Az Oktatási szabadságáért / Freedom for Education ma 17 órától tüntetést szervezett Most a CEU, de ki a következő? elnevezéssel a Budapesti Corvinus Egyetem elé (1093 Budapest, Fővám tér 8.). Az alábbiakban tudósítónk számol be az ott tapasztaltakról.
Húsz perccel öt óra előtt már többen voltak a Fővám téren, mint egy Gyirmót – Paks mérkőzésen. Ez ugyan önmagában még sokat nem jelent, de mégis bizakodásra adott okot, hogy a mindössze két napja szerveződő tüntetés nem fog érdektelenségbe fulladni.
A téren gyülekezők többsége egyetemista korú vagy kisgyermekes család volt. Ez különösen üdítően hatott, hiszen Magyarországon a politikai aktivitásra kevésbé hajlandó általában ez a korosztály. Természetesen idősebb korúak is voltak a protestálók között, de az egésznek kicsit olyan hangulata volt mint egy iskolai előadásnak. A felnőttek óvó szemmel figyelték a fiatalokat, hogy mire lesznek képesek, és hogy nem fognak-e hibázni. Nem hibáztak.
Kevéssel öt óra után Kerényi Péter gimnazista tanuló nyitotta meg az eseményt. Gyújtó hangúnak csak erős jóindulattal nevezhető beszédének az adta erejét, hogy velejéig őszinte volt. Egy tinédzser évődésének lehettünk fültanúi, aki aggódik saját és országa sorsáért. Kicsit szakadozottá tette a későbbiekben is beszédek folyását a kétnyelvűség, azonban ez tette igazán unikálissá is. Emlékeim szerint Magyarországon nem volt még olyan tömegdemonstráció, ahol az összes felszólaló angolul is elmondta volna gondolatait. A második felszólaló Deák Dániel, a Corvinus Egyetem professzora volt, aki először mondta ki a tüntetés későbbi jelszavát: Szabad ország, szabad egyetem.
A tömeg hat előtt indult meg a Kiskörúton. Ekkora már teljes szélességében le volt zárva és erre szükség is volt. Az emberek jókedvűen vették birtokba városukat és spontán hurrázások közepette haladtak útjukon a CEU felé.
Nem tagadom, jó érzés volt a tömeg részének lenni. Az ember alapvetően közösségi lény, és ha sok más emberrel közösen egy entitást alkot, akkor akaratlanul is végig szalad a hideg a hátán. Nagyon pozitív élmény volt az is, hogy az esemény mentes volt mindenféle negatív kinyilatkoztatástól. Visszagondolva, talán még egy “Orbán takarodj” sem hangzott el. Azok az emberek, akik itt vonultak nem valami ellen, hanem valamiért voltak ott.
A menet a Nádor utcába érve kissé megrekedt. Itt sajnálatos módon egyáltalán nem lehetett hallani a felszólalókat, ezért a jelenlévők inkább magukat szórakoztatták.
A végállomás a Kossuth tér volt, ahol már korábban megkezdődtek a beszédek, mintsem hogy a vonulók utolsó sorai megérkeztek volna. Érzésem szerint, eddigre már kissé alábbhagyott a kezdeti lendület. Sokan ücsörögtek, és tervezgették, hogy hogyan is kéne majd hazamenniük, így, hogy nem áll meg a kettes metró a téren.
Zárásként a szervezők megkérték még egyszer a jelenlévőket, lehetőségeikhez képest támogassák őket, illetve egy közös fotó erejéig emeljen mindenki a magasba valami világító alkalmatosságot.
Az Oktatási Szabadságot csoport sajtósa, Mayer Dani elmondta, előzetesen csak erre az egy tüntetésre készültek, ám látva a közönség fogékonyságát és nagyságát további akciókat szerveznek.
Most már nincs más dolgunk, mint árgus szemekkel figyelni holnap a honatyákat, meghallották-e a tüntetők hangját.
Kiemelt kép, képek: Zima Richárd (ELTE Online)
