Felvételizőknek: ne felejtsd el, fontos dátum!

Bár az egyes szakokra való jelentkezés már februárban lezárult, a sorrenden még tudsz módosítani egészen július 12-ig.

A felvi.hu jelentkezési felületén a „sorrendmódosítás” menüpont alatt megnézheted, mely szakokra jelentkeztél. Egyszeri alkalommal módosíthatsz a sorrenden a kis nyilacskák segítségével, azonban fontos, hogy a mentés gomb megnyomása után már többször nem hajthatod végre ezt a műveletet! Azért érdemes alaposan átgondolni a felvett szakok sorrendjét, mert, amennyiben elérted a felvételhez szükséges pontszámot az első helyen megjelölt szak esetén, mindenképpen oda iratkozhatsz csak be, nincs lehetőséged inkább a másodikat választani, még elégséges pontszám esetén sem.

Érdekesség, hogy ugyanezen felvis felületen vissza is vonhatsz korábban megjelölt szakot, azonban ezt a döntést érdemes alaposan megfontolni, hiszen azt nem veheted fel újra.

Július 12-ig nem csak sorrendet módosíthatsz, de ellenőrizheted is az adataidat és tölthetsz fel új dokumentumokat. A Jelentkezések és pontszámok menüpont alatt pedig megtekintheted a már kiszámított pontjaidat az egyes szakokra vonatkozóan.

Forrás: eduline.hu

Kép: eduline.hu