Üzenetek ELTE-diplomásoktól

E címmel indította az ELTE Alumni Központ azt a projektet, amelyben egykori ELTE-s hallgatóktól kérdeztek hallgatói létükről. Bölcs gondolatok és megfontolandó tanácsok vannak közöttük – az ELTE Online most ebből szemezget.

Miért szeretett az egyetemre járni?

„A gondolatok és a tudás szabad áramlása miatt. Lehetett tévedni, érvelni az elképzeléseim mellett. Egy problémát többféle megvilágításban lehetett vizsgálni.” BTK/’97

„Mert nagyon jó volt a társaság (sok közös érdeklődésű ember), és családias volt a tanszékcsoporton a hangulat. Az oktatókkal jó volt a kapcsolat, különösen a doktoranduszokkal. Volt olyan doktorandusz, akivel együtt síeltünk, kocsmáztunk, egy csapatban fociztak a srácok. Többükkel mai is jó kapcsolatban vagyunk.”

„A sok ismeret szerzése miatt.” BTK/’67

„Mert a kutatás, az alkotás öröme várt ránk. Az elméleti oktatói anyag mellett megismertették velünk a hazai nyersanyagok kitermelését, a helyszínek bemutatásával. A hétvégi napokon szakmai kirándulásokat szerveztek, melyen egy-egy oktató is részt vett. Mindenkit személyesen megismertünk.” TTK/’60

„A kialakult baráti társaság miatt.” IK/’14

„Megtanultam önálló lenni. Távol a családomtól és szülővárosomtól meg kellett tanulnom függetlenedni. Nagyon sok mindent elértem, amiről álmodni sem mertem korábban. Kiemelkedő szakmai és közösségi programokat szervezhettem, és nagyon sok értékes emberrel dolgozhattam együtt. Ha visszamehetnék az időben, biztos, hogy mindent ugyanígy csinálnék, semmin sem változtatnék. Az órák többségét élveztem, és odafigyeltem tanulmányaimra. Büszke vagyok erre a 3 évre, amit itt, a PPK-n töltöttem!” PPK/’16

„Főként a közösség miatt. Nagyon sok jó barátom lett, akikkel szerencsére még ma is tartjuk a kapcsolatot. Szerettem hallgatni az oktatóimat is, mindig voltak olyan tanáraim, akik nagyon viccesen adták elő az órai anyagokat.” TTK/’12

„Rengeteg új ismeret + ezen ismeretek keretezése, majd újrakeretezése –> kritikai gondolkodás.” BTK/’13

„Mert emberközpontú volt, nem hátráltatta, hanem segítette diákjait, sok lehetőséget teremtett, értékes tudást adott.” TáTK/’15

Fotó: INFHA

Fotó: INFHA

Milyen szavakkal jellemezné egyetemi éveit?

„a legszebbek életemben” TTK/’68

„Örömteli, nehéz, de élvezetes, eseménydús” TTK/’08

„a legszebb, kötelesség, büszkeség, tisztelet és igazán emberi” TTK/’60

„életem meghatározó élménye” PPK/’16

„érdekes, izgalmas” BTK/’16

„izgalmak, valahová tartozás érzése, közösség, tapasztalatok, látókör szélesítése, bulizások, élvezet” PPK/’16

„baráti, jó közösség, sok lehetőség” TTK/’12

„pörgős, élményteli, vidám, felelősségteljes” TáTK/’14

„küzdelmes” TTK/’16

„hajtás, boldogság” PPK/’09

„pörgés, utazás, tanulás” TáTK/’15

„kihívás (munka és család mellett)” PPK/’91

„barátságos és humánus” PPK/’15

„kemény, pörgős, stresszes, vidám” ÁJK/’17

„kaland, útvesztő, fejlődés, kiképzés, harcmező, ingamozgás, harc” PPK/’13

Fotó: INFHA

Fotó: INFHA

Mit üzen a jelen hallgatóinak?

„Kitartás! És a kapcsolatépítésre nagyon ügyeljenek! Egy kicsi szakmában nagyon is fontos, hogy ki hogyan végezte el az egyetemet, és kit ismer, kivel van/volt jóban.” TTK/’08

„Vegyék komolyan a tanulást, az elejétől kezdve. Tanuljanak az idősebbektől az időbeosztást, a lehetőségek kihasználását és a tanulási módot illetően.” TTK/’60

„Minden egy első lépéssel kezdődik, ami talán a legnehezebb. Az egyetemre pont egy ilyen lépés szükséges. A felnőtté válás egyik lépcsője, amire érdemes fellépni, és egyre feljebb sétálni.” PPK/’16

„Kitartás! Lehet, hogy most úgy gondoljátok, hogy sokat kell tanulni, ZH-t írni, vizsgázni, nincs idő semmire, rohanni kell folyton, de megéri.” TTK/’12

„Ne csak tanulással töltsék az idejüket, hanem minél több barátságot kössenek!” PPK/’09

„Keressék meg a lehetőségeket, legyenek aktívak, éljenek az egyetemen.” TáTK/’15

„Van élet az egyetemen túl is. 🙂 Egy kicsit más, egy kicsit talán rosszabb is, de a mienk! :)” PPK/’13

 

Az Alumni Központ továbbra is gyűjti a volt hallgatók üzeneteit.

 

Forrás: Alumni Központ

ELTE Alumni 
Facebook

Kiemelt fotó: Kelemen Ádám /ELTE Online

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]