Jelentkezz segítőnek a Kárpát-medencei Nyári Egyetemre!

Az ELTE idén is megrendezi a Kárpát-medence különböző felsőoktatási intézményeiben tanuló, magyar anyanyelvű diákok számára a Kárpát-medencei Nyári Egyetemet. Lehetőség van arra, hogy a résztvevőkkel történő kapcsolattartásban, a csapatépítésben és a budapesti diáklét megismertetésében te is segítsd a szervezők munkáját.

Egységben a tudomány! – ezzel a mottóval szervezi meg, immár huszonharmadik alkalommal az ELTE a Kárpát-medencei Nyári Egyetemet. A július 10. és 15. között megtartandó rendezvény során a Magyarország határain kívül élő magyar fiatalok anyanyelvükön képezhetik tovább magukat szaktárgyuk egy-egy speciális területén. A szakmai programokon túl kulturális élmények is várják a résztvevőket, illetve megismerkedhetnek a főváros nevezetességeivel és bepillantást nyerhetnek az itteni diákéletbe is.

KMNYE2018

A Nyári Egyetem munkanyelve a magyar, a jelentkezők az alábbi nyolc szekció közül választhatnak:
1.) Gyógypedagógia: Láss más szemmel! Az élet fogyatékossággal
2.) Humántudomány: Retorika, kommunikáció, előadástechnika az elméletben és a gyakorlatban
3.) Informatika: A blockchain technológia és alkalmazási lehetőségei, avagy hogyan működik a Bitcoin
4.) Jogtudomány: Uniós és nemzeti jog – vonzások és választások
5.) Pedagógia és pszichológia: A Pedagógiai és Pszichológiai Kar oktatási-kutatási workshopjai
6.) Tanító- és óvóképzés: Élményalapú művészeti nevelés az óvodában, iskolában
7.) Társadalomtudomány: Szociális problémák és diszkrimináció a mai Magyarországon (terepmunka)
8.) Természettudomány: Az adatok özönében (big data, adatbányászat, mesterséges intelligencia)

A találkozó fontos célja a Kárpát-medencei Tudományos és Diákköri Hallgatói Hálózat erősítése, amelynek megvalósulásában a hallgatói segítőként becsatlakozó ELTE-s diákok kulcsfontosságú szereplők. Ha szívesen segítenél, küldj egy e-mailt a nyariegyetem@inf.elte.hu címre, megjelölve azt is, hogy a fenti csoportok közül melyik munkájában vennél részt.

További információt a KMNYE honlapján találsz.

forrás és képek: elte.hu

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]