Ének és tánc az esőben – Ilyen volt az idei Bölcsész Napok

A rossz idő ellenére május 7-én kezdetét vette a 11. alkalommal megrendezett Bölcsész Napok minifesztivál, mely az ELTE bölcsészkarának legnépszerűbb és legtöbb érdeklődőt vonzó eseménye. Már kora délelőtt készen álltak a szervezők, a sátrak és a színpad a hallgatók fogadására.

A három nap alatt a kitelepült sátrakat más-más szervezetek töltötték meg élettel. Kedden a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső appját népszerűsítő kutyus mellett a vászontáskáké volt a főszerep. Két különböző helyen is meg lehetett őket vásárolni, emellett a Zero Waste jegyében egy workshopon akár saját táskával is távozhattunk. Délután két előadásra is sor került. Először Varga Balázs moderálásával Szász Attila, Reisz Gábor és Sopsits Árpád (Hideg Tél, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és A martfűi rém rendezői) a magyar filmgyártás helyzetéről folytatott egy igen érdekes beszélgetést. Ennek eredményeként megtudhattuk, hogy a magyarok filmezni és moziba inkább kikapcsolódni járnak, ezáltal sokkal könnyedebb alkotások születnek, míg a sorozatok azért egyre komolyabb minőségűek (például az Aranyélet), hiszen otthon a négy fal között erre sokkal befogadóbbak. Részletes beszámolónkat itt olvashatod.

eo-20190512-20190508-ESH_1762

Ezután Ács Dánielt és Gulyás Mártont láthattuk a színpadon, akik a tényfeltáró és politikai újságírás műfajáról, nehézségeiről és technikájáról értekeztek, ahol többek között az is kiderült, hogy még akár lehet folytatása a híres 444.hu-n elindult sorozatnak. Az este közeledtével a színházrajongók is találhattak maguknak programot, mivel az Ódry Színpad helybe hozta Camus előadását. Az idegen című monodrámát Zakariás Máté tolmácsolásában nézhettük meg, melyről bővebben itt olvashatsz. Szinte egy időben ezzel egy irodalomórának is minősíthető felolvasás folyt az R épületben az Apokrif folyóirat jóvoltából. Az esten Bödecs László, Vass Norbert és Vörös Anna vett részt, melyről itt találsz részletes beszámolót. Az estét a már több bölcsész programról ismert Ceaser’s Bread kezdte meg, majd a Tesco Disco zárta.

eo-20190508-ESH_1672

Szerdán a táskákat ékszerekre cserélhettük, és három különböző helyen is csodálatos, kézzel készített fülbevalókra, nyakláncokra tehettünk szert. A Magyar mint Idegen Nyelv Tanszék nyelvi játékokkal várta az érdeklődőket, míg amerikai nyári munkáról vagy akár ázsiai tanulmányokról is információkat gyűjthettünk. A délutáni programok nagyon hamar, már 13:00-kor elkezdődtek a KK lenti részén, ahol kipróbálhattuk magunkat baristaként és pultosként, miközben érdekes dolgokat tudhattunk meg különböző kávékról, koktélokról és a fesztivál-vendéglátásról. A kinti színpadon megkezdődött a szakértői sörivás Winkler Róbert segítségével, majd a marihuána és az addikciók kerültek fókuszba Zacher Gábor és Sárosi Péter vitájában, melyről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Ugyan egyiknél sem volt gyakorlati bemutató/kóstoló, sokan hamar megalapozták maguknak az estét, melyet a Csaknekedkislány és trashparty tett felejthetetlenné.

eo-20190508-ESH_2018

A zárónap programja sikerült a legszínesebbre, és valószínűleg mindenki talált kedvére való programot. Táncot, ékszereket, egyedi füzeteket és határidőnaplókat, hennát és unikornisvarrást is napirendbe iktathattunk. Az eső fenyegetése ellenére a borkóstolással egybekötött előadásra sor került az Aulában id. Oláh János segítségével, majd ha nem vittük túlzásba, egy igen komoly témáról, a magyarországi médiahelyzetről esett szó. A szórakozás és a buli utolsó nap sem maradt el. A Bermuda kezdett, majd Pixa zárta a minifesztivált, hiszen az ő produkciója egy nagyobb bölcsészprogramról sem maradhat el.

eo-20190508-ESH_2182

Az érdeklődők állandó programokat és sátrakat is felfedezhettek. Ilyen volt például a Könyvudvar és a PIM kitelepülése, valamint az ELTEShop BN merchandise-a. Kedvezményesen szerezhettünk be könyveket, kitűzőket vagy akár kávésbögréket. Az estéket az eső ellenére sajnos az előző évvel ellentétben sokkal kisebb DJ PlattenZ-bulik zárták az Aulában, de az biztos, hogy aki ott volt, az szórakozott annyira jól, mint tavaly. Ennek köszönhetően, amikor éppen nem esett, a kinti halk részen több jókedvűen beszélgető társaságot is felfedezhettünk. Talán még jól is jött ki, hogy így alakult!

Összességében igen szórakoztató három napot tudhattunk magunk mögött, így a vizsgaidőszak megkezdése előtt. Reméljük, jövőre is hasonlóan izgalmas programmal várnak minket a szervezők!

Fotók: Csomos Attila/ ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]