„Vétek volna kihagyni az Alumni adta előnyöket”

A jelen és a múlt hallgatóinak összekötésére, az Alumni-élet szervezésére létrehozott ELTE Alumni Központ vezetőjével, Pataky Csillával és a munkatársaival, Gyalai Zsófiával, Vágási Tündével és Petz Denise Gerdával beszélgettünk. A kincskereső, a múltba néző, a sikereket megosztó sorozatok, sportos – zenés események, 10. születésnap és vadonatúj Alumni közösségi platform – talán így lehetne legjobban összefoglalni az Alumni Központ elmúlt évét.

Mit jelent alumnusnak lenni? Mennyit változott ez a fogalom?

Pataky Csilla: Úgy gondolom, hogy mióta az egyetemi élet megszületett, azóta vannak olyan oktatók, akik kiemelten kezelik a nevelt diákjaikat, tehát figyelik az útjukat, segítik az elindulásukat, illetve a jelen hallgatóival megismertetik őket.

Az ELTE-n mindig is szerveztek kari, szakági Alumni-rendezvényeket. Ami új az ELTE életében, hogy 3 éve az összegyetemi Alumni-törekvések iránt is megfogalmazódott az igény. Ezt szolgálják az összegyetemi Alumni-sorozatok, a szükséges háttértevékenységek – szervezés, karbantartás, fejlesztés –, beleértve a forrásteremtést és a kari/szakági Alumni-rendezvények, illetve a tehetséges, szociálisan rászoruló hallgatók támogatását egyaránt – továbbá mindezek kommunikációját számos csatornán és hírlevelekben.

Az „alumnusság” komoly közösségformáló erő. Amerikában a legrégibb és legerősebb, a briteknél az elmúlt tíz évben óriásit fejlődött, és Nyugat-Európa sok-sok egyetemén is nagyon alakul. Vétek volna kihagyni az Alumni adta előnyöket és lehetőségeket.

DSC_0027

Nagyon nehéz megteremteni olyan Alumni-platformokat, amelyek ma is vonzók tudnak lenni. Próbálkoznak most egy webes felülettel. Ezt hogyan képzeljük el?

Gyalai Zsófia: Egyelőre Alumni Kommunikációs és Hálózat Menedzsment rendszernek nevezzük. Tulajdonképpen egy új közösségi platform lesz, mint egy külön Facebook az ELTE Diplomásoknak. Lesz hírfolyam, lesznek események, amiket létre lehet hozni, különböző csoportok, amiket meg lehet alakítani, melyekbe be lehet lépni. A fejlesztők, akikkel dolgozunk, több tucatnyi egyetemnek készítettek ilyen Alumni-honlapot, ezeknek a mintájára épül fel a miénk is – egyéni igényekkel kiegészítve. A tagozati csoportok már benne is vannak a rendszerben, és ehhez lehet majd elsődlegesen csatlakozni az új tagoknak. Körülbelül május végén fogjuk elindítani az új honlapot. Már tesztelések is voltak, és tényleg az utolsó simításokat végezzük.

Pataky Csilla: Ez egy két és fél éves folyamat eredménye – annak felismerésétől kezdve, hogy a régi regisztrációs rendszer menthetetlenül elavult, egy pályázati lehetőség megragadásán át egészen a beszerzési folyamat végigjárásáig. Rámutatnék arra is, hogy amikor valaki elvégez egy alapszakot és kap diplomát, de bent marad az egyetemen mesterszakra, akkor ő lényegét tekintve egy hallgató, ugyanakkor már jogosult Alumni-dolgokra. Igazából alumnus akkor lesz, amikor elhagyja az egyetemet, de tekinthető átvezető időszaknak afelé, hogy már belefolyhasson az Alumni-életbe, élvezhesse annak előnyeit. Tehát a hallgatókat nemcsak néhány rendezvényünkre, de a rendszer használatára is várjuk.

Fejlesztési tervünk mentén haladva egy jól meghatározott irányt követünk, abból „maxoljuk ki” az adódó lehetőségeket. De ahány egyetemi hallgató kimegy az ELTE-ről, annyi az elképzelés az Alumni-életről, ráadásul ez életszakaszonként változik. Az új Alumni közösségi platform lehetővé teszi azt, hogy ki-ki olyanná formálja az Alumni-életét, amilyennek ő éppen szeretné. Ha ő az évfolyamtársaival vagy kutatótársaival szeretne csoportot csinálni és találkozgatni, lehetőséget ad. Ha ő eseményeket, híreket szeretne felvinni a tagozatán belül, az is egyszerűen megoldható. A rendszert félévente újabb modulokkal fogjuk bővíteni, többek között üzleti modullal is. Tehát aki nem csak l’art pour l’art kulturálódni, nosztalgiázni, jeles alumnusokat hallgatni, az ELTE szép részeiben gyönyörködni akar, hanem esetleg az üzleti kapcsolatait építené, akkor neki az üzleti modul fog lehetőséget adni. Kinyitjuk tehát a lehetőséget a saját kezdeményezésekre.

DSC_0035

A másik ilyen nagyobb projekt, amit mi az ELTE Online-nal is látogatni szoktunk, az az ELTE Sikerek, ahol mindig egy-egy hírneves ELTE-s alumnus mutatkozik be. Hogy jött az ötlet? Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Pataky Csilla: A sorozat eredete 3 évre nyúlik vissza. Felismerve az egyetem remek adottságait, olyan programokat találtunk ki, melyek az egyetem élenjáróságát hirdetik, és annak erősségeire épülnek. Így jött létre az az 5 sorozat, amiről tavaly már beszélgettünk, hogy rendben el is indultak. Mindegyik más-más irányból szólítja az alumnusokat, más területre vetít fényt. Hála a sok jeles alumnus, illetve az egyetemi dolgozók együttműködésének, ezek a sorozatok mind minimális forrásból valósulhattak meg. A zászlóshajó-sorozatunkra az ELTE által kinevelt hírneves alumnusokat hívjuk „vissza”, olyanokat, akiknek a személye, mondanivalója több kar végzettjei, illetve hallgatói számára érdekesek. Útravalót kaphatunk első kézből karrierépítéshez, gondolatokat az értékekről és sikerről, betekintést nyerhetünk a különböző területeken ténykedő előadók munkásságába és jelen törekvéseibe.

Vágási Tünde: A legutolsó április 3-án, Stumpf István előadása volt. A következő, 12. alkalom pedig október 9-én lesz Spiró Györggyel.

Szóljunk a Nemzetek estjei sorozatról is.

Gyalai Zsófia: A félévente megrendezett sorozat azon alapul, hogy az egyetemen 70 nyelvet tanítanak. Ebben a félévben japán estünk lesz, annak örömére, hogy 150 éves a magyar–japán diplomáciai kapcsolat. Ezeken az esteken kulturális előadásokat hallhatnak a jelenlévők, illetve mindig próbáljuk színesíteni vizuális bemutatókkal is az esteket. Most például lesz tánc- és énekbemutató is. Kínával indult a sorozat, utána volt egy francia est, és aztán jött USA. Ez az alkalom lesz a negyedik estünk.

A nosztalgiára vágyóknak szól a Múltidéző című sorozatuk.

Vágási Tünde: Maga az esemény egy korosztályos, moderált pódiumbeszélgetés. Mindig egy-egy adott korosztályból kérjük fel a pódiumbeszélgetés résztvevőit, és igyekszünk úgy választani, hogy minden kar képviselje magát. Az első eseményen, a ’70-es években végzettek voltak, a második alkalmon a ’80 és ’85 között végzettek, és most ősszel pedig a ’85 és ’90 között végzettek kerülnek sorra. Nemcsak a pódiumon, hanem a közönség soraiba is elsősorban azokat várjuk, akik abban az időszakban végeztek, tehát a cél az, hogy együtt elevenítsék föl azt az időszakot, amikor az egyetemre jártak.

DSC_0078

Szintén a múltba tekintő, a még régebbi időkbe visszanéző Az Egyetem megnyitja kapuit sorozat.

Gyalai Zsófia: Ennek a sorozatnak az az alapja, hogy azokat a helyszíneket járjuk körbe az alumnusokkal, amik jellegzetesek, híresek az ELTE-n belül. Ezekből nagyon sok van, és rengeteg sétát szerveztünk már, úgyhogy nem is tudnám ilyen könnyedén felsorolni az eseményeket, mint a Nemzetek estjeinél. A Trefort kerttől kezdve a főépületen át a Radnótiig, az egyetem szinte minden területén jártunk már. Eddig a legnagyobb sikere az ásványtárnak és a planetáriumnak volt, most hirdetjük meg az ötödik alkalmat a planetáriumba – eleinte fél óra alatt beteltek a helyek. A legutóbbi ilyen séta a 150 éves TÓK-on volt. Az különleges esete volt a sorozatnak, egy igazi kuriózum, a jeles évforduló örömére.

Egy maradt ki, a sport. Abból a szempontból viszont kiemelten fontosnak tartom, mert ezekre a programokra az alumnusok sokszor családjukkal jönnek, olyan kisgyerekekkel, akik talán a jövő ELTE-s hallgatói lesznek…

Petz Denise Gerda: Igen, ez jól látható az Alumni Kupák alkalmával. Tervezünk egy ELTE Alumni Családi Sportnapot is, melynek célja, hogy az alumnusok családostul el tudjanak jönni, és különböző sportokat ki tudjanak próbálni. Most lesz május 7-én a második olyan 5vös5, ahol az Alumni Szervezet is képviselteti magát. Minden ELTE Diplomás résztvevőnek Alumni-jelvényt, és az első 3 női és férfi helyezettnek érmet és Alumni-ajándékcsomagot adunk. Tehát a jelen jubileumi tanévvel kezdődően Alumni-kategóriában is lehet nevezni.

Igen sokféle az Alumni Központ csapata végzettség területén. Hogyan osztották meg a feladatokat, mióta dolgoznak az Alumni Központnál?

Vágási Tünde: Mesterképzésen kezdtem el az ELTE-re járni, akkor történelem szakra és ókortörténet szakirányra. A doktorit is itt kezdtem el, szintén ókortörténeti témában. Én másfél éve vagyok már itt, az Alumni Központban, és többek között az ELTE Sikerek szervezése, az ELTE Múltidéző szervezése tartozik hozzám. Vannak most olyan területek, amiket részmunkaidőssé válva átadok az új kolléganőmnek, Petz Denise-nek. Ilyenek például a tagozati támogatott Alumni-rendezvények, a sportos-zenés rendezvények, önkéntesek szervezése.

Gyalai Zsófia: Én 2013-ban kezdtem magyar nyelv és irodalom szakon, utána ’16-ban irodalom és kultúratudomány mesterszakon, és az államvizsgámat követően egy-két nap elteltével adtam be az önéletrajzomat ide, az Alumni Központhoz. Azóta is itt vagyok, szóval körülbelül 9 hónapja dolgozom itt. Hozzám a Nemzetek estjei sorozat tartozik, Az Egyetem megnyitja kapuit, és most a nagy projekt az új honlap bevezetése is. Azon dolgoztam a legtöbbet.

Petz Denise: Én egy hónapja kerültem ide. Az ELTE-n végeztem én is, a BSc diplomámat a TTK-n környezettan szakon szereztem meg, a mesterszakomat pedig humánökológiából tettem le a TáTK-on. Még betanuló fázisban vagyok, és hozzám tartoznak majd a sportrendezvények, ahogy Tünde elmondta, valamint a tagozati támogatott rendezvények is átkerülnek majd hozzám.

Pataky Csilla: Magam is alumnusként jöttem vissza Alma Materemhez, méghozzá a versenyszférából. Térképész és angol szakfordító diplomát szereztem az ELTE TTK-n, és közgazdász is vagyok. Több évtizedes üzletfejlesztői tapasztalattal, nemzetközi rálátással és nagy örömmel vezetem a területet: irányítom és összefogom a fejlesztéseket, beleértve az azokhoz szükséges valamennyi háttérterületet – mint pl. keretek, erőforrások, kommunikáció, programigazgatóként a mozgósítás.

Az Alumni Központban nyilván előnyt élvez, aki ELTE-s. Az is nagyon jó, hogy most egy Társadalomtudományi Karról kikerült volt hallgató is erősíti a csapatot, mert mindig jót tesz, hogyha több szempont érvényesülhet munkánk során. Bízom benne, hogy majd sikerül úgy fejlődnie ennek a területnek, sikerül annyira mozgósítania az erőket, hogy akár minden karról lehet munkatársunk. Ez annyiban azért most is teljesül, hogy az Alumni-tagozatok minden területet képviselnek. A 17 Alumni-tagozatnak a munkáját is segítjük, koordináljuk.

Decemberben ünnepeltük az ELTE Alumni Szervezet 10. születésnapját.

Pataky Csilla: Igen. Az Alumni Jótékonysági Est, amit az ELTE Online jóvoltából sikerült megörökíteni, számunkra többféle tanulságot hozott. Minden új sorozatunkra sokat készülünk. Célunk, hogy lehetőleg mindenki tudjon róla, elfogadja, támogassa. Mindamellett nagyon fontos az időpont megválasztása is – ne essen aznapra három másik jeles esemény. Pozitív tanulság, hogy igenis rejlenek ebben tartalékok, az adományozókedv ébresztése érdekében fontos, hogy ilyen rendezvényt szervezzünk, mely a generációk egymás közötti segítségét olajozza. Jelesül azt, hogy az egyetem jelenlegi hallgatói számára minél nagyobb volumenben lehessen pályázatokat kiírni.

Az ELTE Alumni Jótékonysági Est. Az ELTE Online hónap képe, 2018. dec. Fotó: Baló Tímea)

Az ELTE Alumni Jótékonysági Est. Az ELTE Online hónap képe, 2018. dec. Fotó: Baló Tímea)

Ezt az ELTE Alumni Alapítvány írja ki, ami szociálisan rászoruló hallgatókat segít. Hogy történik az ő pályáztatásuk?

Pataky Csilla: Épp nyitott a legújabb pályázat, május 15-ig lehet jelentkezni rá. Aki kimeríti a pályázatban megfogalmazott kritériumokat, az vissza nem térítendő egyszeri támogatást kap, melynek forrása például az Alumni Jótékonysági Est kapcsán befolyt adományok. Ennek összegét tudta most 50%-kal emelni az ELTE Alumni Alapítvány.

A támogatás mellett az adó 1%-val lehet segíteni az alapítványt, ez is most aktuális.

Pataky Csilla: Valóban, egymással párhuzamosan hirdetjük azt, hogy eddig már ki mindenkit tudott az alapítvány támogatni, illetve az újabb adományok jelentőségét, akár egyszeriek, akár 1%-osak.

Az alumnusok a sok programon kívül más kedvezményeket is kapnak: az Alumni-kártya mikre jogosít?

Gyalai Zsófia: Erre minden regisztrált jogosult. Alapvetően az Alumni-kártyának az az előnye, hogy különböző kedvezményekben részesülhet az, aki rendelkezik vele. Például a Nemzeti Táncszínháznál százalékos kedvezményeket kapnak egyes előadásokra azok, akik jelzik, hogy ELTE Alumnusok, és bemutatják kártyájukat. Füvészkerti látogatásra, az Eötvös Kiadó egyes köteteire, az ELTE Origó Centrum egyes tanfolyamaira, illetve a Konfuciusz Intézet tanfolyamaira is kedvezmények biztosítottak. Ezek mellett számos más kedvezményünk is van – rendezvényekre, képzésekre, sportolásra, szállásra – ezekről részletesebben a honlapunkon olvashatnak az Alumnusok.

Reméljük, kedves Olvasónkban is leendő alumnust köszönthetünk!

DSC_0089

Az Alumni Központ honlapja megtekinthető itt.

Képek: Réder Brigitta (ELTE Online)

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]