Sujtó Attila július 31-én egy év után adta át utódának, Murai Lászlónak az ELTE Hallgatói Önkormányzatának vezetését. Az elmúlt egy évről, az ELTE-s hallgatói képviseletről, illetve jövőbeli terveiről beszélgettünk Attilával.
Az ELTE HÖK elnöki székétől egy év után búcsúzol. Nem gondolkoztál azon, hogy újra pályázol? Egyáltalán pályázhattál volna ismét?
Igen, pályázhattam volna még, de egyértelmű volt bennem, hogy nem teszem. Nem azért, mert nem szerettem a HÖK-ös munkát, hanem úgy éreztem, hogy ennyi elég volt, és itt van ideális esetben a vége. Maximum fél évig tudtam volna még maradni, mert a tavaszi félévemben már a hosszú gyakorlatom zajlik, amikor hónapokig egy iskolában kell lennem szinte főállású tanárként, és ekkor már nem lesz olyan szoros kötődésem az egyetemhez, hiszen alig vagyok jelen a hallgatók között. Tehát reálisan nem fordult meg a fejemben, hogy ezt folytassam. Hozzáteszem, hogy egy év azért kevés: az ember pont egyszer ér körbe, megismeri a folyamatokat, a mögöttük álló embereket, de ennyi idő alatt építkezni nem igazán lehet.
A Hallgatói Önkormányzat munkájában régóta részt veszel, nyilván hosszú út vezetett közel harmincezer hallgató érdekképviseletéig. Felvázolnád ennek az állomásait?
2012 tavaszán lettem megválasztva szakos képviselőnek a BTK-n, ott kezdődött a pályafutásom. Még ezen az őszön lettem elnökségi tag a karon, a Kommunikációs Bizottságot vezettem. 2013 novemberében választottak meg a BTK HÖK elnökének, ezt a munkát végeztem másfél éven át, 2015 májusáig. Ezt pár hónap szünet követte, 2015 augusztusától az EHÖK kabinetjének lettem tagja kommunikációs alelnöki munkakörben, és egy évre rá vettem át az EHÖK-elnöki feladatokat. Ez az érdekképviseleti pályafutásom röviden. Egy dolgot még hadd emeljek ki, ami nem egy klasszikus értelemben vett tisztség, viszont annál fontosabb mérföldköve a HÖK-ös pályafutásomnak: 2012 őszén csináltam a bölcsészkari utánpótlásképzést, ezt Bologna Albizottságnak nevezik, itt ismertem meg többeket, akik később a közvetlen munkatársaim, elnökségi, majd kabinettagjaim lettek, nagyon jó kis társaság volt. Ez az utánpótlásképzés fontos pont volt az életemben.
Sujtó Attila társaival a HÖOK vezetőképzőjén, 2016 őszén
Látva a rengeteg rendezvény, értekezlet, hivatalos megjelenés sorát, felmerül az emberben, hogy mégis hogyan jutott időd mindemellett a tanulmányaidra. Honnan merítetted ezt a sok energiát, és mennyi elfoglaltságot jelentett az elnöki tevékenység?
Jó időbeosztással… Persze ez így egyszerűen hangzik, de nekem se sikerült mindig. A BTK-s időszakom alatt a BA-n egy évet hosszabbítottam, ennek az volt az oka, hogy tudjak az elnöki feladatokra időt szakítani. Később megtaláltam azt az egyensúlyt, hogy minden feladatomra tudjak koncentrálni. Ehhez kellett az is, hogy időnként letegyem a telefont, és azt mondjam, hogy most bárki is hív, nem veszem fel, mert a tanulmányaimmal foglalkozom. Persze az ember tervez, és minden másképp alakul, de valahogy mindig mindenre jutott időm. Meg egy idő után az értekezletek, megjelenések sokasága között az ember tud már súlyozni. Maga az elfoglaltság mennyisége változó, az igazán fárasztó az, hogy mindennap készenlétben kell lenni. Bármikor jöhet olyan ügy, amire hirtelen reagálni kell, és ekkor – hacsak nem az édesanyja vagy a barátnője hívja az embert – HÖK-elnökként kell nyilatkozni, hiszen nem magánvéleményként kezelik, amit mondok.
Egy HÖK-elnöktől valahol íratlan elvárás, hogy példát mutasson a hallgatók számára, hogy méltón képviselje az egyetemet. Mennyire volt ezen a téren nagy nyomás rajtad?
Nagy a nyomás, de nem szabad állandóan ezzel foglalkozni. Tisztában kell lenni azzal, hogy nyomással, felelősséggel, döntéshelyzetekkel és konfliktusokkal jár az, ha az ember egy ilyen feladatot elvállal. Minden helyzetben oda kell figyelni, emellett ügyelni kell arra is, hogy az ember önazonos maradjon: érezni kell, meddig vagyok saját magam az adott pozícióban. Ezt nagyon nehéz volt megtanulni.
Mik voltak a legnagyobb sikerei az általad vezetett HÖK-nek? Miben változtattál leginkább az elődöd, elődeid által kijelölt úton?
Két dolgot emelnék ki. Az egyik egy általunk is kívánt eredmény, a másik egy helyzet, amivel szembesülnünk kellett. A nagy eredmény az OHV-riportok nyilvánosságra hozatala, amit a Szenátus is támogatott. Végre oktatói oldalról is többségbe került az a szemlélet, hogy mindez nem ellenük van, hanem a hallgatói vélemények a saját munkájuk, sőt az intézmény minőségbiztosítását is szolgálják. Ez a döntés szimbolikusan az utolsó szenátusi ülésemen született, ennél jobban nem is alakulhatott volna.
Az adott helyzet pedig a szombathelyi integráció volt. Amikor az elnöki programomat megírtuk, még nem volt szó erről, így erre nem tudtunk felkészülni. Nagyon sok olyan kérdéssel találtuk szembe magunkat, amire még most se találtuk meg mindannyian a választ, de nagyon sok mindent el tudtunk érni. A legfontosabb kérdések eldőltek: a tanulmányi ügyek érdekképviselete, az ösztöndíjak biztosítása, illetve a szombathelyi hallgatói önkormányzat ELTE-be való csatlakozásának kérdései. Azzal, hogy nem külön részönkormányzat jött létre Szombathelyen, azt szerettük volna jelezni, hogy úgy tekintünk rájuk, mint a HÖK szerves részére, és szeretnénk azt, ha a véleményeik be lennének csatornázva Budapestre – a távolság így csak térbeli lenne.
Nem úgy álltam hozzá, hogy miben térnék el az elődeimtől: azt néztem, hogy mi az, amiből tudok építkezni. Amivel nem értek egyet, az úgyis megváltozik, ez organikus dolog.
Miért jó szerinted ELTE-snek lenni? Mi az ELTE sikerének ősi receptje?
A négyszáz év nevében nem tudok beszélni, csak az elmúlt öt-hat évről, amikor közelről láttam az ELTE-t. Ez kicsit közhelyes lesz, hiszen az emberek nagyobb része ugyanazt mondaná, hogy ami miatt az ELTE-nek helye van a legjobbak között, az a képzési sokszínűsége: a nyolc kara és a rengeteg képzése, illetve a szakok közötti mobilitása adja ezt. És ki kell emelni, hogy az itt dolgozó oktatók a saját tudományuk legnagyobbjai. Legvégül talán a közösségépítést emelném ki. Eltérő szokásokkal, eltérő alapokról, de odafigyelnek arra a karokon, hogy a hozzájuk érkező hallgatók egy közösségben tudják a tanulmányaikat végezni, hogy mindig legyen lehetőségük leülni egy pohár borra vagy sörre. Ezért a Hallgatói Önkormányzat rengeteget tett – és tesz jelenleg is. Kell hogy legyen egy ELTE-s identitás is, bár ennek megléte mindig vita tárgyát képezi. Azt, hogy ez vajon kari vagy összegyetemi, már nehezebb megmondani. Én inkább karinak érzem, de azért mindenki ELTE-snek is érzi magát, bármelyik karon tanul.
Az elte.hu-nak adott interjúdban mondtad, hogy a legnagyobb kihívást az jelentette számodra, hogy az eltérő érdekeket egységesen kellett képviselned. Milyen módon próbáltál megküzdeni ezzel a nehézséggel?
Ezt nem lehet másképp, mint megfelelő kommunikációval, kellő mennyiségű türelemmel és empátiával. Ehhez viszont szükség van arra a háttértudásra, hogy miért gondolja azt az adott részönkormányzat, amit. A részönkormányzati elnökök nem egymás és nem a mindenkori HÖK-elnök ellenségei. De vannak nézeteltérések, amik abból fakadnak, hogy teljesen más kultúrából jönnek, amit sokszor a kari sajátosságok okoznak, ezt nagyon nehéz közös nevezőre hozni. Arra igyekeztem törekedni, hogy ha egyet nem értés is volt közöttünk, hallgatói érdekekkel szemben ne foglaljak állást a különböző platformokon.
Milyen kapcsolatot sikerült kialakítanod az ELTE vezetőivel? Mennyire kellett a mindennapokban együttműködnöd velük?
Az egyetemvezetés különböző szereplőivel gyakran érintkeztem. A kapcsolatunk hullámzó volt mind rektori, mind kancellári oldalról: voltak ügyek, amelyekben együtt tudtunk működni, és voltak, amelyekben kevésbé. Mezey rektor úrral nem volt éles szembenállásunk, de az érezhető volt – egyáltalán nem negatív megnyilvánulásként mondom –, hogy én az ötödik vagy a hatodik HÖK-elnöke voltam. Nála már kialakult egy normarendszer, amihez inkább nekem, mintsem neki kellett alkalmazkodnia. Ez nem volt hiba, csak a mi dolgunkat kicsit megnehezítette. A kancellári oldallal komolyabb összetűzéseink is voltak, sokszor nem éreztük korrektnek az eljárásukat. Így, kissé távolabbról nézve, nincsenek már olyan heves érzelmek bennem emiatt. Az utódomnak nagy lehetősége van arra, hogy egy stabil és markáns kapcsolatot alakítson ki az új rektori vezetéssel, illetve hogy a kancellári oldallal is újra átbeszéljék a nézeteltéréseket, hogy „újragombolják” a kabátot. A kancellár úr nyitott volt arra, hogy ezeket a félreértéseket tisztázzák, s elismerte, hogy volt hiba az ő részükről is. Ez a feladat már Murai Lászlóra vár.
Sujtó Attila gratulál Murai Lászlónak a megválasztásakor
Ahogy mondtad, augusztus elsejétől Murai László – szintén BTK-s hallgató – tölti be a HÖK-elnök tisztségét. Milyen tanácsokkal láttad el őt?
Szerintem nem szorul rá igazán tanácsokra. A BTK-n is ő volt az utódom, ott ült két éven keresztül az elnökségben, tagja a HÖOK-választmánynak, a budapesti régió elnöke, tehát nagyon széles az a kör, amiből meríteni tud, sok a tapasztalata. Nem akarom magamat az öreg bölcselkedők sorába helyezni, ha szüksége van segítségre és tanácsra, akkor fordulhat hozzám, de nem fogok a „nyakára járni”.
Ha jól tudom, nemcsak a HÖK-elnöki, hanem egyben az öt éven át tartó érdekképviseleti munkád is megszűnik. Mik a terveid az elkövetkezendő évekre?
Szeretném a tanulmányaimat befejezni, még egy év van hátra belőle. Az egyik rövid, illetve a hosszú gyakorlatomat kell megcsinálnom. A diplomámat 2018 nyarán szeretném megszerezni. Nyitott vagyok arra, hogy bármilyen képzést elkezdjek, nem akarom magam mögött becsukni ezt az ajtót. Szeretnék dolgozni: tanítani, hiszen évek óta erre készülök. Aztán majd az élet alakítja a dolgokat…
Képek: Kocsis Réka, Vörös Tamás (ELTE Online), elte.hu
