Te kivel vagy szolidáris?

A Társadalomtudományi Kar diákversenyt hirdetett, ahol a pályázóknak azt kell bemutatniuk, hogy ki iránt, miért és milyen formában szolidárisak. A pályázaton nemcsak alapszakos egyetemisták, hanem középiskolás diákok is részt vehetnek. Fődi Kitti cikke.

A pályázat célja, hogy a diákok beszámolhassanak azokról az élményeikről, amikor adtak vagy segítettek valakinek, elmondhassák a véleményüket arról, hogy ők mit értenek szolidaritás alatt, szerintük kik azok, akik megérdemlik a segítséget és kik, azok, akiknek önerőből kell boldogulniuk.

A versenyzők indulhatnak egyénileg és kétfős csapatokban is. A pályázaton leadott anyagok szinte bármilyen formátumban készülhetnek, a diákok elmesélhetik a történetüket például egy videóban, fotóregényben, dalszövegben vagy társasjátékban. A megkötés csupán annyi, hogy a pályázat vizuális anyagot tartalmazzon.

A munkák leadási határideje december 1., amelyre azért is érdemes nevezni, mert a sikeres versenyzők részt vehetnek egy alternatív szociokulturális sétán, nyerhetnek egy egyéves belépőt a Füvészkertbe, vagy akár egy tablettel is gazdagodhatnak, emellett az alkotásukat nagy közönség előtt is bemutatják a TáTK december 8-ai nyílt  napján.

Forrás: tatk.elte.hu

Kép: alwaysonthehunt.wordpress.com

[sam id="10" name="mnb2" codes="false"]