Budaörsi Napok 2017-ben is

A KCSSK ismét a tanév legnagyobb buliját ígéri az egyetemistáknak. Az április 24-28 között megrendezett Budaörsi Napok immár több mint 40 éve jelenti az év legjobban várt kollégiumi fesztiválját.

A Budaörsi Napok a 70-es évek vége óta rendezi meg a kollégiumi klubok versenyével egybekötött egyetemi fesztiválját. Az első szervezők a középiskolai diákigazgató-választásokat továbbgondolva tették izgalmasabbá és pörgősebbé a kampányt, a KCSSK hat klubja pedig azóta is jelölteket állít, és hat különböző témával indul neki az ötnapos bulinak. A programsorozat csúcspontja egyértelműen péntek éjfél, amikor is végre fény derül arra, hogy ki  viheti haza a kollégium kulcsát, és természetesen az azzal járó örök dicsőséget.

Az idei eseményt ismét a változatosság jellemzi, megosztó és méltán népszerű zenekarokat, előadókat egyaránt találhatunk a fellépők között. Már az első napon, hétfőn két olyan név is szerepel, amely mindenképpen figyelemre érdemes: Dj Közwilágításh a fiatalok körében nagy rajongótáborra tett szert, különlegessége, hogy gyakorlatilag bármilyen alapanyagból képes mixet alkotni, legyen az Mónika Show, Harry Potter vagy klasszikus zene. Ugyancsak hétfőn lép színpadra a New Level Empire, a hazai rádiók játszási listáinak éllovasa. Legismertebb slágerei közé tartozik a Last One, a Son of the Sun, a Valahol és a Szerteszét, az együttes célja, hogy dalaikkal alapjaiban reformálják meg a modern dance zenét.

Kedden többek között a négytagú Babel vezeti be az érdeklődőket a zsigeri rock és a pszichedelikus zene világába, majd éjfélkor kezdődik a Necc Party! Ha beírjuk a Google-keresőjébe, hogy mi is pontosan a Necc Party, az első néhány találat egészen biztosan a SOLD OUT figyelmeztetéssel kezdődik, a gyakori kérdéseken pedig a következő választ kapjuk: „Én egyszer voltam ilyenen,tavaly a szigeten.Igazából annyi h kb az elmúlt 20 év legnagyobb slágerei igazi örökzöldeket nyomnak végig mixelve kb 1 perces részleteket.De nagyon nagy élmény.”

A fesztivál következő napjának legizgalmasabb fellépői közé tartozik a 2013-ban alakult Patikadomb. Dalaikban az alternatív rock, az elektronika és a pop elemei találkoznak.  A Soul Surge után a Dj Toyota zárja az estét, aki a Budaörsi Napok visszatérő lemezlovasa, minden évben a mai rockot és elektronikus zenét kedvelő fiatalok igényei szerint állítja össze aktuális szettjét. Ha tehát egy hosszú nap után felszabadultan ugrálnál a „Smells like teen spirit”-re, mindenképp ott a helyed a KCSSK-ban!

Csütörtökön a The Backwaves és a Jetlag után a CLOUD9+ folytatja a bulit. A zenekar különlegessége, hogy az élőhangszeres rock és hiphop zenét ötvözik az elektronikus drum and bass és a dubstep elemivel. Éjféltől tovább fokozódik a hangulat Gango eklektikus szettjei révén, a Dj ugyanis sosem kötelezte el magát egyetlen stílus mellett sem, és nem fél visszanyúlni a régi klasszikusokhoz sem. Az ínyencek különösen jól járnak vele, hiszen a house, a breakbeat, a drum and bass és a progressive trance műfajait is szívesen veszi elő – jelszava a sokszínűség.

A Budaörsi Napok záróestéjén elsőként a Pami és Zi nevű formáció uralja majd a színpadot. A zenekar még olyan friss, hogy voltaképpen sem bandanevük, sem igazi bandájuk nincs. „Mégis színpadra állunk, mert szeretjük, ha az élet nehéz. Hogy mit játszunk, még magunk sem tudjuk, de az biztos, hogy akusztikus, ülős koncert lesz. Reméljük, hogy sokan eljöttök és legalább annyian élvezni is fogjátok.” – írták. Utoljára pedig Dj Takács Zoli vezénylése alatt őrülhetnek meg az egyetemisták – persze szigorúan csak kulturált keretek között! –, de akár azt is mondhatnánk, hogy az éjjel soha nem érhet véget.

Jegyinfó:

KCSSK LAKÓ – INGYENES
ELTE KOLLÉGISTA – 500 HUF
ELTE HALLGATÓ – 700 HUF
KÜLSŐS – 1000 HUF

A teljes program a Budaörsi Napok weboldalán található.

 

Forrás: bn.elte.hu

Kép forrása: bn.elte.hu