektív felelőssége nem veszi le a felelősséget az egyénről, tehát egy esemény, egy projekt sikeressége – attól függetlenül, hogy egy csapat tagja vagyok – ugyanúgy rajtam is múlik. Ezt megtapasztaltam mind a rendezvényszervezésben, mind a szerkesztőségi munkában.

A felelősségérzetem és a koncentrációs képességem fejlődött a leginkább. Jól kell beosztanom az időmet ahhoz, hogy sose késsek a megígért cikkemmel, és emiatt ne csússzon a Tátkontúr megjelenése. Ehhez tartozik az is, hogyha nem készülök el időben a feladataimmal, könnyen lehet, hogy hatással lesz mindenre, ezért mindig is fontosnak tartottam, hogy ilyenek miatt sose hátráltassam a társaim munkáját. A gimis évek rendezetlensége után tehát megtanultam jobban megszervezni az életemet, hiszen rájöttem arra, hogy mennyire nagy felelősséggel jár a pontatlanság.

Jól döntöttél, hogy az ELTE-t választottad?

Azzal már gimnazistaként is tisztában voltam, hogy az ELTE egy hatalmas név, azt azonban nem tudtam, hogy emögött mi a teljes igazság. Nem tudtam, hogy az oktatás színvonala és maga a közösség tényleg olyan-e, mint amilyennek én azt akkor elképzeltem. Viszont arra is rájöttem, hogy nem is ez az, ami valóban számít. Nagyon sok mindenben fejlődtem, önismeretet szereztem, elsajátítottam a kritikai gondolkodásmódot, amelyet Debrecenben, a megszokott kerékvágásban nem tudtam volna, vagy nem pontosan így tudtam volna megtapasztalni.

Nekem Budapest is egy hatalmas pozitív csalódás volt, ebben a városban találtam meg csak igazán önmagam. Itt gondolok arra is, hogy ehhez a városhoz köthető a legtöbb pozitív és a legtöbb negatív élményem is, amelyek pontosan azért lehetségesek, mert ezek révén tudtam a legigazabb módon reflektálni önmagamra.

Nagyon szeretem az ELTE-t és a szakomat is, tényleg a személyiségem szerves részévé vált, identitásképző erő. Mindig azt érzem, hogy a TáTK egy külön világ, olyan életszerű és emberi. Nem érzem azt a hierarchikus – formálisan létező – viszonyt az oktatók és a hallgatók között; az egyetemen jelenlevő kollegális viszony az empátiára és toleranciára épül. Talán tényleg ez az, amit a legjobban szeretek a Társadalomtudományi Karban, hogy olyan emberi. Kíváncsi lennék, hogy van-e még egy olyan szabadelvű közeg, mint a miénk, hogy van-e még egy olyan Kar, amely ilyen mértékben becsüli a különbözőségeket. Nyilván voltak olyan tapasztalataim is, melyeket nem éltem meg teljes pozitívumként, azonban ezek is építettek, arra sarkalltak, hogy még többet tanuljak, fejlődjek, vagy épp hallgassam meg mások véleményét.

Egyáltalán nem csalódtam. Az ELTE olyan lehetőségeket ad, melyek karnyújtásnyira vannak, csak meg kell őket ragadni.